Evangélikus Naptár, 1992
ÉVFORDULÓK, EMLÉKEZÉSEK - EGYHÁZUNK ÉLETE
FASOR Az Evangélikus Gimnáziumban május 10-én tartották meg az első ballagást, mióta újból egyházi iskolaként működik. Az ünnepségen megemlékeztek az 1952. évi „utolsó” ballagásról is, hiszen a tanárok és a most ballagó ma- turandusok szülei között többen is voltak, akik részt vettek ezen a 39 évvel ezelőtti ballagáson, amely Isten kegyelméből mégsem volt az utolsó. ANGYALFÖLD Május 25-én ifjúsági csendesnap volt a KIÉ rendezésében. A csendesnapon a régi KIE-programnak megfelelően az igével való foglalkozás mellett sportolásra is nyílt lehetőség. Ennek keretében tartották meg a református-evangélikus kispályás labdarúgó mérkőzést. FASOR Kedves japán vendégek jöttek fővárosunkba és látogattak el fasori evangélikus templomunkba, hogy együtt imádkozzanak velünk a világ népeiért, a népek boldogságáért és békéjéért. Vendégeink a Világ Békéjéért Imádkozó Egyesület szervezésében látogattak meg, amely szervezet 1955-ben Hirosimában alakult meg. Japán ének- és zeneszámokkal tették emlékezetessé látogatásukat. 95