Evangélikus Naptár, 1968
Évfordulók
gednie a tanári pályával. Hivatásának azonban az írói munkásságot érzi. Csodálatos módon beutazza a kezdődő kapitalizmus lendületében gazdagodó nyugati országokat. Annyit tanított s annyit nélkülözött, hogy összespórolta magának az útiköltséget. Ügy tér haza Európából, mint Széchenyi István. Évekig nem tudja, mihez fogjon előbb. Ha száz keze volna, az se elég. írni kezd. Lefordítja a korszerű regényt, a Robinsont, s a klasszikus drámaírót, Shakespeare-t, Tanácsadó orvos címen könyvet ír a népnek, magyar nyelvtant szerkeszt, természettudományi műveket állít össze. 1836-ban jelenik meg történeti regénye, a Tárcsái Bende, magyarba átvetített német romantikus történet, Novalis hatása. Ez a könyve úttörő jellegű, majdnem egyidőben jelent meg Jósika Miklós Abafijíval, az első magyar történelmi regénnyel. írt indiai tárgyú meséket, melyekben hazája problémáira céloz. 1842-ben kezd foglalkozni nevelésügyi kérdésekkel. Tantervet dolgoz ki, melyben az egyetemes emberi és nemzeti gondolatot egyezteti össze. Megszerezvén tanári diplomáját, meapályázza a pesti evangélikus gimnázium egyik katedráját, felvázolja egy evangélikus főiskola tervét. Nemzetét féltő gondolatait párhuzamosan fejtette ki leplezetlen köztársasági érzelmeivel. Éppen ezért megválasztását elgáncsolták. Végül Szarvason jutott álláshoz, előbb mint tanár, nemsokára aztán mint az evangélikus gimnázium igazgatója. Igézőn hatott környezetére, diákjaira, tanáraira. Kitűnő szónok, elegáns megjelenésű férfi, közvetlen hangú, mindenkit elbájoló nevelő. Benka Gyula (a későbbi ugyancsak nevezetes szarvasi direktor), aki tanítványa volt, csodálattal ír róla, mennyire szerette az ifjúságot. Keresztül vitte, hogy intézetében minden osztályban minden tantárgyat magyarul adtak elő. Szemléltetésre, tapasztalaton alapuló tárgyismeretre nevelt, ismertette a magyar reformkor követeléseit, nemzeti egységre hívta fel a figyelmet, kirándult a úzabadba, irodalmi önképzőkört alapított, igazi hazaszeretetei oltott diákjaiba. Nemcsak a diákság, hanem Szarvas egész társadalma felekezeti és osztálykülönbség nélkül lelkesen támogatta. Együtt úszott, vadászott diákjaival; sajnos, az egyik vadászaton meghűlt, tüdő- gyulladásba esett, s 1846. február 10-én — 38 éves korában — meghalt. Temetése után tanítványai fogadalmat tettek, hogy fél évig gyászt viselnek, és semminemű mulatozásban nem vesznek részt........................ Egyik legnevezetesebb akciója a szarvasi templomban vasárnaponként megtartott előadás-sorozata volt. Ebben a keretben elmondta, hogyan kell újjászületnie a magyar ifjúságnak, hogy boldog országgá változtassa hazáját. Mikor egy esztendő múltán könyvalakban akarta kiadni előadásait, fegyelmit indítottak ellene, bár egyházunk akkori vezetősége tudta, hogy Vajdát nem fegyelmi vizsgálat, hanem dicséret illetné. De királyi leiratot kapott az egyház, szemrehányással, hogy olyan oktatója van, aki a monarchia ellen izgatja a fiatalságot. A fegyelmi eljárás alatt jött a sorsoldó tüdőgyulladás. A veszedelmes Vajda-kéziratot csak 1931-ben tudta kiadni az ugyancsak szarvasi származású nagy pedagógusunk: Kemény Gábor. A mű Erkölcsi beszédek címen jelent meg, Kemény Gábor nagyszerű tanulmányával együtt. Huszonöt vasárnapi előadás van a kötetben. Vajda mindent tárgyilagosan néz abból a szempontból: mi hasznot hoz ez a hazának? Az ember örök feltámadása: a fejlődés. „Igazság, jog és erkölcsösség az a világrész, mely felé gyönge sajkám irányozva van” — írja egy helyen. Szabad lélek volt, még a szarvasi porban is naggyá nőhetett. A nevelők úgy különböznek egymástól, mint a hegyek. Vannak zsoldosok és vannak olyanok, „kik leikök egész kedvével látnak a munkához, kiknek egy gyönyörűségük, egy óhajuk: lelkiösmeretesen betölteni a helyet, hová 93
