Evangélikus Naptár, 1955
MÓRICZ ZSIGMOND: CSATA
— Jól imádkozott az Istennek, akit elvesz. De meg is érdemli a jó asszonyt. Dógost. Amék rendbe tartsa, mosson rá, főzzön neki. Olyat, amék tudja, milyennek kell lenni a derék szegény asszonynak. Se sokat, se keveset... Mert mégis nem kódus. Háza van, földje van... Meg kell lenni, ami dukál. Már ezt úgy mondta, hogy kést forgat a másik lány szívébe. Klári a hangjából érezte meg s bíborvörös lett az arca a szégyentől, hogy ez a kapáslány felteszi őróla azt, hogy ő hozzá tudna menni ahhoz a legényhez. Izgatott volt, dühös. Ha egyszál káposztát kivágott, észre sem vette, rátaposott. Erzsi folytatta: — Hát bolondulnak utána a lányok.. mert tud a nyelvükön. Szeret velük tréfálni, de azért meggondolja az, kit vesz el... Más is meggondolhatná, hogy csábítgassa-e azért, hogy olyan igen szép a bajusza. — Jó lesz a kapa alá nézni! — Kiáltott rá Klári. Erzsi ijedten vette észre, hogy egy szál palántát kiborított. Az elsőt a mai napon. Lehajolt és elültette. Szótlanul, versenyezve dolgoztak tovább. A nap égetően meleg kezdett lenni. Klári megállóit és levetette pirospettyes fehér réklijét s ledobta, ő is ingvállban maradt. Nemsokára végére értek a sornak. Pihenés nélkül fordultak vissza az új renden. A hőség rettenetes, kiállhatatlan volt. A nap így még égetőbben perzsel, szabadon érte a bőrét, kivágott nyakát, le az ingváll alá, keresztül az ingen. Hirtelen elhatározással otthagyta a kapáját s visszament a rékliért. Amint a piros pettyekre pillantott, valami villant fel az agyában. Hisz az a legény ragyás! Tele van az arca himlőhellyel. Míg a réklit felöltötte, odafordult Erzsi felé s azt kiáltotta neki gúnyosan, megvetően. — Ragyás ... Hisz az ragyás! Erzsi meghökkent. Mintha rémlene neki is, de nem emlékezett rá. y i Hiába idézte maga elé az arcát, nem látta rajta. Hanem eszébe jutott, hogy mikor még kis iskolások voltak, éppen mikor az öreg tanítót temették, Pataki Pista nem volt iskolában, mert nagyhimlős volt!... Lehet, hogy ragyás... de csak nagyon kicsit... — Nem is látszik rajta! — mondta határozottan. — Nem! — kacagott fel Klári. — Ilyen ragyák vannak rajta! A mutatóujja első ízét mutatta. Jóízűen kacagott. — A mán csak utolsó, ha valaki ragyás! — mondta. A szava mint az éles kő vágott Erzsi szívéhez. — Azért jó vón, ugye! — csapott vissza egy mérgezett szót. Klári felcsattant: 82
