Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 9. szám - Tárcza
A jobb utáni vágy folyton nemesíti a lelket. Lavater. Legtöbbet elrontunk azzal, ha folyton önmagunk elől menekülünk. Lavater. Minél inkább eltudjuk én-ünket rejteni, annál nagyobb lesz világunk. Hippel. Ha magadat akarod megismerni, figyelj meg másokat; — ha másokat akarsz megérteni, tekints saját szivedbe. Schiller. B. Pali öcsémnek XXI. (A házasság czélja.) Per aspera ad astra! Sokáig hányódva a kétség hullámain, remény és csalódás közt ingadozva s átküzdve a várakozás kinos és hosszú idejét végre tehát megnyíltak előtted a paradicsom kapui s lelked az aggodalmak súlyos bilincseitől megszabadulva, véghetetlen öröm szárnyára kelve, kimagyarázhatlan vidámsággal szállszáll mindig magasabbra, mindig közelebb a boldogság temploma felé. Lehulltak legszentebb vágyaid korlátái, legyőzte férfias kitartásod az akadályokat, melyek oly legyőzhetleneknek látszottak s diadalod legszebb jutalmát forró szereteted tárgyát, a kedves leányt — nincs többé semmi gát — maholnap Isten és emberek előtt tiednek mondhatod. El ne feledj örömmámorodban gondolni koszorús költőnk szavaira: Tegnap a remény is eltört................ Ma telettem és alattam ég és tenger sima! Ilyen az ember élete. Vésd ezt mélyen szivedbe s ha ismét hoz reád a sors nehéz napokat — mert mig élünk, erre mindig készen legyünk — ha ismét eltörik az utolsó árbocz, ezen mennyei boldogságnak érzete, melyben most egész lelked gyönyörtelten úszik, ezen érzetnek emléke legyen a legsúlyosabb napokban is vigasztalód. És el ne feledj a boldogságnak e mennyei derültségű napjaiban hálával borulni le a Mindenható zsámolyánál és mig önérzeted azt súgja, hogy diadalodat egyedül önmagadnak köszönheted, ne feledd beismerni, hogy a szerető Atya kegyelme nélkül a halandó minden igyekezete hiábavaló. Mert hát bizonyos az, hogy Gáti úr makacs ellenkezését semmi egyéb, egyedül az tőré meg, hogy téged mind jobban megismerve, az irántad felbuzduló tisztelet sőt szeretet érzelmeinek ellen nem állhatott, hogy egyéni tulajdonaidnál fogva téged csak becsülhetett, s a miként hivatásodnak megfeleltél, az azon meggyőződésre vezette a büszke embert, miszerint állásod nem válik szégyenére s magasztos hivatásod a társadalomban előkelő rangra emel: de ki adott néked erőt, hogy a kétségbeesés napjaiban is lankadatlan buzgalommal élj hivatásodnak, hogy a reménytelenség földhöz ne sújthasson s a sok keserű tapasztalat, melyek igazságérzetedet s az emberiség iránt táplált eszményiségedet oly mélyen sérték, oly nagyon elhomályositák, az igazak útjáról el nem tántoríthattak. Úgy látszik Gáti úr már régen megbánta tagadó nyilatkozatát s csak alkalomra várt, hogy csak érzelmeinek kifejezést adhasson. És most,
