Evangélikus Naptár, 1994

PILLANATKÉPEK EGYHÁZUNK ÉLETÉBŐL

kész szolgálatával. A jubileumi ün­nepi istentisztelet szolgálatát dr. Harmati Béla püspök, ifj. Kendeh György diakóniai országos ügyvi­vő lelkész és Hernád Tibor ny. lel­kész végezte, aki húsz éven át volt az intézmény vezetője, továbbépí­tője. Az igehirdetést a püspök vé­gezte, Kapernaum történetét pedig Hernád Tibor ismertette. Ifj. Ken­deh György a Diakóniai Osztály, Smidéliusz Zoltán esperes a So- mogy-Zalai Egyházmegye nevében köszöntötte Kapernaumot. Szabó Ferencné gondnok, aki 15 éve veze­ti Kapernaumot, az itt folyó mun­ka terheiről és örömeiről szólt. Dr. Harmati Béla püspök zárszavában az Országos Egyház köszöntését és áldáskívánását adta át. BUDAPEST Az Ökumenikus Tanács tagegy­házai imádságban, igehallgatás­ban és értékelő előadások hallga­tásával ünnepeltek együtt június 26-án a Kálvin téri református templomban, amikor az Ökumeni­kus Tanács 50 éves szolgálatára emlékeztek. A liturgia bevezető ré­szében Szebik Imre evangélikus és dr. Kocsis Elemér református püs­pök, Révész Árpád baptista egyhá­zi elnök és dr. Márkus Mihály re­formátus püspök szolgált. Az ige­hirdetést dr. Hegedűs Lóránt refor­mátus püspök tartotta. A liturgia záró részét dr. Berki Feríz magyar ortodox esperes-adminisztrátor, Gálity Vojiszláv szerb ortodox es- peres-helynök és dr. Kenéz Ferenc református lelkész tartotta. Az ün­nepi közgyűlést dr. Harmati Béla evangélikus püspök, az Ökumeni­kus Tanács elnöke nyitotta meg. A Tanács fél évszázados történetét dr. Bóna Zoltán, a MEÖT főtitká­ra foglalta össze. A jubileumi alka­lomra ökumenikus énekkar ala­kult. Beharka Pál, Csorba István és Máté János vezetésével több szá­mot adtak elő. Az ünnepély végén 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom