Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 3. szám - Tárcza
emlékét ünnepeljük!“ volt a válasz. Mikor elhagyók Németországot, épen akkor végződött az erfurti kies völgyekben a Wartburg alatt tartott „Vogelschiessen népünnepély. No lám gondolók magunkban; nálunk ilyen ünnepélyek nincsenek. A mi népünk hírből is alig ismeri saját története dicsőségeit; a mi népünk, ha érintkezni akar egymással, nincs erre más alkalma, mint a korcsma, a hol pedig se a hazafiság, se az együvé-tartozás érzete nem ápoltatik. Azóta a német nemzet egyesült, s hatalmas erővel legyőzte ellenségeit- Nem is csodálom, mert láttam: hogyan készült hozzá! A zsidó megünnepli a husvétot, a purimot, a törvényadás napját, mind megannyi polgári inkább, mint egyházi ünnepek. Ezek megtartása tartja fenn közöttük az együvé-tartozás érzetét, s ez teszi lehetővé, hogy ez a maroknyi nép, a népek világtengerében elszórva, fentartja magát Minden nemzetnek megvannak a maga nemzeti ünnepei, melyeken résztvesz az egész nép, csak nekünk nincsenek, n e k ti n k, a kiknek legnagyobb szükségünk volna a hazafias érzet nevelésére! Azt mondják, hogy a német nép csatáit a „schulmeisterek“ nyerték meg. Hát mi nem tehetnénk-e valamit? Kezdjük azon, hogy ünnepeljük meg szabadságunk napját: márczius 15-ét! * Népünnep. Először a kis néppel, aztán rákapna majd a nagy nép is; délelőtt az iskolában, délután a szabadban az egész község, az egész vidék. Nem olyan népünnepet értek, mint a milyenek szoktak lenni pl. a búcsuk: Gyere Kati! . . ; Húzd rá !. .. Ki a legény! . . . Üsd, nem apád! . . . Rab vagyok, rab vagyok! Méltán kerüljük az ilyen népmulatságokat. De hát miért ilyenek a mi népünk mulatságai? Azért, mert nem ismer szebbet, jobbat. Mi lenne, ha jobbra tanítanánk ? kezdenők, rendeznők, vezetnők mulatságait oly irányba, hogy azok nemesítők, tanulságosak, gyakorlati haszonnal járók legyenek ? Miképen ? azt magam sem tudom. Még nem értem rá gondolataimat rendezni. Idő, hely és körülmények sokat megadnak és megszabnak. Csak el kell kezdeni! Például: régibb és újabb hazafias versek szavalása; régibb és újabb népdalok éneklése. Szabad előadás: „Mit kellene a mi vidékünk népének tenni saját jólétének előmozdítása végett?“ Versenyek, ha lehet jutalom-osztással. Játékok, régiek és újak. Kiálítások; terményekből, házi iparból. Kinek van legszebb búzája, legtisztább lóhermagja ? Ki mit font, szőtt, varrt, faragott a múlt télen ? Kinek van legtöbb saját maga kereste pénze a „takarékéban ? s. t. f. És visszatérne a régi olympi játékok ideje, s mint egykor azok, úgy most ezek által fejlődnék, míve- lodnék, izmosodnék a nép! — Oh én szegény vén ábrándozó! Ki is mondja csak ? Beranger ? Mosolyg- jatok az öreg énekén!“ De hát, ha máshol lehet, miért ne lehessen nálunk ? * A tanító elbeszélése. Régen volt, de azért igaz! Mintha csak tegnap lett volna, úgy az emlékezetemben maradt. Kis deákok voltunk. Akkoriban jelenhetett meg Arany Toldija. Mikor jól viseltük magunkat, tanárunk, mintegy jutalmúl, felolvasott egy-egy éneket belőle. Milyen öröm volt az! Hogyan iparkodtunk! Hogyan vigyáztunk magunkra és egymásra, hogy „jól viseljük magunkat“, hogy
