Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 3. szám - Zábrák Dénes: Rudolf trónörökös halálára
Leomlott szép reményünk sziklavára, — Zokoghatunk a bús romok között; Rózsás tavasz, tündöklő nap sugára Letűnt örökre, . . éjbe öltözött. Rudolf, kinek nevéhez annyi vágyat S boldog jövendőt két állam fűzött, A trón helyett korán lelt síri ágyat, Ott lenn szendergő ősei között. Királyi sarj, családod szeme-fénye, Mért szűnt meg verni nemes kebeled ?! Nem tudtad-e, hogy milliók reménye Száll összetörve, sirba te veled ?! . . . Szülök, boruljatok ravatalára, S te ifjú özvegy, korona helyett Ki gyászfátyolt viselsz, s te kisded árva, Mélyebb seb mélyítek szivén esett?! Oh legnagyobb mégis talán a bánat, A mely szegény hazánkat sujtolá! S a köny, mely annyi honfi-szivböl árad, Egy tenger, s benn jövőnk sülyedt alá. . . . . Hű néped lkjába sir, zokog te érted, Nemes királyfi, — nyugszol ott alant; A mi után ifjan vágytál, elérted, Csalódást, kint elfed a néma hant .... De hol lel enyhet sziink, ha tűnni látja Örömmel szőtt tündén álmait?! — Ily sebre csak vallásunk Gileádja Nyújt balzsamot, vigasztalást, . . a hit. Hitünk szárnyán szent trónod elé lépve, Atyánk ! fájó szivünk hozzád kiált: Küldj egy sugárt néped bús éjjelébe, Áldd meg hazánkat, áldd meg a királyt! Öli adj erőt, óh nyújtsd igéd vigaszát, Nagy népedet soha el nem hagyod! . . . . — Ne félj, hazám! a bánat tengerén át Névpartra viszi ö roncsolt hajód! Zábrák Dénes.
