Evangélikus Naptár, 1968
TÚRMEZEI ERZSÉBET VERSEI: Amíg lehet! - Kéz a kézben
Kéz a kézben „Egy-egy kéz, drága kéz mindegyre elereszt.. Aprily Verőfényes vasárnap délelőtt. Virágok nyíltak és gyümölcsök értek. ’ Még fogtam a drága, dolgos kezet, de gyengülő, gyérülő érverések könyörtelenül tudatták velem: üt az óra, s el kell eresztenem. Megsimogattam. Átölelt a múlt. Akik búcsúznak, mindig visszanéznek. Megköszöntem a kezembe simult, erőtlen, ráncos anyai kéznek, hogy simogatott és ápolgatott... a fáradságos, dolgos tegnapot. Hogy imára kulcsolta kezemet és imádságra kulcsolódott értem ... Az idő irgalmatlan sietett. A másodperceket remegve mértem. Aztán... kezét Más fogta meg helyettem, s én eleresztettem ... eleresztettem. Verőfényes vasárnap délelőtt. Sárgult falevelek szálltak a szélben. S megint fogtam egy búcsúzó kezet, és megint búcsúzó szempárba néztem. Virágokat bontottak még a kertek, de a vándormadarak útrakeltek. Ó, simogató, serény kicsi kéz! Milyen fürge volt és fáradhatatlan! Fogtam ... könnyű volt és mégis nehéz. Szívem mélyén mindenért hálát adtam. Aztán ... kezét Más fogta meg helyettem ... S én eleresztettem ... eleresztettem. 110
