Evangélikus Naptár, 1967
Halász Béla: A reformáció szellemébeN - „Kossuth Lajos édesapánk...” (100 évvel ezelőtt telepedett le Turinban)
Kossuth Lajos első nagyszabású beszedet z,empten megye Közgyűlésen, anoi szenveaeiyesen tutaKozott az euen, hogy megvonjuk a vendégszeretetet azoktól, auikhez „a múlt dicső emlékeineK közösségén kívül érzések azonossága és eivek rokonsága is fűz” ... üKkor indul el páratlan szónoki palyaja káprázatos magasságok felé ... A leikíerönek, a hitnek nagysága mindig a baisorsban nyitaiKOziK meg. rcossutn uajos nemcsak a szerencse, nemcsaK a dicsőség napjaiban volt nagy, hanem a balszerencse óraiban is. Iau9. augusztus 19-en, amikor már Görgey megadásáról értesült, hagyja el menekülő társaival Grsovanal imádott hazáját és nagyon szeretett magyar népét. Törökországi tartózkodása alatt is bizonyságot tett meg nem alkuvó, egyenes jelleméről, szinte reformátort erejű hitbeli szilárdságáról. Ismeretes, hogy a viddini pasa, de már török főtisztek is mindent elkövettek, hogy a hontalanokat reábírják: hagyják el keresztyén hitüket és térjenek át a mohamedán vallásra. Azzal csábítgatták őket, hogy ebben az esetben nem kell fél- niök, hogy kiadják őket Ausztriának, ellenkezőleg, Törökországban maradhatnak és vagy a hadseregben, vagy más polgári hivatalban alkalmazást nyernek. Tehát csak alkalmazkodniuk kell a befogadó, ország „lelkiségéhez”. A csábításnak sajnos sokan nem tudtak ellenállni. Kossuth Lajos azonban erős és szilárd maradt. Határozottan kijelentette, hogy az áttérés nemcsak vallásos érzelmeivel ellenkezik, hanem ezt az alkalmazkodást nemzetével szemben is hűtlenségnek tartja és mint férfiatlan, jel- lemtelen lépést határozottan visz- szautasítja. Palmerston lordhoz írott levelében kijelentette, hogy gyermekeinek vagyont és dús örökséget nem hagy ugyan, de becsületes nevet igen és inkább kész magát hóhér pallosának kiszolgáltatni. mintsem hogy múltját beszennyezze és nemzete bizalmát megcsalja. Ellenségei pedig nagyon szerették volna, ha ezt a lépést megteszi. 1849. szeptember 28-án az osztrákérzelmű „Agramer Zeitung” zemlini levelezője a következő hazug hírt repítette világgá: „Kossuth Viddin- ből Konstantinápolyba ment mintegy 21 menekült kíséretében, akik között két tábornok is volt s valamennyien a mohamedán vallásra tértek át s török szolgálatba léptek ...” A lelkiismeretlen cikkíró hazugságába még némi kis látszat-sajnálkozást is vegyít, mert igy folytatja: „ezen ünnepélyes lépés mégis fájdalmasan hathatott Kossuth kedélyére, mert mint renegát, igen szomorúnak és levert- nek látszik” ... Mi tudjuk, hogy másért volt Kossuth Lajos szomorú: sajnálta szerencsétlen hazáját... Az, aki egész életét népének szentelte, nem tudott a balsors napjaiban sem hűtlenné válni hozzá. Az 1848—49-es szabadságharc elbukott ugyan, de a nemzet rajongott vezére hitt nemzete jövőjében. így vall erről az 1879-ben olaszországi száműzetésében megjelent „IRATAIM AZ EMIGRÁCIÓBÓL” című önéletrajzának a bevezetésében: „Kifejezhe- tetlen érzelem-vihar dúlta lelke- met, amidőn a világosi fegyverletétel hontalanná tett. Leborultam hazám földjére, mielőtt határán átlépnék; — zokogva nyomtam reá a fiúi szeretet búcsúcsókját, — egy csipetnyi port vettem belőle magamhoz; — még egy lépés és úgy valék mint a tört hajó roncsa, melyet a szélvész kidob a homokra egy sivatagon... de még akkor a fájdalom első lázrohamában is úgy tetszett nékem, mintha az ég csillagainak fényszikrázatából, köny- nyeim fátyolén keresztül eay sugár lövelne felém, amely azt hirdeti borult lelkemnek, hogy nemzetem szenvedni fog ugyan, irtózatosat fog szenvedni, mert bosszúja rettenetes és féktelen uralomvágynak, 109
