Evangélikus Népiskola, 1892
1892 / 5. szám - Kérdések és feleletek
155 Válasz Bognár E. nyílt kérdéseire. E becses lap f. évi 2-ik és 3-ik számában felvetett „nyílt kérdésekhez,“ melyek Bognár Endrétől, mint a kér. népisk. bizottság elnökétől lettek megvitatásúl föltéve, én is hozzá kívánok szólani, már csak azért is, hogy a tényállást lehetőleg megvilágítsam és a továhbi hozzászóláshoz újabb anyagot szolgáltassak. Mindenekelőtt sajnálatomat kell kifejeznem a fölött, hogy evang. egyházunkban, most, midőn legjobban kellene magunkat erősíteni, mert egyebek gyengítésünkre törekesznek, találkozik egy tekintélyes gyülekezet, hol a vallásos buzgóság meg van rendülve, úgy annyira, hogy nemcsak a felnőttek vonják vissza magukat a templom látogatásától, hanem az ártalmas lelki betegség tünetei még a gyermekvilágra is átragadnak. Keressük az okot, miért van ez így? A nyílt kérdés szerint, mert azon gyülekezet tanítója nem hű. őre az iskolának, a mennyiben nyilt, vagy hallgatólagos állást foglalt el a kérdéses fiúval szemben. Ezt a föltevést én igen merésznek találom, mert egy ágost. hitv. ev. tanítóról, aki hivatalának magaslatán tud állani, aki nemcsak szereti, de féltékeny tud lenni iskolájára, soha sem szabad föltételezni, hogy a vallás sz. ügyét elhanyagolja. Hisz ez nekünk az egyedüli oltógaiyunk, ami által a legvadabb indulatokat megnemesíthetjük, a gyermeki szivet úgy idomíthatjuk, hogy idővel a szép nemes tettek gyümölcseit élvezhesse szeretett egyházunk, hazánk és társadalmi életünk. De merész azért is, mivel az a tanító, ki elnézte ama fiúnak a templom kerülését, úgy tűnik föl előttünk, mint szövetséges társa a lelkész úr haragosának. No már én az ilyen föltevést a legnagyobb tisztelettel visszautasítom; mert abban, hogy a lelkész úrnak haragosai vannak, annak a tanítónak semmi haszna, de annál nagyobb kára lehet. Nincs haszna azért, mivel ily meghasonlásoknál hideg közöny üt tanyát nemcsak a templom, de még inkább az iskolai ügy iránt. E közöny fagyasztó szele pedig megbénítja, sőt ki is öli a tanító nagyra törekvő akaratát. Kára van az által, mivel ily kellemetlenségek okozójáúl rendesen a tanító van oda állítva, minek folytán a munkatársak közötti összhangzat megszakad s kinél nagyobb a hatalom, kiveti a gyengébbet a közvéleménynek, hogy Ítéletet tartsanak fölötte saját tiszttársai még akkor is, midőn a látszólagos nevelészeti hiba őt nem terheli. Még nagyobb kár keresendő azon szomorú körülményben, hogy a feszes viszony mindig távolabb tartja egymástól az úr szőlőjében munkálkodókat s bizalmatlanság, alakoskodás vagy személyes boszú emészti azon életet, mely nem annyira a mienk, mint a társadalomé. . . . Boldog tanító, kinek nem kell megizlelni hivatalának e legfanyarabb gyümölcsét, de törekedhetik előre a haladás ösvényén, tudván, hogy van mellette nemcsak bölcs tanácsadó, de a csüggedés idején bátorító, az emberi bántalmakkal szemben erős védelmező lelki atya, ki nem a szűkkeblüek érdekeit, de a híven fáradó tanító jólétét karolja föl,
