Evangélikus Naptár, 1992
Scholz László: Megkeresztelve őket...
hogy „pompásan kilopják a keresztségből a kegyelmet”. Fontos a külső jel is. Nem véletlenül esik a választás éppen a vízre, ami ősidőktől fogva eszköze is, jelképe is a megtisztulásnak. Ámde a keresztség esetében nem puszta vízről van szó, hanem a vízzel együtt használt isteni igéről. Melyik ez az ige? Nem a keresztelés alkalmával elhangzó prédikáció alapigéjére kell gondolnunk, melyet a lelkész a család, az együtt- lévő hívek épülésére választ. Erről az igéről van itt szó: „Keresztellek téged az Atyának, a Fiúnak és a Szentiéleknek a nevében.” Ez az ige, ez a krisztusi parancs hangzik el együtt a vízzel való leöntés mozdulatával. Meg kell jegyeznünk az ún. Szentháromság-formulával kapcsolatban is: „a „nevében” nemcsak azt jelenti, hogy „megbízásából”. A név különben is mindig a személyt jelöli. Meglepő, hogy az Újszövetség legtöbb helyén az új tanítványok egyszerűen „Krisztus nevére” kereszteltetnek meg. Pontosabban: Krisztus nevére nézve, arra a Krisztusra nézve, aki értünk meghalt, feltámadott, akiről mint Megváltónkról tudunk. Ő maga áll a megkeresztelés aktusa mögött s Őbenne az egész Szentháromság. De ne feledjük a korábban tett állításunkat: ezt a páratlan isteni aktust^ kell a keresztyén embernek egy életen át aktualizálnia! A keresztség — kezdet. Állandó visszaemlékezésre szorul. Mégpedig nemcsak akkor, amikor vészfelhők gyülemlenek fejünk fölé s hathatós vigasztalásul szolgál a „Meg vagyok keresztelve” áldott tudata. Életünk minden napján esedékessé válhat. Hiszen napjaink telve vannak kisebb- nagyobb kísértésekkel. Naponta meg kell halnia a bennünk lévő bűnnek. Krisztus „halálába kereszteltettünk meg” állítja Pál apostol (Róm 6,3 kk.), ám keresztségünk- ben az ő feltámadásának hatalmas ereje is ott van s ez arra serkent, hogy „új életben járjunk”. Kezdetét vette és folyik életutunkon az ars moriendi, de az új élet reménységében. Ez a harcban vívott élet nevezhető újnak. S keresztyén ember szemével normális életnek, mivelhogy az evangélium normájához igazodik, például a Hegyibeszéd tanításaihoz, útmutatásaihoz. Ezek ugyanis nem különleges ritka szentekhez szólnak jótanácsképpen, hanem minden tanítványhoz. Krisztusban lehetséges és szükséges halálra ítélnünk a haragot, tisztátalanságot, csalást, hamisságot, pénzsóvárságot, embergyülöletet és újat kezdenünk, Lélek szerint valót. A keresztségből fakadó áldott tusánkat sajátosan említi meg Péter első levele (3,21). Eszerint a keresztség „nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért". Keresni, kívánni a tiszta lelkiismeretet Isten előtt! Micsoda mindennapos keresztyéni feladat! Megnyugtathat ugyan, ha becsületünk van az emberek között, de mit ér ez, ha tudjuk, hogy a tisztánlátó Isten szemében foltos a lelkünk tükre? S éppen ellenkezőleg: mit számít a világ minden gyalázása, rágalma, dühe ellenünk, ha Isten előtt tisztán állunk lelkiismeretünkben! Lehetséges ez? Könyöröghetünk érte a fenti ige szerint „a feltámadt Jézus Krisztus által”. Érintsen szívünkön Chrysostomus meleg szava: „Legnagyobb ünnepünk a jó lelkiismeret.” Scholz László 19
