Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 10-12. szám - Tárcza
— 298 — szakolta fel, összeütközött éppen azzal az emberrel, ki iránt lekötelezve kell magát éreznie, Kormos albiróval. Azt hiszem e két egyén közt, kik alkalmasint bizonyos érdekközönség nyomása alatt szenvednek, a nyilvános társadalmi láthatáron alul már régebben dúl a harcz, s a kártyajáték közt megindult szóváltás és egymás kölcsönös megsértése e harcznak kilobbanása volt. Abban a körben, hol Kormos Károly otthonos, az a közvélemény, hogy ily ellentéteket csak párbajjal lehet kiegyenlíteni. Kondor, mint a legközelebbi bizalmas emberét, téged szólít fel a segédkezésre és ezzel azon helyzetbehoz, hogy vagy elveiddel ellenkező cselekedetben kell részt venned, vagy összeütközöl a közvéleménynyel. A párbajra vonatkozólag véleményünk közt nincs különbség. Nem egyéb az, mint a lovagias múlt időkből fennmaradt szokás, mely ma minden alapot nélkülözve az erkölcsi érzés hiányát akarja pótolni s az üres léhaság és társadalmi neveletlenség kezében veszedelmes fegyver. Az emberiség erkölcsi érzésének mai fejlettségével semmikép sem lehet összeegyeztetni. Korunk erkölcsi színvonalára emelkedett lélék mindenek előtt helytelennek tartja másokat bármi okból megsérteni. Ha pedig elragadott valakit az indulat, nem nemes a vett sértésért boszút állani, s legkevésbbé igazságos az ily ellentétek kiegyenlítését phyzikai erőre és ügyességre, vagy épen vaksorsra bízni. A keresztyén szellem szerint az ily összeütközéseket megbánás, megbocsátás és kiengesztelödés által kell kibékíteni. Már maga az a körülmény, miszerint a legtöbb párbajeset említést alig érdemlő csekélységekből származik és hogy legtöbbnyire olyan egyének gyakorolják előszeretettel, kik tisztesség, becsületérzés és általában jellem tekintetében egyáltalán nem mintaképek, bizonyítja azt, hogy a párbaj nem társadalmi szükség, hanem részint fenköltebb erkölcsi érzék hiányában sinlődők, részint feltűnni vágyók által a korszellem ellenére erőszakosan fenntartott intézmény. És mégis mellette van a közvélemény, azt gondolod és ennek ítéletétől félsz, ha tettel mutatod fel, miszerint a párbajnak elvileg ellensége vagy. Nekem az a meggyőződésem, miszerint a közvélemény ma is sokkal igazságosabb, hogy ama párbajt helyeselné. Bárkit kérdezz meg, kit olyannak ismersz, hogy véleménye e tekintetben mérvadó lehet, mindenik azt fogja mondani, hogy az lélekháborító, igazságtalan sőt erkölcstelen szokás, igaz. hogy legtöbben hozzá fogják tenni: csakhogy a közvéleménynek ellenszegülni nem lehet. Egyenként tehát mindenki eliteli és mégis minden egyes azt hiszi, hogy a párbajozást a közvélemény megköveteli. így vagyunk korunk más egyéb fonákságai sőt bűneivel szemben is. Aki helyzetét, állásának előnyeit a közjó rovására saját érdekében ki nem aknázza, aki adott körülmények közt a gyengébbek — például a gyengébb nem — irányában nem él az erősebb ököljogával; aki a kínálkozó előnyöket az erkölcsi érzés elnémításával ki nem zsarolja, meg vagyunk győződve, hogy helyesen, nemesen, erkölcsösen cselekedett, és mégis azt hiszszük, hogy az ilyen embert a közvélemény oktalannak, gyávának, élhetetlennek tartja, mert úgy látszik, az egész világ igy gondolkozik.
