Evangélikus Naptár, 1983

Benczúr László: ...szeresse és megbecsülje

• • • szeresse és megbecsülje A 6. parancsolat Fiatal házasok látogatták meg idősebb barátaikat nem sokkal esküvőjük után. Bú­csúzásnál a házigazda huncutkodva igy köszönt el tőlük: érezzétek jól egymást! - Elő­ször ízléstelennek találtam a tréfának szánt kívánságot. Később azonban rájöttem, hogy éppen egyértelmű célzásával megszívlelendő igazságot fejez ki. A házasság az a sajátos, bensőséges kapcsolat, amelyben két ember jól érzi - nem magát! - hanem egymást. A házasságnak ez a célja, rendeltetése. A 6. parancsolat, ahogyan azt Luther Kis Kátéja tanítja és vallja s a Nagy Káté rész­letesen kifejti elsősorban nem a házasság intézményét védi, hanem a szerelmet, azt a sajátos örömöt és ajándékot, amelyet a férfi és a nő jelent egymás számára a házasság­ban. Ezzel együtt természetesen a házasságot is védi. A házasság egyik fontos rendelte­tése az, hogy benne és általa két ember, a férfi és a nő egymást kölcsönösen kibontakoz­ni segítse. Azért szükséges ezt hangoztatni, mert még mindig széles körben elterjedt nézet szerint a házasság egyetlen célját az utódok létrehozásában látják. A házasságon belül kibonta­kozó erotikus örömöt eszerint csak ez a magasabbrendűnek mondott cél szentesíti. Ez­zel szemben hangsúlyoznunk kell, hogy a házasság életközösség. Szépségétől, nagysze­rűségétől fosztanánk meg a házasságot, ha csupán „az emberanyag-utánpótlás” biztosí­tására létesült intézménynek tekintenénk. Luther két kátéja felszabadítja a keresztyén házastársak lelkiismeretét az évszázados előítélet alól, amely szerint a jó Isten sanda szemmel nézi a házastársak szerelmi örömét. A gyermek Istennek külön ajándéka. Az igazi házasság kész ennek az ajándéknak a fogadására. Akik ettől az örömtől eleve el­zárkóznak, könnyen egymás kölcsönös megszegényítőivé válhatnak. A szerelemnek és az ezt kiteljesedésre juttató házasságnak azonban önmagában, tehát az utódok létreho­zásától függetlenül is, meg van a létjogosultsága. Öncélú. Nem eszköz csupán, hanem cél. A házasságnak van tehát egy bizonyos erotikus jellege és ezt nem kell szégyelni, ha­nem inkább meg kell becsülni. Mit értsünk ezen az erotikus jellegen? Mindenek előtt óvakodjunk attól, hogy az eroszt (szerelmet) azonosítsuk a sex-szel. A természetes ösz­tönnek, a testi vágynak, a szekszualitásnak a szerepét nem tagadhatjuk a szerelemben. A kettő mégsem azonos. A szeretkezés még nem szerelem. A szeretkezésben csak magát akarja jól érezni az ember. A másik puszta eszközzé válik, olykor akadállyá, amelyen át kell gázolni. A szeretkezés akrobatái többnyire szerelmi analfabéták. Az igazi szerelmet (az eroszt), azért kell megbecsülnünk, mert benne kiegészülünk a másik által és a másik is kiegészülhet segítségünkkel. Két ember kerül közel egymás­hoz. Találkoznak. Nem olvadnak fel egymásban. Nem adják fel énjüket az extázisbán. Magányuktól szabadulnak meg. Testi vágyaik, ösztönéletük emberi arcot ölt. Személy­telenből személyessé válik. Humanizálódik. Az öncélú, a csupán szeretkezésre törekvő sex úgy viszonylik a szerelemhez, a helyesen értett eroszhoz, miként az állatok nyüszí­tése, bőgése az emberi beszédhez és énekhez. Egy nagyon komoly dolgot nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk. A szere­lem és a házasság is vállalkozás. Nagyon bátor, felelős vállalkozás. Nemcsak arra vállal­35

Next

/
Oldalképek
Tartalom