Evangélikus Naptár, 1992

ÉVFORDULÓK, EMLÉKEZÉSEK - VERSEK, ELBESZELESEK

eláshatnám magam. Nem, nem, csak magamnak csináltam. Enélkül nincs karácsony. Bejglit is vettem, de nem ettem belőle. Itt a karácsony minden kelléke, de nem használ semmit.- Bőgni tudnék, mondjon valami vigasztalót. Mindent unok! Unom a nyárspolgárokat szalvétával a nyakukban a karácsonyi vacsora romjainál. Unom a széplelke- ket, akik előkészítették a karácsonyi népdalokat és orgonaszámokat a lemezjátszó mellé. Unom a szellemes cinikus frátereket, akik halandzsáznak összevissza. Unom a televízióemésztőket, az autóbolondokat. A hívőket is unom, mert egy sem váltja meg közülük a világot. Magamat unom a legjobban, mert... mert csak élek egyik napról a másikra és gyűjtöm az éveket a nyugdíjhoz. Az Isten áldja meg, mondjon már valamit, mert leteszem a kagylót!- Há... mi...? Ezt most miért mondta? Miket hirdet itt maga nekem? Nagy örömöt? Megtartót?! Ne űzzön csúfot belőlem, mert olyat mondok, hogy mindjárt maga fejezi be a beszélgetést. Ne prédikáljon nekem, nem vagyunk a templomban, nem vagyok már gyerek! Hát persze, hogy ismerem. Ez a karácsonyi evangélium, fújtam a konfirmációmon. No jó, jó, nem akarom megbántani, jót akart, szép karácsonyi mondás ez. De nekem nem szentige kell most, hanem segítség! Kegyetlenül fáj a szívem, megmondtam, hogy miért, erre feleljen. Vagy terelje el a figyelmemet róla, mondjon valami szellemeset, valami felvillanyozót, mert bizony Isten leugrom a második emeletről.

— Nem, nem, ha mondom. Nem bántott meg senki sem, nem érzelgek a nagyvilágba, csak ma este kong körülöttem minden és egy értelmes gondolat se jut eszembe. Templomba nem megyek, anyám halála óta csak néhányszor voltam benn, de nem

125