Evangélikus Naptár, 1968
Évfordulók
ját mozgósította Európa-szerte. Ha Kálvin és Luther tekintélye a nyugati országokban el is fojtotta ezeket a radikális mozgalmakat, az itáliai racionalisták onnan menekülésre kényszerülő legkiválóbb képviselői főleg Lengyelországban és Erdélyben tudták megvetni lábukat. János Zsigmond anyja, Izabella ugyanis lengyel, ennek anyja — Bona Sforza — pedig olasz származású volt. Így már jobban érthető, hogyan kerülhettek olyan forradalmi tanokat hirdető olasz egyéniségek udvari orvosokként az erdélyi fejedelem közvetlen környezetébe, mint Stancaro és Blandrata, akiknek hatására az ötvenes években még buzgó lutheránus prédikátorok, Dávid Ferenc püspök és Heltai Gáspár is gyors egymásutánban tolódnak el a helvét irány átmeneti vállalása után — részben Erasmus tekintélyére hivatkozva — a szabadgondolkodó kerestyénség hirdetéséig. A tordai országgyűlés idejére a fejedelem ezeknek az egyéniségeknek a hatása alá kerül. Még nyomdát is bocsát rendelkezésükre tanaik eredményesebb hirdetésére. Amíg Szikszón Károli Gáspár, Debrecenben pedig Melius Juhász Péter ugyanebben az évben határozott fellépéssel elítéli az eretnekeket, hogy egységes állásfoglalásuk „a hamis tudományokat, mint a pozdorját megégesse és megeméssze”, — addig Erdélyben a fejedelem kijelenti: „Melius ne pápáskodjék a mi birodalmunkban, a minisztereket az igaz vallásért ne kergesse, a könyveket meg ne égesse, mert a mi birodalmunkban mi azt akarjuk, hogy szabadság legyen. Továbbá tudjuk, hogy a hit Isten ajándéka, és a lelkiismeret erőszakkal semmire sem vitethetik”. E cél érdekében még a templomok közös használatát is szabályozza. így kerülhetett sor arra, hogy míg az 1558-i tordai országgyűlés még csak a katolikusok és lutheránusok számára, majd az 1564-i ezek mellett a helvét irányzat számára is biztosította a vallásszabadságot, addig ez a nevezetes gyűlés azt már a szentháromságtagadókra is kiterjesztette. Ez a vallásbéke azonban az akkori viszonyok között nem azt jelentette, hogy a bevett vallásfelekezetek tagjai országszerte bárhol háborítatlanul gyakorolhatták vallásukat. A fejedelem törekvése inkább oda irányult, hogy egy politikai község területén belül lehetőleg csak egy felekezet tagjai lakjanak. Erre bizonyítékot éppen 1568-ból tudunk: ebben az évben lett Kolozsvár unitárius, s a város tanácsa felhívta a lutheránusokat és katolikusokat — még az apácákat is —, hogy vagy fogadják el az új vallást, vagy távozzanak a városból. Bármennyire nagyjelentőségűnek látszik is tehát, hogy a „teljes vallás- szabadság elvét” Európában először hazánkban mondta ki az 1568-as tordai országgyűlés, az eredeti kútfők fenti adatai inkább azt bizonyítiák, hogy János Zsigmond csak ezzel a lépéssel tudta saját irányzatát országosan elismertetni és — három év múlva bekövetkező haláláig — erősíteni. Ezeknek az összefüggéseknek a felismerése azonban nem csökkenti e nevezetes évforduló jelentőségét, sőt éppen arra serkent, hogv tonuliuk jobban megismerni és megbecsülni egymást ökumenikus korszakunk párbeszédei során! Dr. Fabiny Tibor 80