Evangélikus Naptár, 1967
Várady Lajos: Tíz nap Worsmban (Történelmi riport)
A provinciális húsos ökle ránehezedett az asztalra. — Amióta a kutyanyelvű humanisták megszólaltak, forrong az egész világ! Hu még olyanok lettek volna, mint Aeneas Sylvius, aki a pápaságra is alkalmas lön, akkor hagyján, de a Rotterdami Erasmusnak már a Vulgata sem jó! Költőik egymás mellett énekelnek az Olympus isteneiről, meg Krisztus Urunkról és a Szűzanyáról. Ennek a wittenbergi hétfejű tanárnak még nagy tanítónk, az Aquinói sem jó! Semmi sem jó, ami eddig volt! Hangja öblösen harsogott, keze fenyegetőzve ijesztgette a távollévőket. — A fejedelmek, hercegek, nemkülönben kalandor lovagjaik meg az egyházi javak ellen szítanak... Mily dicső volt rendtagtársunknak Johann Tetzelnek templomtól templomig való vonulása! Eléje ment minden pap, barát, apáca, mester, gyermek s az egész nép zászlókkal és gyertyákkal, énekkel, teljes processzióval. Minden harang megkondult és minden orgona megszólalt. De Luthernek ez sem kellett! Most hát itt van az ideje annak, hogy a pápai és császári hatalom lecsapjon reá és oda juttassa, ahol Húsz is végezte, a földi kínszenvedés máglyájára, egyben pedig az örök gyötrelemre. Rendünk képviseli a tiszta tant Szent Tamás irataiban, hűségünk közismert a pápai trón uralkodója iránt, megvédjük a régi, jólbevált rendet. Erre ügyeljetek, magatokat az eretnek írásaitól megtartsátok és alkalmas, alkalmatlan időben prédikáljatok ellene. ... A város körüli táborokban hatalmas lángok vilióztak, a parazsak széthullottak, amint melegedő katonák fahasábokat dobtak reá. A belső város fényei meg kialudtak. Vendégeskedésből hazatért urak előtt szolgák vitték lámpásaikat s mögöttük kardos vitézek vigyáztak. Az utcák néptelenné váltak, mindenki aludni tért. ... Csak az ágostonrend házának egyik cellájában égett sokáig a mécses. Térdére esve, alázatosan, halálra készen könyörgött a Lélek világosságáért az egyszerű barát. Keze úgy kulcsolódott össze, mint aki tehetetlen. Másnap, április 17-én, már az egyházi és világi fejedelmek fényes kara előtt állott. Halkan beszélt, megilletődötten. Hívei már azt hitték, hogy megijedt. V. Károly császár odahajolt miniszteréhez, az plasz Gattinarához s azt mondta: „ez ugyan nem tesz engem eretnekké .. A velencei követ is csóválta fejét. Ügy találta, hogy Luther nem elégi okos, se nem tudós. Luther előtt végül is felolvasták műveinek címét s megkérdezték, visz- szavonja-e azokat? Gondolkodási időt kért és kapott. És április 18-án a fényes gyülekezet ámulva hallgatta. Fellépése biztos volt, hangja erős. Már alkudozni kezdtek vele. Felszólították, hogy legalább azt vonja vissza műveiből, ami a konstanzi zsinattal ellenkezik. Luther szava ércesen csendült: — A zsinat is tévedhet! A mainzi püspök felháborodott és vele mind az egyháziak. Három nagy tekintélyt tagadott meg ez a félelmet nem ismerő ember: a dominikánus tanítókat, a pápát és az egyetemes zsinatot! Bár azt is mondta: lehet, hogy ő is téved, de hozzátette: csak akkor vonja vissza tanításait, ha világos észokokkal vagy a Szentírásból bizonyítják be tévedéseit. Végül is így fejezte be: — Itt állok, másként nem tehetek! Isten engem úgy segéljen! Ámen! A világiakra megdöbbentő hatást gyakorolt. A rendek kieszközöltek Luther számára három napi gondolkodási időt, de akkor is hajthatatlan 127
