Evangélikus Naptár, 1967
Ottlyk Ernő: Luther küzdelme Isten igazságának érvényesüléséért-
kezése alapján kiszabott”. Luther szerint magával a Szentírással kerül szembe az, aki azt tanítja,- hogy a pápának hatalma van az isteni jogot megváltoztatni, és feloldani azt, amit az isteni igazságosság kisza_bott. A 6. tétel szerint: „A pápa nem bocsáthat meg egy vétket sem, legfeljebb kihirdeti és megerősíti az Isten bocsánatát”. Ezzel Luther máris ellentmondott a búcsú fogalmának, a pápai büntetés-elengedések elméletének. A pápa nem gazdálkodhat Krisztus és a szentek jócselekedeteinek kincstárával s nem adományozhatja azokat senkinek. A bibliai és apostoli bűnbocsánat minden emberi közbenjárás nélkül, pápai udvar és hatalom nélkül hirdette Isten bűnbocsánatról szóló evangéliumát. Istennek ez a kegyelmes üzenete, igéje az, ami hirdeti a bűnbocsánatot. Ez az ige az egyház szíve. A 62. tételben erről így szól Luther: ,,Az egyház igazi kincse az Isten kegyelmének és dicsőségének legszentebb evangéliuma”, Ebben a vallástételben éri el a 95 tétel csúcspontját. Itt találta meg Luther a keresztyén hit és élet középpontját. A középkori kiváltságok világában új hangot jelentett Luther szava, amikor minden ember Isten előtti egyenlőségét hirdeti. Isten maga adja a bűnbocsánatot, ezért keresztyénietlen minden magatartás, amely a kegyelem vámszedőjévé és haszonlesőjévé akarja odaügyeskedni magát: „Minden igaz bűnbánó keresztyén elnyeri a büntetéstől és a bűntől való teljes feloldozást, s ez őt a bűnbocsátó cédulák nélkül is megilleti. Minden igaz keresztyén — akár él, akár már halott — részese a Krisztus és az egyház minden lelki javának, amelyeket Isten ugyancsak bűnbocsátó cédulák nélkül adott”. (36—37. tétel.) Ezek a szentírási igazságok hosszú időn át nem voltak hallhatók az egyházban, helyettük a pápai hatalomról szóló tanítást hirdették. A nép körében nagy rokonszenvre találtak ezek a mondatok. Az eredetileg latin nyelven írott 95 tétel ugyanis csakhamar német nyelven is megjelent nyomtatásban, s így széles rétegek közkincsévé vált. Később elítélte Luther önmagát azért, amiért a 95 tételben még any- nyira bízott a pápában. Akkor Luther egyáltalában nem gondolt még a pápasággal való szakításra, azt hitte, hogy annak a keretében is lehet élni az igaz egyházat. Ez is azt mutatja, hogy Luther reformátorrá fejlődése milyen hosszú, vívódásokkal teli folyamat. Jóhiszeműen, de éber igazságérzéssel tárgyalja Luther a pápa viszonyát a bűnbocsátó cédulák árusításához. Meg van győződve arról, hogy „a pápa a búcsú osztogatásánál inkább kívánja az áhitatos imádságot — mivel neki is szüksége van reá, — mint a pénzt”. (48. tétel.) Sőt fel akarja világosítani Luther a keresztyéneket, hogy „ha a pápának tudomása volna a búcsúhirdetők zsarolásairól, akkor inkább porig égetné a Szent Péter székesegyházat, mintsem az ő juhainak bőréből, húsából és csontjaiból építtesse fel azt”. (50. tétel.) A nép védelmének érdekében azt hangoztatja Luther, hogy az emberek „mindazt, ami az élet fenntartásához szükséges, kötelesek házanépük javára fordítani, és semmi esetre sem búcsúra tékozolni”. (46. tétel.) Arról is meg van győződve Luther, hogy ha a pápa tudná, hogy milyen szegény emberektől csikarják ki a pénzt a búcsúhirdetők, akkor azokat inkább saját pénzével segítené, s ha kell, még a Szent Péter székesegyház eladási árát is a felebaráti szeretet céljaira fordítaná. Luthernek ezek az előfeltevései krisztusi mérlegre állították a pápát. 21
