Evangélikus Naptár, 1955
MÓRICZ ZSIGMOND: CSATA
vennék, már mind eleszik az életet a drága kis ültetvények elől, akik kecsesen, ijedten emelik harmatosán kövér levelüket. Klári haladt elől. ö a gazda, ő az első. Hiába, nem soká bírta, pihenni kellett. Felegyenesedett hát s rátámaszkodott a kapára. — Jaj, teremtőm, de megvénültem — mondta. — Nem vénülsz te meg soha, Klári. — Miért? — Mert már tízórára fáj a derekad a kapától. — Hiszen annál hamarabb! — Ó, aki nem bír kapálni, nem megy az kapálni; pedig aki nem kapál, sose vénül az meg — bölcselkedett Erzsi. A nagygazdalány nevetett s úgy rengett-ringott felsőrésze a kapanyélen, mint a rózsatő lombja a karón. Erzsi is felállott. Az ő arca is piros volt, de nem foltos fehérrel tarka, mint az almavirág, mint Klári arca, hanem egyszínű, árnya- latlan, húspiros; olyan volt a karja is, a nyaka is, le a vállon az ingvállba, ameddig a nap süti. Átvette mind a négy sort s Klári hagyta, hogy szapora munkájú kapája az ő dolgát is végezze. A szekér nemsokára itt volt. Erzsi annál buzgóbban dolgozott. Nem akart szóbaállni a legénnyel. Úgyis nagyon nem tisztességes dolog, hogy egy ilyen kisgazdalegény, ahelyett, hogy keresne magának egy jó dolgos, nekivaló szegény lányt, nagygazdalány után szalad... Erzsi haragosan húzta össze a szemét s úgy dolgozott, mint a gép. És mégis neki kiálltott először Pataki Pista, mikor itt zörgött csendes rázással a szekere. — Téged se fogadnálak meg Erzsók! Erzsi érezte a megalázást. Csak azért szólt hozzá, mert hozzá szabadon szólhat, ö csak szegény lány. Fajtája... összeszorította a fogát, hogy ne is felelhessen. — Nem vigyázol a kisasszonyra! — tette hozzá a legény. — Ó, az ördög vigye el! — nevette el magát a nagygazdalány. — mért volnék én kisasszony. — Hiszen parapli van a kezedbe! — Az a! — nevetett a lány és a nap felé emelte a kapát. — Jobb volna, ha idejönne, osztán árnyékot tartana, amíg mi dolgozunk. — Ó, árnyékon csak heverni jó, nem dolgozni! — szólt vele Erzsi. — Ejnye, pedig mán ugrottam lefelé — tréfált a legény. A két sárga ló továbbvitte a szekeret s a legény visszafordult az ülésdeszkán, úgy kiabált ide: — Jaj, Istenem, teremtőm, hogy rakom fel azt a kis lucernát! Jöhetnél segíteni Erz^us, látom van érkezésed. Klárit, ezt nem merem híj ni! \ í Tííiite 80
