Evangélikus Naptár, 1993
Kinczler Irén: Szolgálunk kórházakban
Szolgálunk kórházakban Csukott ajtók nyíltak meg, nem remélt lehetőségek tárultak fel az egyházak előtt. Ilyen lehetőség a kórházi pasztorális szolgálat újra indulása, amely a múltban a legtöbb intézményben tiltott volt. A budapesti Bajcsy-Zsilinszky kórház is, amely az elmúlt évtizedekben erősen elzárkózott az egyház mindennemű jelenléte elől, most szívesen ad helyet a különféle istentiszteleti alkalmak számára. Az itt folyó munka bizonyára jellemző egyházunk más kórházakban végzett szolgálatára is. Két évvel ezelőtt, amikor a munka megindult, vasárnap reggel liturgikus formában kezdtük el az istentiszteletek tartását. Eleinte nagy volt az érdeklődés az alkalmak iránt, később azonban csökkenni kezdett a résztvevők száma. Rájöttünk arra, hogy a kórházi szolgálat különleges terület, ahol nem alkalmazhatjuk a megszokott gyülekezeti formákat. Megváltoztattuk az alkalmak időpontját. A járóbetegek nagy része a hét végén elhagyja a kórházat, ezért az együttléteket hétköznapra tettük át. A liturgikus forma helyett a közvetlenebb bibliaórai keretet választottuk: az ebédlőben, fehér terítővei leterített asztal mellett, az alkalomnak megfelelő öltözékben, Bibliával, énekeskönyvvel, ha lehet, valamilyen szóróanyaggal várjuk a híveket. Rendhagyó, sajátságos gyülekezet jön itt össze. Minden alkalom új helyzetet jelent a szolgáló számára. A betegek vallásfelekezeti különbség nélkül jönnek, gyakran semmiféle közösséghez nem tartoznak. Az osztályok falán kiragasztott hirdetések által értesülnek az alkalomról. A létszám 2-10 között mozog. A legtöbb beteg az idegosztályról érkezik. A lelkész a normális életritmusból kilendült, válságba került, szorongó, a betegséggel és halállal közvetlenül szembesülni kényszerülő, sérült emberekkel van együtt, akik valamiféle segítségre várnak. A szolgálat azzal kezdődik, hogy a lelkész azonosul azokkal, akikkel együtt van, és meghallgatja őket. Engedi, hogy a betegek elpanaszol- M ják bajukat, elmondják fájdalmaikat. A kontaktusteremtést elmélyíti, ha a résztvevők a beszélgetés után apró ajándékot kapnak, igéslap, szórólap formájában. Ez után következhet az ének és igeolvasás. Az igemagyarázatnak rövidnek, életszerűnek kell lenni. Rövid saját imádság után a betegek szívesen imádkozzák a Miatyánkot. Gyakran adódnak rendhagyó esetek, amikor a lelkésznek meg kell küzdeni az igéért, annak mondanivalójáért. Egy alkalommal a beszélgetés után az egyik résztvevő dühösen tiltakozott a Biblia olvasása ellen: „hagyják, nincs szükség rá, semmi értelme!” Megértettem a kegyeskedéstől megcsömörlött emberi tiltakozást. Behajtottam a Bibliát és alkalmazva elmondtam az elveszett juh történetét. A légkör megnyugodott. Döbbenetes tapasztalat, hogy korunk vallási zűrzavara visszahat a gyengébb ideg- rendszerüekre. Sok a vallási kényszerképzet által megnyomorított lelki beteg. A kórházi szolgálatnak csak az egyik része az igehirdetési alkalom. Utáni a kórtermek látogatása következik. Ha nincs a kórházban gyülekezetbeli fekvő beteg, felkeresek egy-egy kórtermet. Igéslapot teszek az asztalra, egy pillanatig elidőzöm minden ágynál majd Isten békességét és gyógyulásukat kívánva eltávozom a kórteremből. Kapuk tárultak ki. . . A tárt kapukon csak alázattal, a szolgálat lelkűidével szabad áthaladnunk. Kinczler Irén 32
