Evangélikus Naptár, 1968

A reverzális-kérdés 100 évvel ezelőtt

rendelet enyhítését. Mivel minden vegyesiházasságot katolikus pap edőtt kellett megkötni, azoknak módjukban állt az egyházfőhatósági utasítás alapján a reverzális kierő­szakolása. Hiába foglalkoztak újra meg újra a reformszellemű ország- gyűléseink a panaszokkal, nem bír­tak megfelelő igazságos intézkedé­seket foganatosítani. A kiegyezés után újra előkerültek a vallási kérdések. Deák Ferenc 1868-ban így foglalt állást:«„A vallások törvényben ki­mondott jogegyenlőségével meg nem egyezik a törvénynek a vegyes­házasságból született gyermekekre vonatkozó rendelete, miszerint, ha az atya katolikus, minden gyer­meke a római katolikus vallásban neveltessék, ellenkező esetben pe­dig nincs viszonosság. E jogtalan­ság ellen évek óta küzdöttem sza­kadatlanul, s küzdeni fogok min­dig.” Nem érdektelen megjegyez­nünk, hogy ő katolikus vallású volt, s nem lehet felekezeti elfogultság­gal vádolni. Felszólalása nyomán rövid idő alatt megalkották az 1868. évi 53. törvénycikket. E törvénycikk — melynek 100 éves fordulója adta az alkalmat je­len írásunkra — kimond; a, hogy a vegyes vallású házasságból szüle­tett gyermekek közül a fiúk az apa, a lányok az anya vallását követik, s ezzel ellenkező megegyezések (re- verzálisok) jogerővel nem bírnak. A törvény tehát teljesítette a pro­testánsok régi vágyát, hogy a gyer­mekek nemük szerint kövessék szü­leik vallását, valamint eltörölte — történelmünk folyamán először — a reformáció egyházaira olyan sé­relmes, sok bajt okozó reverzáliso- kat. Az áttérések tekintetében ér­vényesítette a teljes viszonosság el­vét, amely addig soha nem állott fent, mert katolikusoknak a protes­táns vallásra való áttérése számos akadályba ütközött, míg fordítva könnyen történhetett. Szülő áttérése esetén 7 éven aluli, saját neme sze­rinti gyermeke követte az új val­lásban. Egyéni vallásváltoztatás vagy felekezeten kívüliség csak 18 éves kortól lehetséges. A törvény­nek mai szemmel negatív oldalát képezte, hogy a 18. életév betölté­séig még felekezeten kívüli szülők gyermekeinek is kötelező volt va­lamelyik vallásfelekezetben való ne­velése. Ezt a részletet leszámítva, a tör­vény abban a korban valóban meg­felelt az igazságosság követelmé­nyének, de végrehajtását a római katolikus papság az elkövetkező évek, évtizedek folyamán gyakorla­tilag lehetetlenné tette. 1892-ben megjelent tanulmány írja, hogy a törvénycikk „rendelkezése ellen ma­guk a vegyesházasságban élő házas­társak soha és sehol egyetlen pa­nasz szót nem emeltek”. Ellenben a katolikus lelkészek a vegyesvallású jegyeseket tovább zaklatták azzal — most már törvényellenesen —, hogy egybekelésük előtt a protes­táns fél adjon reverzálist. A jegye­sek tegyenek ünnepélyes ígéretet arra nézve, hogy a kötendő házas­ságukból származó mindkét nemű gyermekeiket a katolikus egyház­ban kereszteltetik és neveltetik, így jöttek létre az „elkeresztelé- sek”. Elszaporodásuk következtében az ilyen esetet a törvényhozás ki­hágásnak minősítette, de hiába, mert a katolikus püspöki kar szem­beszállt a törvénnyel, s továbbra is gyakoroltatta a reverzálist: nem en­gedte, hogy a gyermekek vegyes­házasságban nemük szerint köves­sék szüleik vallását. Negyedszázad tapasztalatai alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a jó törvény végrehajt­hatatlan a katolikus egyház ellen­munkája következtében. Nem tu­dott belenyugodni, hogy a törvény­cikk egyenlő mértékkel mért min­den vallásfelekezetnek e kérdésben. így történhetett, hogy amikor 1895-ben a magyar törvényhozás bevezette a polgári házasságkötést, a katolikus egyház »8

Next

/
Oldalképek
Tartalom