Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 5-6. szám - Tárcza
— 145 — bízta. Ez a vakbuzgó ember nem elégedett meg azzal, hogy a templomot elvette a protestánsoktól; —• magán házakban is eltiltotta az evangélikus istentiszteletet, lelkészeiket elűzte a városból s a jómódú polgárokat kíméletlenül zsarolta. Az egykorú irók művei telve vannak vadállatias kegyetlenségének példáival. Egy búzgó, Lipphard nevű evangélikus gyógyszerészszel 100 aranyat fizettetett azért, mert szobájába zárkózva a bibliát olvasta. A protestáns papoknak csak 300 arany lefizetése után engedett háromheti időt az elköltözésre. Szabó Györgynek, Kassa város legtekintélyesebb polgárának különös kegyképen megengedte a hatóság, hogy nagy ünnepeken házában protestáns istentiszteletet tarthasson. A bőszült inquisitor ezt nem nézte jó szemmel s eltiltotta. Szabó engedelmeskedett. Midőn Belgiojoso látta, hogy az előrelátó kalmárba nem lehet bele kötni, — minden ok nélkül elfogatta s váltságdíj fejében 1500 aranyat, 6 kád bort, 100 köböl zabot s 4 előkelő török foglyot csikart ki tőle. — Hasonló buzgósággal működtek a clerus emberei más vidékeken, Carillo Erdélyben, Pethe és Szuhay püspökök a felvidéken. Az üldözött protestánsok békén tűrték a hatalom zaklatásait s várták az országgyűlés összehívását. 1604-ben, márczius elején, midőn Mátyás főherczeg megjelent a rendek között, — előálltak panaszaikkal, a kassaiak külön feliratban adták elő nagy sérelmüket. A rendek többsége pártjukat fogta s hevesen összetűzött az üldözések törvényességét hirdető katolikus párttal. A főherczeg hiába akarta a felekezetek kölcsönös féltékenységének élesztősével megoszlatni az ellenzéket, hiába próbált magán úton a követekre hatni, hogy elvegye bátorságukat, — az elkeseredés oly nagy, a veszély érzete oly általános volt, hogy sem ígéret, sem fenyegetés nem bírta őket megtántorítani. Feliratot szerkesztettek a királyhoz, melyben leírták a haza siralmas helyzetét és fölszaporodott sérelmeik orvoslását kívánták. Rudolf, a kit elámítottak elfogult tanácsadói s a ki örült, hogy elszántsága rövid időn oly sikert ért el, kicsinyelte az egész mozgalmat. A rendek föliratára nem is válaszolt s a törvényczikket megtoldotta a hírhedt 22. t.-czikkel, melyet a Torquemada dicsősége után sóvárgó Forgách szerkesztett s mely törvényesítette az ellenreformátiót. A király kijelenti, hogy a „szentséges római katolikus hitet vallja egész ő sz in t es é gg el s azt mint más országaiban, ügy Magyarországban is uralkodó vallásnak akarja látni, minden eretnekségtől megtisztítani s uralkodói tisz. ténél fogva megvédelmezni. Ennélfogva Ő felsége megerősíti elődeinek a római katolikus hit érdekében bármikor kiadott törvényeit, határozatait, épen, minthaezen articulusban betüről-betüre lennének Írva.“ Egyszersmind szigorú büntetést szab azokra, a kik az országgyűlés tanácskozásait vallásügyi sérelmek felsorolásával késleltetik. Világossá lett az egész nemzet előtt, hogy a király inkább földulatja országának legszebb vidékeit, megapasztja a népességet, semhogy féktelen eretnek gyűlöletét
