Evangélikus Naptár, 1967

H. Németh István: Elvégeztetett

k

Elvégezfcfetf

Az utolsó száz méter meredeken visz a hegynek. Megállnak a lovak háromszor is, tág orrlyukkal fújják a fehér párát a télbe. A kocsi mögött egy asszony megy, kezében egy féltégla, amit odadob a hátsó kerék mögé, ha megállnak a lovak. Egyre a felső tanyát figyeli a szőlők között, de ott semmi mozgás nem látszik.

— Nee... — mondja a lovaknak, de azok nem mozdulnak.

— Nee, Csillag, nee! — vijjog az asszony. Kövér arca vörös már a dühtől, kiragad egy cső kukoricát a ponyva alól és úgy vágja a ló farához hátulról, csak úgy puffan. Hirtelen ugranak meg a lovak és úgy rángatják felfelé a teli szekeret, hogy zörög, csörömpöl azon minden.

Az asszony felszedi a kukoricát és megy a szekér után sebesen. Kiabál, ocsmány szavakat üvölt a lovakra, visít a hangja mint a vércséé. Jó nagydarab asszony. Kendője a nyakába esett, deres a haja, túl van már az élet delén. Két erős kezével markolja a saroglyát és nyomja a szekeret, majd beleszakad.

Amikor beérnek a tanya bekötő útjára, ahol vége a kaptatónak, kinyílik a tanyaajtó és egy vénember lép ki rajta. Hajlottháiú, torzonborz, beesettszemű öreg. Amikor meglátja az asszonyt, elhallgat és kisimul homlokán a dühös ránc.

Az öreg nem mozdul az ajtóból, nem int neki, nem meny eléjük. De amikor megállnak a lovak a tanya előtt, oldalép a csillagoshoz s már veszi is le róla a hámot, kiakasztja a zablát és eloldja az istrángot. Csak akkor néz az asszonyra.

— Jónapot — mondja az asszony és nem néz az .öreg szemébe.

— Meggyüttél? — kérdezi ez köszönés helyett.

Az asszony bólint, arca kissé meghalványodik és szótlanul rakodik a szekérről. Mire az öreg végez a lovakkal, letakarja őket és fejükre te*zi az abrakos tarisznyát, már benn a tanyában az apróholmi, a spóron a három ételes fazék, amik alá akkor gyömöszöli az asszony a venyigét.

Az öreg masinát vesz elő a zsebéből és egy kis papírral alányújt a venyigének. Berobban a tűz, egyszerre végigfut a száraz szőlővenyinén és a láng kivillan a rozsdás kályhacső lyukjain. Két buckót dob az öreg a spór elé az asszony kezeüayébe.

— Elfoayott ez is — mondja rosszkedvűen.

A buckók a tűzre kerülnek, felszáll a meleg első lehellete. Feláll az asszony és megenyhült arccal néz az öregre.

— Hoztam fát meg szenet — mondja mosolyogva.

Nem is csúnya asszony. Szép lehetett leánykorában. A szeme és homloka egészen az örené. Csak a szája mellett van két mély epés ránc, ami megrontja az egész arcot.

— No, jöjjön édesapám, rakodjunk le.

Ahony rakodnak, enyre jobbkedvű lesz az örea. Szenes zsákokat vonszolnak. aztán a fáskosárral fordulnak többször. K’s zsák liszt, kis vindöly zsír. eny nagy fazék lesütött hús, tepertő, két malomkőkenyér. Egy szakajtó hagyma és eay zsák krumpli. '

Odabenn elrakják a sublótba, kamrába. Rendezkedik az öreg, hely van, mert már üres minden.

Ezalatt az asszony keveri az ételt, tányért vesz elő, még térítőt is dob az asztalra. Előveszi az ajtó mellől karkosarát, kiemel belőle egy demi- zsont és két marokkal rakja a dohánypaklikat a sublót tetejére.

119