Evangélikus Naptár, 1992
ÉVFORDULÓK, EMLÉKEZÉSEK - VERSEK, ELBESZELESEK
gyönyörű jelenetet: a mosolygó vakot és az arcába, a szívébe mesélő gyönyörű kislányt. Amikor a sarkon befordultak, Tamás még hallotta, hogy valaki csendesen megszólalt: — Hátha még azt látná, milyen gyönyörű az a lány! Aztán elindult ő is boldogan a maga napfényes otthona felé. Dér Endre: HAZÁM „Dajkál” - az Értelmező Szótár szerint „gondoz, babusgat, ringat”. Második jelentése szerint „gondolatot, érzést tart ébren, s ápol a lelkében”. Engem egy sajátos táj gondozott, babusgatott, ringatott, mint apró gyermeket. Ezért énnekem kedves tisztem, holtig tartó kötelességem a táj fakasztotta gondolatokat, érzéseket ébren tartani s ápolni a lelkekben. A magaméban s a másokéban — egyként. E táj: a róna s a hegyek találkozásánál nyújtózik, s vadalmás, mocsári tölgyes ősrét éppúgy akad rajta, mint kalásztermő fekete föld, vagy fehér izzású, kamillavirág övezte szikes. Igen-igen alkalmas tehát a „dajkálásra”. Különös táj. Télen zord s kegyetlen. A váradi hegyek hószagával ijesztgető. Mégis ráillik a szívből csurranó „édes” jelző. Kivált a nyári ragyogásban... „Geszt mellett édes táj ma is...” - vallotta róla Sinka István, a táj szülötte. Korán kezdett ringatni engem a Geszt melletti, édes táj: már egyesztendős koromban... Csabán születtem, a Viharsarok fővárosában, a „békéden Békés” folyton fortyogó, nagyfaluszerű városában. Ám édesapám, az ács, Biharban kapott munkát, s mi - a csabai szlovák család - felkerekedtünk, hogy ott lelhessünk új hazát, ahol kenyeret kínálnak nekünk. A kenyér Zsadány község mellett, Orosipusztán kínálkozott. Állami uradalom működött itt 1923-ban, teméntelen hízót tenyésztettek külhoni piacokra, s bizony az én dajkáló tájam nem a legkellemesebben fogadott az első pihenéskor: éjszaka özön bolha furakodott az ingem alá, s csíptek veszettül... Úgy sivalkodtam, hogy édesapám első indulatában a csillagos ég alá akart száműzni, mert az ispán úrék közvetlen szomszédságában háltak, s félő volt, hogy megtorolják a csendháborítást. Édesanyám bátran védelmezett, s valahogy megvirradt mégis. Apám erősen szeretett minket, de azt se akarta volna, ha a kenyere odavész. Ezért másnap öt kilométernyire, a forróságban pilledező faluban, Biharzsadányban keresett nekünk szállást. Szőke-Nagy Ferenc bácsinál, egy fura vénembernél. Aki valami kis tengeriföldből éldegélt, s akinek jó kis „mellékese” volt néha a cégtáblafestésből. (El is itta olyankor 140
