Evangélikus Naptár, 1968
Koren Emil: Marinka, a szamár, meg én
— Igazgató úr kérem, amikor tegnapelőtt hazaértem, édesanyám kiküldött a földre répáért. A szamarunkra földobtam az üres zsákot, s amikor a dűlőútra kiértünk, felültem a hátára. Egy darabig csak szépen porosz- kált, de aztán úgy látszik bögöly csíphette, mert hirtelen vágtatni kezdett. Elég jól tartottam magam a hátán, de egyszercsak megtorpant s én úgy repültem előre a hátáról, mint egy tele zsák. Az árokszélre estem ugyan, ahol fű volt, de olyan szerencsétlenül a jobb karomra, hogy a csuklóm alám került s kibicsaklott. Azt hittem, eltört, úgy belesajgott, de felugrottam s bal kézzel elkaptam a kötelet a szamár nyakán s megnyugtattam. Végül is nem volt csonttörés ... — No, annak örülök, fiam. De nézd, olvasd csak el ezt a levelet. Ma hozta a postás — s kezembe adott egy finom papíron írt néhány soros levelet. Én csak olvastam, olvastam, s hol hideg lett bennem, mirvt az Északi-sarkon, hol meg elöntött a forróság, hogy a pokol ahhoz képest frizsider. Marinka apja írta az igazgatónak s meleg dicséretekkel megköszönte, hogy az iskola olyan szolgálatkész, előzékeny és jómodorú fiúkat nevel, mint amilyen én is vagyok, aki a leányát nem hagytam magára a vonaton felejtkezés után, hanem udvarisan hazakísértem. Meg hogy nincs baj, amíg ilyen fiatalokra lehet bízni majd a nemzet iövőjét... Nem mertem fölnézni a levélből s azon gondolkoztam, melyik görög istenséget kellene az Olympusról segítségül hívnom, hogy tegyen itt valamit, — de mit? A kínos csendet az igazgató törte meg. Kezével az állam alá nyúlt. Komoly szemében pajkos fények bujkáltak, mint a tó vízén, ha a csillagok néznek belé. — No, a szamár az csak szamár. Megesik az ilyesmi s talán nem is fáj úgy a kezed. Nem is kellene már ezt a kendőt viselned ... Koren Emil 9* 131
