Evangélikus Naptár, 1955
Ezeréves fővárosunk Budapest
A második kép hétszáz évnél régebbi eseményekhez vezet. Az első magyar krónikás, Anonymus, Budáról és Pestről is mond hiteles dolgokat. Óbudát a honfoglaláskor szállják meg a magyarok s a római város romjaira építik fel saját végleges várukat s melléje a fővárosukat. Kurszán honfoglaló magyar vezér óbudai építkezését nemcsak az első magyar krónikás, hanem nyugati és bizánci források is bizonyítják. Hasonlóképpen Pest kialakulását is. Anonymus írja, hogy Taksony vezér a Pestnek nevezett várat a mohamedán izmaelitáknak adja, akik a magyar kereskedelem és pénzügy legjobb mozgatói. Pest vára azonos azzal a római castrummal, melyet néhány éve a belvárosban tártak fel. Tehát a Duna másik oldalán is volt egy városépítő-városfakasztó mag, akárcsak Budán. Helyes a következtetés, hogy ez a belső városfejlesztés 955-ben, az augsburgi vereség után indult meg. A német visszaütés kijózanította a kalandozásokra berendezkedő lovas magyarokat. Augsburg előtt nem volt szükségük kereskedelmi helyre, központi városra, ezentúl már igen. Taksony fejedelem 970-ig uralkodott s addigra Budapest első fejlődése már megtörtént. Az ezeréves római romra, ami Óbudán volt, így épült rá a magyar élet új köve s azóta Budapest kövei fölött éppen ezer esztendő múlt el, „megrakodva búval és örömmel“. A nemzet városaiban él és városaival hal meg. Ahogy a híres székely népballada beszél Kőmíves Kelemennéről, akit a dévai vár építői hiedelemből az omló falak közé zártak s azzal megerősítették magas Déva várát, úgy szólunk mi Budapestről és a magyar népről. Tudjuk, hogy e nép honfoglalása az ország fővárosában a századok vakolata. A főváros mutatja naponként, hogy a nemzetnek vele együtt kell emelkednie, nőnie, szépülnie, mindnyájunk egészségére és örömére. Salamon Ferenc, Budapest nagy történetírója mondta, hogy ez a város minden nagy összeomlása után új erővel állott talpra s szebb lett, mint annak előtte volt. A ma élő nemzedék is végigélte fővárosunk rettenetes pusztulását a második világháború végén, mely nem volt a legkisebb a történeti pusztulások közt. S ugyanez a nemzedék minden aggodalmat és ellenséges kárörömet megcsúfolva, városát újjáépítette, A szépre és nemesre egy nemzetnek nemcsak büszkének kell lennie, hanem azt a büszkeségnél nagyobb szorgalommal és akarattal folyton- folyvást tartania és fejlesztenie kell. Budapesten sok-sok ilyen munka van és mindenki kiveheti a részét benne. Az ezeréves és a hétszázéves évforduló nógató fényt vet mindnyájunkra. Ügy gondoljunk Budapestre, ahogy egy család gondol az otthonára. A tisztaság és szépség fenntartásához nemcsak pénz kell és gépek munkája és hatósági intézkedés, hanem általános szeretet, figyelem és jóakarat. Elnéztem egyszer Lőcsén egy öreg embert, amint végigsétált a történelmi ragyogású Fő-téren. Ment, mendegélt a nyári napon s ahogy megpillantott egy papírdarabot, lehajolt és felemelte. Senki nem szólította fel erre, semmiféle felirat nem oktatta ki, magától tette meg. Hát ilyen önnön magunktól történő városszépítő cselekedetre van szükségünk. Pedagógusainknak és minden szülőnek ilyen értelemben kell szólnia a gyermekekhez, hagyják abba képzőművészeti és trágárkodási gyakorlataikat a házfalakon. Aki így szereti és óvja közvetlen környékét, az többet tesz városáért minden ékesenszólónál. Az az igazi budapesti, aki nem akárhogyan akar élni ebben a valóban gyönyörű fekvésű városban, hanem fel akarja emelni, hogy százszorta szebb legyen, mint valaha is volt az ezer évek alatt. Szalatnai Rezső 74
