Evangélikus Népiskola, 1893
1893 / 8-9. szám - Tárcza
235 is berontottak, mi még nagy veszélyeknek lehet okozója. Példát vehetünk a szomszéd népektől, mert a hová csak betették lábukat, mindenütt veszély járt nyomukban. Példa a francziaországi háború, hol vérrokon fejedelmeket ingereltek egymás ellen. A portugáli király (Sebestyén f 1851), kit a mórokkal kötött frigy felbontására bírtak s a ki ezért életével lakolt. Saját szemeinkkel láttuk, hogy a jezsuiták nemcsak hivatalból, hanem minden időben nagyságod körül vannak; ha ellenök szólunk, úgy tüntetik föl, mintha felségsértés volna; nagyságod személyét tőlünk elfordítják s mi miattok nem vagyunk bátorságban. Rómában egy szónoklatban el is árulták szándékukat: nevelés czime alatt meg akarnak fosztani gyermekeinktől s azzal mintegy hálóba keríteni. Ilyen ellenünk intézett váruk a kolozsvári szeminárium, melynek tanulóit már nyilvános tegyverfogásra izgatták, valamint Krakóban kath. növendékek kálvinista növendékekre gyújtottak egy házat. Egy ízben, midőn a papság uralkodott Erdélyben, a birtokok jelentékeny része egyházi birtok lett; most is hasonló veszélytől tarthatunk, midőn az ifjúságot magukhoz csalják, azoknak javait maguk számára megszerzik s az országot kimerítik, míg mi két hatalmas fejedelem közé ékelve, egyiket haddal, másikat ajándékkal vagyunk kénytelenek elfordítani, mert egyikre sem leszünk képesek. Sokat elhallgatunk, mert nem tartozik ránk, hogyan vesznek 12 frtot olyan hívőn, ki böjti napon húst evett. Tekintélyes urak j maszkodnak vallásuk elnyomásáért; mi viszont nem tűrhetjük, hogy külön universitást képezzenek, mikor törvényeink vannak, hogy töredék soha, csak az ország jelentékeny része lehet universitás. A lelkiismeret szabadságának megsértéséért sem panaszkodhatnak. — Kérjük nagyságodat, mutassa ki jóindulatát kérelmünk teljesítése által, hogy lelkiismeretünk megnyugodhassék. Az a mi czélunk, hogy a lelkiismeret sértése nélkül védjük hazánk szabadságát s fordítsa el a fenyegető veszélyeket.“ Zsigmond ingadozott. A jezsuiták hallani sem akartak arról, hogy a törvényalkotást megelőzve önként elhagyják az országot, ragaszkodtak birtokaikhoz s készültek védelmökre. A fejedelem végre azt ígérte, hogy Monostor kivételével minden jószágot elvesz tőlük, de e végső szorultságban adott Ígéret a rendeknek nem volt elég s midőn Zsigmond még mindig habozott, a kormányzó figyelmeztette, ne daczoljon a rendekkel, mert ezek könnyebben kapnak magoknak fejedelmet, mint ő magának országot. A rendek kitartása végtére megtörte a nyakas Bá- thoryt s beleegyezett az általánosan gyűlölt szerzet száműzésébe. A vallásügyi törvény szigorú intézkedése, az országba tolakodó jezsuitákra mért súlyos büntetés egyelőre hatalmas gátat emelt az ellenreformáczió hömpölygő árja felé, de a fejedelem nagykorúnak nyilvánítása s beigta- tása után a törvény illusoriussá lett, mert a jezsuiták, élükön a nagy tekintélyű Carillo Alfonz, ismét beköltöztek Fehérvárra. Báthory Zsigmondot meglehetős romlott s visszataszító alaknak festik történetíróink s a köztudatban is, mint egy vérengző zsarnok,