Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 10. szám - Barabás Gáspár: Iskolavizsgálati jelentés
277 Előre tehát! Iparkodjunk csekély díjazásunkhoz mérten Önképzésünk érdekében mindent elkövetni; törekedjünk önképzésünk javára az iskolafentartó hatóságok jóakaratát megnyerni, tanító egyleteinket pedig szervezzük lehetőleg oly tökéletesen, hogy alkalom nyujtassék elméleti és gyakorlati ismereteinket mindinkább kibővíteni, s ez által a község, egyház-társadalom és az egész emberiség javát előmozdítani. Horeczky Béla, ____________ tanító. Iskolavizsgálati jelentés. (Beadatott a veszprémi ev. egyházmegye f. év jul. 2-án tartott közgyűléséhez.)~) Nagytiszteletü s tekintetes egyházmegyei közgyűlés! A Bakony-alsó-vidék evang. iskoláit a folyó évben több napon át látogattuk meg. Mielőtt azonban észleleteinkről számot adnánk, szükségesnek és helyén valónak tartjuk a következőkben röviden körvonalozni azon elveket, melyek bennünket vizsgálatunkban vezéreltek. Embert vallás nélkül nem képzelhetünk. Azok is, kik kevély dölyfük- vagy ostobaságukból kifolyólag, a mai divatos eszméknek hódolva, vakmerőén ajkukra veszik az istenség tagadását; azok is, a kiknek lelkén a kételkedés vagy a tudatlanság homálya borong: bevallják vagy sejtik, hogy egy láthatatlan erő foly be életünkre s igazgatja ennek további folyását. Hát mi ez a titkos, láthatatlan erő, mely a természet működésében oly hatalmasan, az ember életében oly áldólag nyilvánul; melytől retteg a tagadó, mely vágya, sejtelme a kételkedők- és tudatlanoknak, hite, reménye, vigasza, boldogsága a hívőknek : mi ez a láthatatlan titkos erő ? Adjatok neki nevet, bár minőt, végeredményében Isten az. Az embernek szüksége van Istenre, hiszen ennek egy szikrája él lelkében. Az örök Isten helyes ismeretére az embert már gyenge korában, az iskola feladata, hogy elvezesse. S ha az iskola e feladatát híven és lelkiismeretesen teljesítette: czéljának szebb és magasztosabb részét megoldotta s az elismerés koszorúját magának kivívta és biztosította. Maroknyi nép vagyunk a világot uraló óriási nemzetek között, hazánk határit az önzés korbácsolta nemzeti szenvedélyek hullámi csapdossák; ezredéves küzdelmeink, melyek között oroszlányokkal viaskodánk, véget nem értenek ; borús felettünk az ég, aggódva nézünk a jövő elé; a földet, hol bölcsőnk ringott s nyughelyét ád egykor, ha meghalánk: mint magyart szeretnők hagyni örököl unokáink unokáinak is, a napok végéiglen. Ápolni kell a honszeretet a magyarnál a zsenge gyermekkorban már, hogy a midőn eljő reá nézve a komoly férfikor, a munka vagy a küzdelmek ideje: tudjon érte élni, ha lehet, és meghalni is, ha kell. A mi prot. egyházunk büszke önérzettel tekint százados küzdelmeire, miket midőn első sorban létéért vívott, a haza alkotmányáért is vérzett, e féltett, drága kincséért minden honfinak. E küzdelmek voltak a szirtkő, melyen a zsarnoki önkény annyiszor megtörött. A honszeretet ápolását a mi egyházunk, valamint a múltban, úgy a jelenben és mindenha, elengedhetetlen, kedves kötelességei közé sorozza. Az iskola, mely ebbeli feladatát is lelkesedéstől áthatott hűséggel teljesítette: érdemet vívott ki magának, s mi elismerésünket tőle meg nem tagadhatjuk. *) *) Térszüke miatt késett. Szerlc.
