Evangélikus Naptár, 1996

Gáncs Péter: AZ ÉV IGÉJE:„Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma...”

AZ ÉV IGÉJE: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma...” Jeremiás siralmai 3,22 A millecentenárium esztendejének is remek intonálása az Út­mutató évi vezérigéje. Különleges nép a magyar. Természetesen nem abban az értelemben, hogy különb lenne más népeknél, bár néha minket is megkísértett a tizenegy évszázad során a „válasz­tott nép” hamis öntudata... Ma talán inkább az ellenkező véglet kísért: öntudat helyett önsajnálat, önpusztító vádaskodás és kesergés. Igen, en­nek a mi népünknek is megvannak a maga „siralmai”. De éppen ezért érde­mes odafigyelni a próféta vigasztaló szavára, aki a mienknél sokkal nehe­zebb politikai és gazdasági helyzetben úgy tud „sírni”, hogy könnyein át is tisztán látja az Urát, aki minden nehézség ellenére is szeret, akinek irgal­mából élhette meg a mi népünk is ezt az 1100 éves jubileumot. Mi a próféta könnyeinek titka? Ezek nem az önsajnálat mardosó könnyei, hanem az őszinte bűnbánat tisztító könnyei! Mi igencsak hajla­mosak vagyunk egyfajta mártírkomplexusra: mi vagyunk a „keresztyén” (?) Európa védőpajzsa, akin mindenki csak átgázol... Mi vagyunk, akinek hála és köszönet helyett Trianonnal fizettek... Mi vagyunk a hős nemzet, aki elsőként nyitotta meg a vasfüggönyt, de a Nyugat változatlanul csak adósként kezel... Még nemzeti imánkban, himnuszunkban is „elszóljuk” magunkat, amikor igen csekély önismerettel, de annál vakmerőbb „öntu­dattal” állítjuk: „... megbünhődte már e nép a múltat s jövendőt!” Tü­dőm, egy költői alkotáson nem lehet számonkérni egyfajta dogmatikai pre­cizitást, de Kölcsey Ferenc nem esik költői túlzásba, pontosan azt fejezi ki, ami ma is milliók életérzése: mi nem ezt érdemelnénk! Miért élnek párszáz kilométerrel nyugatra vagy északra sokkal könynyebben az emberek? A mi­

Next

/
Oldalképek
Tartalom