Evangélikus Naptár, 1983
Elbeszélések, versek
nap tűz, porszemek táncolnak a forró levegőben, Simon mégis azt kívánja bár sose kellene megérkezni az út végére, bár szakadna össze ég s föld, rendülne meg eresztékeiben a világ, s nyelné el őt keresztestül egy feneketlen szakadék, csak ne történne meg az, ami történni fog, s ami - egyre inkább érzi - miatta is történik, hiszen élete minden kisiklása, mulasztása, sötét gondolata, végig sem gondolt homályban lappangó gonosz kívánsága mázsás súllyal nehezedik rá. Hiszen akkor ő, Simon, úgy amint van, megérdemelné, hogy meghaljon ezen a kereszten! Ezen a mind nehezebb kereszten, amely súlyában hordja ennek az egész lármás sokaságnak minden bűnét, de még a rég megholtakét is, és az ezután születőkét. És nem ö fog meghalni rajta, hanem ez a sebzett, törékeny, szomorúságában is fényes tekintetű próféta.- Helyettem! - hasít Simon szívébe a felismerés, meg is áll hirtelen, mert a fejében támadt villanásnyi világosság szinte erejét veszi. Aztán már nem is gondolkodik, de úgy érzi, hogy a porban csosszanó léptei, a tömeg, a lárma, minden csak ezt visszhangozza: helyettem, helyettem, helyettem ... * Amikor Simon késő este hazabotorkált, Zsuzsanna már rég nem tevékenykedett a tűzhely körül. A tollal, ronggyal bélelt ünnepi kosárkákra mutatott, de Simon nem kért vacsorát. Olyan komor, fáradt, megviselt volt, hogy az asszony kérdezni se merte. Éjjel sem aludt, csak járkált a ház körül, és amikor a tomboló vihar bezavarta, leült a gyékényre, két öklére hajtotta a fejét és magában mondogatta:- Helyettem halt meg! Helyettem, helyettem! Zsuzsanna rémülettől elkerekedő szemmel nézte. Megháborodott szegény, gondolta, és virrasztóit vele. Reggel, amikor fölébredtek a fiúk, enni adott nekik, majd átküldte őket a szomszédokhoz. Kicsi a szegény ember háza, még a gyász sem fér el benne. Ne zavarják az apjukat. Újra leült a férje mellé, és hallgatott, míg karjára nem vette őt egy könnyű futó álom. Csak Simon nem aludt. Ült, némán és komoran, két hosszú napon át. Harmadnap reggel nyergelte a szamarakat. Magában beszélt, most is, csendesen. - Mennyit zúgolódunk az élet bajai miatt. Pedig csak a keresztet hordozzuk. De ő halt meg helyettünk! Zsuzsanna figyelt, váltig nem értett semmit. De jó is lenne, ha bemennének a városba, és találkoznának a prófétával, aki meggyógyítja a betegeket! Simont is észretéríte- né, egészen bizonyos. Simon tovább motyogott, miközben a nyergekkel bajoskodott:- Milyen különös, hogy éppen arra jöttem. Hogy éppen én jöttem arra. Dehát a Ma- gasságos úgy intézi a dolgokat, ahogy ő akarja. Gyertek!- Hová megyünk?- kockáztatta meg mégis a kérdést Zsuzsanna, és a szőlőre gondolt, amit meg kellene kapálni.- A városba! Megkeressük a tanítványait. Csomagolj ennivalót, velük maradunk!- És a szőlő?- riadozott az asszony.- Nem fontos! - rázta meg a fejét Simon, és mint aki mély álomból ébred, hozzátette:-most valami más, egészen más élet következik. Zsuzsanna nem tudta miért, vigasztalást, biztatást érzett a szavaiban. Gyorsan fölkészítette családját az útra, aztán elindultak a város felé, amely fölött ebben az órában kelt fel a nap. 137
