Evangélikus Naptár, 1994
ÉLETJELEK EGYHÁZUNKBAN - Cserháti Márta: Fiatal családosként az egyházban
problémákat beszéltünk meg. Aztán, ahogy egyre inkább testvéri lett a közösség, úgy mélyültek a beszélgetések. Az elmúlt év végén kialakult az a vágy: jó lenne a Bibliáról is többet tudni. Addig is voltak igeolvasásaink, beszélgetéseink, de a tanulásra kevés idő maradt. így az addig két heti összegyülekezésünket heti alkalommá alakítottuk. Az egyik héten beszélgetős kört a másik héten bibliaiskolát tartottunk. Megkapó volt az a szorgalom, amivel felnőtt, családos emberek a Biblia ismerete felé fordultak. Az első házi feladatnál sértődöttség támadt. Az történt ugyanis, hogy Jézus családfájának elemzése előtt arra kértem őket, hogy olvassák át otthon és keressenek ismerős ószövetségi embereket. Láttam, hogy egyikük nagy táblázattal érkezett. Az öszes ember ki volt írva a megfelelő ószövetségi igehellyel és a történet megjelölésével. Gondoltam, ezt nem lehet túlszárnyalni. Azt kértem ezért, hogy az maradjon a végére, és nézzük meg előbb a többiek minden bizonnyal kisebb listáját. Kiderült, hogy mindenki elvégezte a nagy kutatást, volt, aki egy egész füzetet teleírt. Alig győztem bocsánatot kérni. A falusi rend szerint a nyári időszakban szinte megáll az élet. A fiatal felnőttek azonban még sokáig összegyűltek a nyáron is. A nagy diófa alatt ülve Buzatti novellákat elemezgettünk, keresztyén és nem keresztyén üzeneteiről beszélgettünk. Valami nagy összetartozásban formálódik a jövő da- basgyóni gyülekezete. Koczor Tamás Fiatal családosként az egyházban Közvetlenül második kisfiam születése előtt kerültem lelkészfeleségként a kelenföldi evangélikus gyülekezetbe. Ebben a helyzetben kétszeresen is átélhettem, milyen nehézségeket jelent a kisgyerekes anyák számára, hogy egy közösség életébe aktívan bekapcsolódjanak, hiszen gyermekeik még nem elég idősek ahhoz, hogy gyülekezeti alkalmakra magukkal vihessék, s ahhoz sem, hogy rendszeresen másokra bízzák őket. S éppen egy olyan életszakaszban kell hosszabb-rövidebb időre megválnunk a keresztyén közösségtől, amikor egy új hivatás — az anyai — örömeit, nehézségeit és fokozott felelősségét tanuljuk; sokszor bizony az egyedülléttel, elszigeteltséggel is küzdve. Olyankor, amikor legtöbbünk élete a lakás—játszótér-közért háromszögében zajlik, amikor egy időre zárójelbe kerül életünk sok egyéb dimenziója - munka, barátság, közélet. Azoknak, akik korábban tevékeny részt vállaltak egy-egy gyülekezet életében, talán a legjobban mégis a védő - támogató közösség, a hitről és életről való együttgondolkodás hiányzik. Ilyen fiatal anyákkal találkoztam Kelenföldön, akik a hajdani, „legendás” ifjúság tagjaiként, mostani élethelyzetükben is keresik a gyülekezethez kapcsolódás lehetőségeit. Velük elevenítettünk fel egy korábbi kezdeményezést, a „kismama-kört”. Minden második héten találkozunk a parókián. Míg csemetéink egymással ismerkednek, játszanak, mi dacolva a csatazajjal és 43
