Evangélikus Népiskola, 1893

1893 / 8-9. szám - Schranz Mihály: A kézügyességi oktatás Svédországban

224

mon úrral és megszólítja: „Igen köszönjük, hogy tanítónkból ilyen hasznavehető embert csinált; mi azelőtt azt hittük, hogy ez az ember semmire sem való, és most, mióta Nääs-ben volt, egészen praktikus ember lett belőle.“

Mielőtt Gothenburgot elhagynék, méltóztassanak velem egy két pillanatra egy magánintézetbe betekinteni. A várost környező park kellő közepén emelkedő, előkelő külsejű, több emeletnyi magas, hatalmas épületbe lépünk. Előtte épen apró-cseprő gyermekek sétálnak tanítónőjük társaságában. Az épület első emeletén 4—8 éves gyermekeket találunk a legelmésebb és legtanulságosabb foglalkozás mellett. Bejelentetésünk után csakhamrr előttünk terem Rodhe Éva kisasszony, az intézet tulajdonosa, egy egyszerű korosabb úrnő, hófehér hajjal.

A rendkívül kedves, bizalomgerjesztő, szellemes arczot csak egyetlen egyszer láttam, kellemes, rokonszenves hangját csak egyszer hallottam, de azért jóságos arczának vonásai, valamint egyszerű szavai oly mélyen vésődtek lelkembe, hogy valahányszor rágondolok, mindig magam előtt látom őt, amint kifogástalan németséggel, intézetének alapelveit és czélját fejtegette előttünk. Az intézetet önmaga alapította és tartja fenn. Saját szorgalmából szerzett vagyonából emeltette és ren- deztette be a legmagasabb igényeket is kielégítő módon a tekintélyes épületet. Mi tette neki mindezt lehetővé? A közönség. Azáltal, hogy gyermekeit gondjaira bizta. Nevét Svédország legjobb pädagogusai nevei között emlegetik.

Ez intézet szervezetében a legnevezetesebb az, hogy benne már a 4 éves gyermeket is a kézügyesség különböző ágaira tanítják. Ne nevessenek ezen ! A mit állítok, az valóság ! Megvallom, mielőtt az intézetet láttam, róla ilyformán beszélni hallottam, magam is mosolyogtam, ma azonban azt sajnálom, hogy nem határoztam el magamat már a múlt évben ez intézet meglátogatására.

Rodhe kisasszony a kézügyességi oktatás tananyagát önmaga tervezte és rendezte, de azok rajzait kiadni nem hajlandó, mert fél attól hogy a közönség nem fogja fel helyesen.

Mielőtt előadásomat bezárnám, bátorkodom a m. t. közönség figyelmét egy humánus intézményre irányítani, mint olyanra, melynek szolgálatában a pädagogiai kézügyességi oktatás igen áldásos gyakorlati érvényre jutna.

Ez az intézmény a humanitás által létrehozott intézmények egyik legjelentékenyebbike: az iskolás gyermekek menedékhelye. Hogy messzebb ne menjünk. Bécsben már több ily menedékhely árasztja a jótékonyság áldásait a serdülő gyermekek között.

De miben áll tulajdonképen a menedékhely intézménye? Ismeretes dolog, hogy városunkban sok szülő kénytelen lévén a mindennapi kenyér után látni, lakásának naphosszat tájára sem nézhet; vannak családok, melyekben az iskolás gyermek majd megfelelő hely hiányában, majd más oknál fogva feladatait el nem készítheti. Ennek a tér-