Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 1. szám - Papp József: A vallásoktatás protestáns népiskoláinkban
vágyát s kél’dezosködését kellőképen felhasználta a vallásos érzelmek ápolására, akkor az iskola a nyújtott alapokon fennakadás nélkül tovább építhet; mert akkor a gyermeknek vannak érzetei s tapasztalatai az általa folyton élvezett isteni jótéteményekről, felébredt benne az anyai s testvéri szeretet, megünnepelte a keresztyén ünnepeket, hallott imádságokat, s talán maga is utána gagyogta azokat. S mindezek az ő bensejéig hatottak, de számot adni róluk még nem tud. Azt majd csak az iskolai vallásoktatás fogja öntudatára hozni, hogy ki folyt be mindezideig oly jótékonyan az ő és hozzátartozói életére. A tanítónak első feladata az iskolába feladott gyermekkel szemben: kiismerni azt, hogy mit tett a család a vallásos nevelés érdekébon; s ha az jó volt, folytatja, ha hiányzott, pótolja, ha rossz volt, gyengíti a család befolyását. A népiskola alsó osztályaiban tehát rendszeres vallástanításról még nem lehet szó. Itt csupán a vallásos érzelmeket kell ápolnunk s tovább fejlesztenünk a gyermekben. A vallásoktatás e fokon mindig a gyermekben már meglevő vallási érzelmekből induljon ki, azokat igyekezzék mi dinkább tisztázni és öntudatossá tenni. E feladatát pedig legjobban úgy éri el, ha a hit- és erkölcstani elveket, elvont igazságokat oly történeteke n, mintegy vallásos mintaképeken, szemléltetjük, melyek tárgyukat a gyermeki s családi életből merítik s a bennük szereplő egyének mind valamely erkölcsi fogalom megtestesült képviselői. Ezeknek tettei, viselt dolgai élethűen s melegséggel előadva, a gyermekben észrevétlenül keltik fel a szép és jó iránti vonzódást, a rossznak megvetését s Isten gondviselésében való hitet és bizalmat. A 7—8 éves gyermek felfogásának egyedül az ily történeti alakban nyújtott vallásoktatás felel meg. Most már csak az a kérdés: honnan merítsük ehhez az anyagot ? Honnan máshonnét mint a mi hitünk kutforrásából, a bibliából! A mindennapi élet köréből vett erkölcsi tartalmú elbeszélések korántsem volnának oly egyszerűek s oly gyermekded felfogásúnk, mint a bibliai történetek. Időre s helyre nézve utóbbiak messze esnek ugyan a gyermekektől, de tartalmukra és naiv szerkezetükre nézve mégis közelebb, mint a mai életviszonyokból merített történetek. Hogyne! hiszen azon korból eredtek, mikor még gyermekkorát élte az emberiség. — És hogy miért épen a zsidó nép történetét választjuk eszközül a vallásos érzelmek képzésére, arra azt felelhetjük: az embernek az Istenhez való viszonya s az egy istenség eszméje a zsidó népnél volt a legtökéletesebben kifejlődve és így e nép történetében nyilvánúltak a vallásos eszmék a legkonkrétebb, legkézzelfoghatóbb alakban; itt találunk oly kitűnő jellemképeket, melyeken a leghathatósabban szemlélhetjük az erény jutalmát s a gonoszság büntetését; e történetekben találunk gyermekeknek való egyszerű, természetes s mégis kidomborító előadás-módot, szívhez szóló hangot, világos gondolatmenetet, melyek folytán az események oly szemléletiek, mintha csak most folynának a gyermek szemei előtt; s végül azért is tartjuk legmegfelelőbbnek czéljainkra nézve a bibliai történeteket, mert ezek foglalják magukban vallásunk alapelemeit, tehát ezekkel legjobban előkészíthetjük, s később is megvilágíthatjuk a tulajdonképeni hit- és erkölcstan tanítását. Szóval: vallásoktatásunknak alapja a szentirás, tehát annak anyagát is főképen onnan merítjük. Nagyon találóan mondja erre vonatkozólag Goethe : „Minél
