Evangélikus Népiskola, 1892
1892 / 4. szám - Márton József: A tanító mint természetbúvár
Í07 tani ott, a melyből aztán válogattunk mint a vadkörtéből. Ezen példa minden esetre követésre méltó, s ha kartársaim egyik másika ezt követné a tanügynek igen jó szolgálatot tehetne. Gyűjtögetni, utána járni bizony fáradságos dolog, de ha van bennünk jó akarat, s csak egy szikrányi kedv van bennünk a természet egyedeinek kutatása iránt, ezen gyűjtögetések nem fognak nehezünkre esni, sőt megszokván azt, nehezen fogjuk várni az időt, melyben gyűjtési útra indulhatunk. S kérdem most már tisztelettel, hogy azon tanító, ki környéke természetrajzi egyedeit összegyűjti azokat tanulni ismeri, nem lett-e természetbúvár? Bizony az lett a szó teljes értelmében. Nem lett ugyan természettudós, de azoknak is ezen első fokon kellett keresztül haladni, hogy azon pontra érhessenek, hol a természettudós nevet osztogatják. Ezen természetbuvárkodással, nagy szolgálatot teszünk terményrajzi oktatásunknak, annak tökéletesbíttésének, nagy szolgálatot teszünk növendékeinknek, a szülőknek, megismertetvén azokat közvetlen környékük terményeivel. Ez által sok hasznos dologra taníthatjuk őket, sok bajtól és barnaságoktól menthetjük meg, sőt sok helyen a könnyebb megélhetés és pénzszerzésre is serkenthetjük. Most jön azonban a főkérdés, mely úgyhiszem minden, ezen czikkecskét olvasó kartársam ajkán lebeg, t. i. az, hogy hát a tanítónak mint egyénnek az által, hogy természetbúvár lesz, fog-e szerény anyagi kelyzete javulni ? vagy erkölcsileg több lesz-e mintha természetbúvár nem lenne ? Fogas kérdések, de vállalkozón mindegyikre megadni a lehetőleg helyes és igaz feleletet. A tanító anyagi helyzetén az által, hogy környéke terményrajzi egyedeit összegyűjti s azokat tanulmánya tárgyává teszi, nincsen segítve. Sőt félek, de kimondom, miszerint inkáhb kiadásai lesznek, az egyes szükséges beszerzendő tárgyak és anyagokra. No itt van, kibukott a szeg a zsákból. Kerülgette a czikkező kollega a dolgot, de végre is magának kellett bevallani, hogy bizony ezen tudomány vagy mulatság pénzbe kerül. Hát nem olvassa az a kollega azokat a czikkeket, memorandumokat, s más efféléket, de talán legjobban saját anyagi helyzetéből, ki okoskodhatna, hogy a tanítók csaknem éhen halnak, fizetésük arra sem elég a mire kellene, s a fizetéseket pedig nem akarják javítani, s mégis a helyett hogy azon töprenkednék mikép lehetne a tanító anyagi helyzetén segíteni, oly kívánságokkal áll elő, a melyek fáradságot igényelnek, s még hozzá pénzbe is kerülnek! Ezt hát most már mégsem teszszük meg, jó hogy maga bevallotta, miszerint egy pár forint is kell hozzá, ez pedig nem volt, nincs, s talán nem is lesz. Hát ha a dolgot fontolóra veszsztik, némely kollegánál állana ezen okoskodás, de egész tökéletesen egyiknél sem. Vannak ugyan szerényebben díjazott kartársak itt, amott, de a legtöbbje bizony a fenti okoskodással elő nem állhat, s ha elő- állana vele, sehogy sem illenék neki. De nem illenék ezen okoskodás még a legszerényebben díjazott tanítóhoz, különösen egy protestáns tanítóhoz sem. En mint községi tanító, alighanem szerényebb díjazásban részesülök, mint protestáns felekezeti tanítóink, s ezen következtetésemet, zárjel közt legyen mondva, abból vonom le, hogy egy evang. felekezeti, közepes díjazású kartársam, egyszer azzal állt elő, hogy ha annyi jövedelmem volna, mint neki, hát megcserélne velem. Nem fogadom el azonban a fentebbi érvelést azért, mert a tanítónak, a néptanítójának nemcsak hússal, kenyérrel és borral kell táplálkoznia, nemcsak
