Evangélikus Naptár, 1996
Gáncs Péter: AZ ÉV IGÉJE:„Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma...”
AZ ÉV IGÉJE: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma...” Jeremiás siralmai 3,22 A millecentenárium esztendejének is remek intonálása az Útmutató évi vezérigéje. Különleges nép a magyar. Természetesen nem abban az értelemben, hogy különb lenne más népeknél, bár néha minket is megkísértett a tizenegy évszázad során a „választott nép” hamis öntudata... Ma talán inkább az ellenkező véglet kísért: öntudat helyett önsajnálat, önpusztító vádaskodás és kesergés. Igen, ennek a mi népünknek is megvannak a maga „siralmai”. De éppen ezért érdemes odafigyelni a próféta vigasztaló szavára, aki a mienknél sokkal nehezebb politikai és gazdasági helyzetben úgy tud „sírni”, hogy könnyein át is tisztán látja az Urát, aki minden nehézség ellenére is szeret, akinek irgalmából élhette meg a mi népünk is ezt az 1100 éves jubileumot. Mi a próféta könnyeinek titka? Ezek nem az önsajnálat mardosó könnyei, hanem az őszinte bűnbánat tisztító könnyei! Mi igencsak hajlamosak vagyunk egyfajta mártírkomplexusra: mi vagyunk a „keresztyén” (?) Európa védőpajzsa, akin mindenki csak átgázol... Mi vagyunk, akinek hála és köszönet helyett Trianonnal fizettek... Mi vagyunk a hős nemzet, aki elsőként nyitotta meg a vasfüggönyt, de a Nyugat változatlanul csak adósként kezel... Még nemzeti imánkban, himnuszunkban is „elszóljuk” magunkat, amikor igen csekély önismerettel, de annál vakmerőbb „öntudattal” állítjuk: „... megbünhődte már e nép a múltat s jövendőt!” Tüdőm, egy költői alkotáson nem lehet számonkérni egyfajta dogmatikai precizitást, de Kölcsey Ferenc nem esik költői túlzásba, pontosan azt fejezi ki, ami ma is milliók életérzése: mi nem ezt érdemelnénk! Miért élnek párszáz kilométerrel nyugatra vagy északra sokkal könynyebben az emberek? A mi
