Evangélikus Naptár, 1983
KRÓNIKA
AZ EGYHÁZAK VEZETŐI A HAZAFIAS NÉPFRONT FŐTITKÁRÁNÁL Sarlós István, a Hazafias Népfront főtitkára január 28-án találkozott a magyar- országi egyházak és felekezetek vezetőivel és beszélgetést folytatott velük a nemzetközi élet és a hazai belpolitikai kérdéseiről. A találkozón felszólalt Nagy Gyula, a Teológiai Akadémia dékánja, püspökhelyettes. AZ EURÓPAI ÖKUMENIKUS IFJÚSÁGI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE Az Európai Ökumenikus Ifjúsági Tanács Végrehajtó bizottsága február 1-6. között Prágában tartotta ülését, amelyen egyházunk képviseletében résztvett Görög Tibor lelkész, az Európai Ökumenikus Ifjúsági Tanács alelnöke. FINN-MAGYAR TESTVÉRGYÜLEKEZETEK Megalakultak a testvérpárok 21 magyar és 21 finn gyülekezet között. Az előkészítés munkája hosszú évekre nyúlik vissza. AZ ÖKUMENIKUS TANÁCS TAGEGYHÁZAI A LENGYEL NÉPÉRT A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Elnöksége február 1 -én tartott ülésén elhatározta, hogy akciót indít a lengyel nép megsegítésére. MIHÁLY DEZSŐ KÖSZÖNTÉSE Mihály Dezső, az Északi Egyházkerület felügyelője 70. születésnapja alkalmából az Országos Egyház elnöksége fogadást adott. Az ünnepeltet Káldy Zoltán püspök-elnök és Ottlyk Ernő köszöntötte. A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG NEMZETKÖZI MISSZIÓI KONFERENCIÁJÁNAK ELŐKÉSZÍTÉSE A Lutheránus Világszövetség nemzetközi missziói konferenciájának előkészítésére február 8-9-én ülésezett az előkészítő bizottság Purkersdorfban (Ausztria). Egyházunk képviseletében Hafenscher Károly Deák téri lelkész vett részt a munkában. FOGADÁS A GYŐR-SOPRON MEGYEI TANÁCSNÁL Lombos Ferenc, a Győr-Sopron megyei Tanács elnöke, Háry Béla, az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottságának első titkára, Fördős Andrásné, a Hazafias Népfront Győr-Sopron megyei Bizottságának titkára február 10-én vezető egyházi személyeket fogadott. Egyházunk részéről Ottlyk Ernő püspök, Bárány Gyula esperes és Sümeghy József espereshelyettes vett részt a találkozón. 79