Evangélikus Naptár, 1983
Vámos József: A keresztyének papi szolgálata
resztyénség nyomorának, pusztításának útját álljuk. - A török ellen akarunk síkra szállni? - nem úgy, először is itt lássunk dolgunkhoz, mert itt állunk a legrosszabbul.” „Lássunk dolgunkhoz!” - és ezt Luther ez alkalommal úgy teszi, hogy 27 pontban terjeszti elő változtatási javaslatait. - E pontok java része - a már említett módon - arról szól, hogy minden tekintetben, minden területen meg kell szabadulni a „római egyház” gyámságától, akár a lelki, akár a világi hatalomról, akár az anyagi dolgokról lett légyen is szó, de találunk közöttük olyan követeléseket is, amelyek a magas kamat, az erkölcsi közállapotok és az egyetemi oktatás szükséges reformjai tárgyában írattak meg. Nehéz olvasmány ez az irat, s nem csak Luther mindent egyszerre elmondani kívánó stílusa miatt, hanem azért is, mert a reformátor szavai ma már gyakran idejétmúltaknak tűnnek. Azoknak, mert követelései a mi körülményeink között, a mi egyházunkban, a mi társadalmunkban már jórészt megvalósultak. Nekünk ezért nincs is bajunk - a régi értelemben - az egyházunkkal, a társadalmunkkal, de van mit felelnünk Luther ezen iratának „kihívásaira”: 1. Isten - a Jézus Krisztusban - az egyházat nem uralkodásra, hanem szolgálatra hívta és hívja ma is el: ezt az egyedül biblikus magatartást, életformát fejezi ki diakóniai teológiánk, egyházunk egész élete - benne -, híveink életvitele. - Szolgálatra hivattunk el, hogy betöltsük krisztusi megbízatásunkat az egyházban, a társadalomban és ez egész világban. 2. Isten a „világi rendet”, a társadalmat azért hozta létre, hogy az a saját törvényei szerint kormányozzon; hogy megtartsa a jókat, büntesse a gonoszokat; hogy javára legyen mindenkinek, akinek maga is szolgálni tartozik. - Ez a világ „nagykorú” akkor, ha feladatát jól látja el és nincs szüksége valamiféle „egyházi gyámkodásra”, de szüksége van minden jóakaratú ember - köztük és nem is utolsósorban -, a keresztyének hathatós segítségére. (S ez is a diakóniai teológiánk „felelete” Luther kihívására.) 3. A keresztyén ember akkor, amikor dolgozik, amikor hivatását ellátja, papi szolgálatot végez, Istent „tiszteli” meg és ezért istentiszteletet „tart”. Papi szolgálatot, istentiszteletet végez - az eredeti bibliai értelemben -: végzi a békéltetés (a lelki béke, a világbékéje, a társadalmi béke és igazságosság) szolgálatát, és végzi azt a szolgálatot is, amely Krisztushoz kötött hitéből fakad: a mások javára, az egész teremtett világ jó előbbrehaladására. Hogy megtesszük-e, hogy így tesszük-e meg, ez Luther idézett iratának a legalapvetőbb kérdése - hozzánk és ma. Vámos József 57
