Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 3. szám - M. Nagy Bálint: Márczius 15-dikének megünneplése a népiskolában
78 dulás napját minden évben megünnepeljék. Ezt meg is cselekedték, és ennek köszönhetik, hogy mai napig fennállanak, bár se országuk se külön hazájok nincs. Ünnepeik tartják össze Őket. * A magyar nemzet is sinylett már a török, tatár, német rabígája alatt egyaránt: a kiszabadítást mindig egyes nagylelkű férfiak eszközölték akkor, midőn az elnyomatás legnagyobb volt. Nem akarok századokkal visszamenni, hogy a hazáért önmagukat feláldozó bősöket jelenleg is felsoroljam, hiszen — édes gyermekeim — ti azt szinte tudjátok már, de igenis beszélek nektek a legközelebb múltban lezajlott szabad- sághar czr ó 1, melynek részesei, tényezői még mai nap is emlegetik 1848-at, mert hiszen öregapáitok vére folyt a szabadságért ekkor, reátok hagyván a nagy munkának folytatását, melyet ők oly dicsőén kezdettek meg. Sokat hallottatok 48-ról; de hogyisne, mikor nem egyiteknek nagyapja, vagy nagybátyja mentei a csatába, hogy számútokra dicső, szabad hazát szerezzen! Elmeséli öreganyátok csendes téli estéken ama történeteket, ama szent lelkesedést, mely akkor a nemzet minden egyes fiában oly magasztosan lobogott! Gyakran láthatja egyitek, vagy másítok nagyanyja szemeit könyezni, a mely könyek a csatában elesett jó férjet — a ti öregatyátokat — illeti. De sohasem átkozódva folynak ezen könyek, hanem a hazaszeretet meleg érzete és a nemzet dicsőségének, nagyságának, ebből kifolyólag a megkönynyebb ülésnek, megnyugvásnak tudata fakasztják azokat mélyen érző szivéből; mert áldva emlegeti nemzetünk újjászületése napjával Kossuthnak, Batthyányinak, a tizenhárom vértanúnak és a többieknek — az ismeretlen hősöknek — emlékezetét, a kik készek voltak áldozni a haza oltárán vérükkel, éltükkel, bujdosással, számkivetéssel, mindent, a mi annak boldogúlást szerezhetett. Az a nagy mozgalom, melyből a 48-diki szabadság-harcz fejlődött, márczius 15-dikén kezdődött. Hallgassátok meg annak történetét! * A magyarok, midőn elfoglalták e hazát, mindazon vitézeket, kik magukat a csatában kitüntették, vagy a nemzet életére nézve valamely jelentékeny cselekményt vittek véghez; megjutalmazták olyképen, hogy nagyobb darab földet adtak át neki tulajdonúi, egyszersmind nemességre emelték. így képződött a nemesi osztály, melynek főfeladata volt a hazát vérrel védelmezni, míg a nemzet másik része a parasztságot, vagy jobbágyságot képezte, melynek kötelessége volt a földbirtokos nemességnek arról a földről, melyet az neki haszonélvezetül átadott, pénz- és dologbeli adót fizetni. Tehát a nemes vérével, a paraszt pénzével és szolgálattal volt kötelezve hazáját segíteni. Később azonban a nemesség egészen hatalmába ragadta a rendelkezési jogot; Ő csinálta a nemzet törvényeit, melyek folytán egyedüli tulajdonosa ő lett a hazának, nem kellett adót fizetnie, dolgoznia, mert ezen terheket lassanként mind a jobbágyokra hárították. Ha a község, a megye, vagy az ország valamely nagyobb munkát akart végezni, ott voltak a jobbágyok, hogy velők ezt megtetessék. A nemes ember nem járt falu-dolgára, nem csinált utat, nem fizetett vámot, nem kényszeríttetett semmiféle teher-viselésre; hanem a haszon, a jövedelem, a jólét
