Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-09-16 / 38. szám

Átalakuló folyamattal találjuk magunkat szembe, de az életcélt a maga háborítatlan tisztaságának teljességében fedezhetjük fel a gyermekben. A gyermeknek vágyai, törekvései, céljai vannak. Vár valamit attól az élettől, melynek kapujában áll. Megtanulta ezt a természettől, „melyben helyünket és létünket akarjuk valamely környezetben biztosítani”, s megtanulta a szellemtől, mellyel „átadjuk magunkat egy jelentés- és értékvilágnak, hogy azt szolgáljuk és megvalósítsuk a magunk világában”. Életünk célja tehát természettől fogva egyediségünk és különvaló- ságunk hangsúlyozása, a szellem világában pedig magunk feláldozása. A természet és szellem kettősségében „a lét úgy tnűik fel előttünk, mint a két világ közt való ingadozás, önállítás és önátadás, a hatalom és a szolgálat váltakozása”. A lét világának e kettőssége, a gyermek vágyainak és célkitűzéseinek megléte határozott parancs minden aggódó anyának és apának. Ennek a parancsnak a megszegése oka nem egy aggodalom valóraválásának. Csak a hivatástudattal teljes életmegnyilvánulás eredményezhet diadalmas folytatásnak ígérkező kezdetet. Embervilágunk válaszútjaihoz érve, hallgassuk meg szívünk zálogának vágyait, elképzeléseit, győződjünk meg azok valódiságáról és erejéről, mérjük össze a mienkkel s engedjük hatni az Istentől minden emberbe oltott érvényesülési vágy teljesedését, gyermekünk vágyának hivatástudattá való erősödését.

A kezdet természeti és szellemi valóságunk jegyében való megindulása tovább folytatódik a nevelő-oktató középiskola végcéljához vezető út minden szakaszán. Ennek az útnak a középpontjában a rajta végighaladó ember áll, aki az útjába eső akadályok leküzdése árán jut előre, s szerez ismereteket és tapasztalatokat, bejárva azon szellemi tartományokat az iskola birodalmában, melyek őt vallásos, hazafias, szociális és öntudatos emberré nevelik. Ezen az úton végigkíséri őt a nevelő-oktató iskola hivatott munkása: a tanár, aki alakít és formál, támogat és irányít, szeret és megbecsül, továbbvisz és elhagy életeket, kik vele akarták megfutni az utat, de erőtleneknek bizonyultak.

Ennek az útnak folytonos emelkedését testi erőnk segítségével győzhetjük le. Éppen ezért csakis testben egészséges gyermekek vállalkozhatnak arra, hogy megfogják hivatott vezetőjük kezét, s elinduljanak a nehéz úton, melyen még így is érheti őket baleset.

Testi erőnk tudatában könnyebben tehetjük meg a nevelő-oktató iskola birodalmának másik útját: a szellemi utat. A test és lélek, a természet és szellem egészsége, állandó egymásrautaltsága jelentheti a sorsok diadalmas útját, de bukását is. Mert a kívülről harmonikusnak látszó világ belső forrongó átalakulás jegyében zajlik le. Belső küzdelmek végeláthatatlan sorozata alakítja, formálja, egyengeti és nehezíti meg a kibontakozás útját. Nehéz idők küzdelmes világa ez, melyben a támogatásra és vezetésre szoruló gyermek felé nyúl a szerető tanár, s átsegíti a kritikus pontokon.

Ketten haladnak az úton: a tanár és a növendék. Az aggódó anya és apa, aki tekintetével elkísérte gyermekét az iskola kapujáig, most aggódó szemeit

4

Az európai baedekerek a nagy metropolisok templomainak leírásával sokat foglalkoznak. Nincs is utazó, aki a baedeker ösztökélésének engedve be ne menne minden olyan templomba, amelyet ez a vezetőkönyv ajánl. A templomokban való ez a jövés-menés, sürgés-forgás azonban zavarja azok áhítatát, akik mégis csak imádkozni szertnének a templomban. Békeidőkben is megbotránkoztató volt például a párisi Notre Dame templomban, hogy amíg néhány magyar ember a templom szépségei között lábujjhegyen járt, ugyanakkor főképpen nem európaiak úgy nyargaltak végig a szép templomban, mintha távgyaloglásra rendezkedtek volna be ott is. Igaz, hogy ezt túlszárnyalta a háború mostani szakában az a hihetetlen cselekedet, amely ugyanebben a templomban zajlott le, ahol az ellenségeskedő politikai pártok emberei fegyveres merényletet követtek el egymás ellen.

így lehet átjáróházzá a nagy és szépséges templom! Falun is vannak olyan átjáróházak, főként gazdag községekben, ahol az öreg gazda, kivált egyetlen gyermek esetén, annak felnövekedése után minden pénzt megad azért a telekért, amely az ő birtokának folytatása és a másik utcára nyílik. így házából két utcára tud közlekedni. Nagy városokban már több az átjáróház. Faluról feljött emberek órákig bámuld ják az ilyen nagy házak életét. A lakók már maguk sem figyelik, hogy lakásukba melyik kapun járnak be, de a falusi lélek előtt érthetetlen marad, hogy egy háznak, bármilyen nagy is, miért van három, vagy négy utcára nyíló kijárata? Ilyen nagy házban veszély esetén milyen nehéz minden kaput olyan gyorsan bezárni, hogy a védekezés könnyű, gyors és eredményes legyen. Pedig ilyen okok miatt zárták le estékre a vár kapuit, a városok nagy ajtóit és az országok között átjáró kapuval és katonákkal.

Az országokat védő természetes és mesterséges határok is azt akarják kifejezésre juttatni minden idegennel, sőt az. ellenséggel szemben is, hogy egy körülzárt területre belépni csak engedéllyel lehet. Háborúkban az ellenség mindig a kapuk táján igyekezett betörni s a legerősebb védőseregeket is mindig a bejáratok mellett helyezték el: akit odaállítottak, tudta, hogy az ellenség csak a holttestén át kerülhet beljebb az országba.

A modern háború repülőgépei a múlt századnak ezt a naiv hitét egy-egy berepüléssel örökre kiirtották az emberiségből. A mai háború új tanításokat adott a biztos és szilárd határok tekintetében.

A hatodik háborús év kezdetére újból emelkedett azoknak az országoknak a száma, amelyekben az ellenségnek immár nemcsak repülőgépei, hanem csapatai is, mint egv teljesen szabaddá vált és átiáróháznak tekinthető állam területén kényük-kedvük szerint sétálgathatnak.

Az országhatár mentén született ember, aki a szorosok- sorsát, hadi előnyeit és hátrányait ismeri, jól tudja, hogy milyen állandó küzdelembe kerül az ilyen fontos területnek megvédelmezése. Ma Erdélyben dolgozó, de nem ott született egyetemi hallgatóink, mint munkaszázados derék fiúk ismerték meg, fegyverrel kezükben azt a nagy felelősséget, hogy ott állhatták a kapuk mellett s a szó igazi értelmében testükkel védelmezték a szorosokat. Hány szülő aggódott az ott váratlanul harcra került nagy jövőt váró fiáért és minden magyar ember szorongó aggodalommal gondol arra, hogy hazánk semmiféle tekintetben és semmi ellenségnek ne legyen átjáróház.

Nemzetünk most az előtt a nagy elhatározás előtt áll, hogy kapuit le kell zárja mindenki előtti Hősi magatartású emberekkel és magvar kéz által gyártott fegyverekkel védelmezni akarja mindazt, amit Isten az ő számára teremtett s ebben a védelmező munkásságban és katonáskodásban legtermészetesebb feladatát ismeri fel. Ha volt úgy. hogy magyar katonák a Donnál védelmezték határainkat, akkor ma ezerszer inkább úgv van, hogy minden határhelyiségünknél magvaroknak és katonáknak kell állni csak azért, hogy hazánk ne legyen átiáróház.

És a vártán álló lelkek előtt éppen úgy, mint az érettük imádkozok szívében felmerül finn testvéreink képe, akik a leghősibb harcok után, barát és ellenségtől egyformán nagyrabecsülten még a kapuikban állnak s nézik, hogy ki merre megy ki azon és nézik, hogy kik milyen lélekkel jönnek be azon? Ez a modern és a háború következtében előállott háborús népvándorlás vaijon itt is és másutt is, ahol átjáróházakat talált, megtalálja-e az utat a szívekhez is s egy