Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 1. szám - Egyesületi élet
24 De térjünk a tárgyhoz, mert illő dolog, ha bátyám szóra érdemesítette április 4-én megjelent — gyönge czikkemet, hogy arra válaszoljak, ha okosan nem is sül el, pontos és körültekintő leszek. Ha hiba csúszik be válaszomba, azt Tessék megbocsátani, mert én 7 év óta nem igen hallok ám édes hazánk zengzetes nyelvén beszélni és másolgatásra sem időm, sem kedvem. Azoknak, a kik nem fogadják el a naplót, csak azt válaszolom : hogy helyesen teszik ők is, meg én is, ha a falra babot nem hányunk, jó az megenni is, mindenképen — ha más nincs. Várjanak, ha lehet, még 10—20 évig, mit bánom én? de azt már bánom, hogy nekünk «muszáj» alkalmazni, mert igaza van a Hátullóngó úrnak: a hol állami és szakszerű tanfelügyelet nincs ; hol az iskola-vizsgálók félretolják a napló jegyzeteket, melyeket egy jó tankönyv szerint intézett havi munkafelosztás, fölöslegessé tesz: ott szükségtelen az átvett anyag másolgatása. Tehát megmondtam az igazat! Csak az fáj, hogy kételkedett abban, hogy több év óta jegyeztem a naplót, pedig ez tény; az is áll, hogy azon napló csak magamnak, illetve hivatal-utódomnak lehet hasznára. Mily jó volt most a nyugdíjstatisztika gyártásnál ezen napló, azt csak az tudja képzelni, kinek összetépett s elrongyollott felvételi ívből kellett az 5 éves névsort lemásolni Azt meg kell jegyeznem, hogy a naplót nem előre, hanem utólag a hét végén írják be, így teszszülc felénk és külföldön is így vezetik. Csakhogy egészen más az, midőn az emberek jó tankönyv áll rendelkezésére, mint midőn az hiányzik; nálunk, segítve van már e bajon is. Nem ismerek N.-Frigyes lángelméjére a fölhozott adomában, mert ha N.-Frigyessel történt volna az az eset, ügy a talmi-órával bíró tisztjét, ki a kortársait annyira megelőzte habár talmi órával is, bizonynyal arany-órával tüntette volna ki. Inkább ide illik ezen adoma. Haragudott N.-Frigyes a magyar huszárokra, kik elég bátrak voltak egészen az ellenség szeme elé nyargalni, s tetszik tudni mily parancsot adott mellette álló katonáinak? Lőjétek le a lovát a huszárnak, de őt ne s úgy is lett. — Midőn N.-Frigyes elé állították a fogoly huszárt, kiből egy szót sem tudtak kicsikarni seregük állásáról, sem szóval, sem ígérettel, sem fenyegetéssel: akkor megjutalmazta a huszárt és lovat adatott neki, melyen az visszarobogott társaihoz, mint förgeteg s ezután foglaltak le Berlinben tízezer «glacé» kesztyűt s midőn Mária Teréziának átadta a külön futár az ajándékot: akkor vették csak észre, hogy mind a tízezer balkézre való kesztyű. Becsapta őket N.-Frigyes udvari szállítója. Nekünk is megvan a nemzeties, vallásos tartalmú német olvasó tankönyvünk, csakhogy mi szerencsésebbek vagyunk mint huszárjaink voltak, mert van ennek a német olvasó s tankönyvnek magyar párja is, mely ebben a mozgalmas, éppen a 12.-ik órában felébredt nemzeti, magyarosodási korszakban, nagy segedelmünkre fog lenni. Tehát körültekintő is voltam, habár kegyed nem az 1893 április 4-én feltűnt lovamra czélozgatott és lőtt egy fél év múlva, hanem reám. Kegyed nagyon kiváncsi a dolgok folyására, hát akkor miért nem jött el Rohonczra a nyáron, mint egyik nagykőrösi és sok másvidéki pályatársunk. A kerületi tanító-egyesület mellett háromszor szólalt fel M. K., de a többség határoz,
