Evangélikus Naptár, 1996

VISSZATEKINTÉS A MÚLTBA - Dr. Boleratzky Loránd: Száz éve született felsőőri Nagy Miklós lelkész

szolgálata alatt új harang szólaljon meg, hősi emlékmű, iskola és lenti-i templomunk is megépüljön.

A közegyházi munkából is kivette részét. Először a kemenesaljai egyházmegye, majd a dunántúü egyházkerület, végül az egyházegyetem „Gusztáv Adolf Gyámintézete” szólítja az elnöki székbe.

Reá hárult az a keserű feladat, hogy mint az Egyetemes Gyámintézet lelkészelnöke, 1953. szeptember 27-én szülőföldjén: Celldömölkön tartott

közgyűlésen drámai beszédben bejelentse: „...a 93 éves, jó öreg Gusztáv Adolf Gyámintézet szerényen félreáll”. ..

A továbbiakban így figyelmeztetett: „A Gusztáv Adolf Gyámintézet azért jár szerteszét egy nagy sugarú földön, hogy ébresztgesse evangélikus népünkben az egymásért felelősséget hordozó lelkiismeretet, hogy gyülekezeteink lá- sanak a maguk portáján túl is! Ezért veti magát oda egyházkerületek és egyházmegyék közé, hogy egy új vérszerződésre hívja Magyarország egész evangélikus népét. A felelőtlenség először kalandokba, veszedelmes örvényekbe, azután szörnyű bukásokba sodorja a maga embereit s velük pusztulásba visz családot, társadalmat, nemzetet és — egyházat!2

A templomépítés ötven esztendős fordulóján, 1957. október 6-án, nemcsak a megújított templomkülső, de népes reménykedő gyülekezet várta a hálaadó istentisztelet igehirdető szolgálatára érkező D. Ordass Lajos püspököt. A kora délután már a szórványterület déli részén, Lentiben járunk Nils Seimmel, a norvég fiúintézmény vezetőjével, aki több magyar menekültet fogadott be — és már az esti szürkület borult a tájra, amikor Nagylengyelben, a pislogó gyertyafénynél a XXII. zsoltárról szólal meg az igehirdető. A fárasztó nap után szűkebb körben joggal jegyezhette meg: no sikerült jól megdolgoztatnunk püspökünket.

Az élő szó mellett a betűk hadseregét is Isten országának építésére állította szolgálatba. Több, mint négyszáz cikke jelent meg az egyházi lapokban; volt köztük olyan is, mely többezres példányban. A „Harangszó” belső munkatársa volt.

Volt olyan bátorhangú, iránytmu- tató cikke is, mint amelyik az 1948. évi Harangszó Naptárban jelent meg „Szabadság” címmel s amely miatt ezt a számot akkor el is kobozták. így írt ebben:

„Szabadság!... Nagyerejű bűvös szó! Egyenesen két nagyhatalom követeli a szabad ember szolgálatát. Az egyik a Sátán, ez a véreskezű zsarnok. .. A másik nagyhatalom az Isten, aki Atya. Ki mellé állasz?... Kinek adod magadat?... Ettől függ igazi szabadságod! A régi rabláncot összetörtük. De nem raktunk-e kezünkre újat, fényesebbet?... Lám, gonosz indulatok, vad szenvedélyek, materiális világnézetek vernek bilincsbe bennünket. A régi nemesi leveleket széttéptük. Kiváltságunk megszűnt. De helyettük nem tettük-e törvénnyé a gonosz jelszót: Aki bírja, marja!... S nem lett-e ezzel a törvénnyel még a közvagyon is közpréda? 1848 kiharcolta a szabad sajtót. De a mai szabad sajtó nem áll-e alázatos szolgálatába minden érdeknek, amelyik éppen megfizeti? Ledöntött régi bálványaink rabságát — úgy látszik — újabb bálvány rabságával cseréltük el. Győzelmünknek egy feltétele van: Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.”3

2 Gyámintézeti jegyzőkönyv 1953. szeptember 27. — Figyelmet érdemel még az 1945. évi Harangszó Naptárban írt: „Evangélikus vérszerződést” c. cikke, amely ugyancsak a Gyámintézetről szól.

3 Harangszó Naptár — 1948 Szabadság c. cikk 30—32.

63