Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-08-12 / 33. szám
EMMM A keresztyénség és Európa Több, mint kétezer esztendő óta Európa története az emberiség haladásának története. Amióta a szalamiszi csatában Athén megállította az Európa felé nyomuló Ázsiát, új világ kezdődött. Nemsokára rá Nagy Sándor hadai vitték a görög műveltséget messze Ázsia belsejébe és azóta sohasem tudott más világrész döntő hatást gyakorolni Európa történetére. Itt alakult ki az egész történelem. A görög kultúra, a római birodalom világ- szervezete, a középkor romantikája, a reneszánszban a valóság ujjongó meglátása, az egyén felszabadításáért megindított nagyszerű küzdelem: a lelkiismeret felszabadítása, a gondolkodás védelme, a politikai szabadság és az egyén gazdasági szabadságáért most folyó küzdelem. Ebbe a hatalmas szellemi áramlatba került bele a keresztyénség és lett történelmileg fejlődésre képes egyházzá. A többi világrész vallásainak is voltak rendkívüli, alkotó férfiad, de mozdulatlan szigetek maradtak az évszázadok folyamában. Európában az emberi gondolkodás fejlődését mutatja az egyház története. Attól a csodálatos küzdelemtől kezdve, amit az evangélium józan bölcsesége vívott a görög szellemnek azzal a kísértésével, mely a gnoszticizmusban a hitet a tudással akarta helyettesíteni, folytatólag az ázsiai babonás szemlélettől való szakításig, ami a keleti és nyugati egyházakat szétválasztotta. A keleti egyházban megmerevedett a régi, a nyugatiban továbbhaladt az új fejlődés. Majd mikor az sem tudta a tizenkilencedik századnál tovább friss, új élettel megtölteni a maga munkáját, a reformációban a keresztyénség alapigazságaira való visszatérésben végleg megszabadult azoktól a mellékkörülményektől, amelyek a megújulásra törekvő lelket útjában akadályozták. A keresztyénség története Európa története. Európa története pedig eddig az emberiség története volt. De így lesz-e ez továbbra is? Vannak jelek, amik azt mutatják, hogy nem. Ha ezek a jelek nem csalnak, Európa korlátlan vezérsége a szalamiszi csatától a marnei ütközetig tartott. A marnei ütközetben, 1914-ben, az európai szárazföld haladó iránya vereséget szenvedett és az ennek következményeiként fejlődő háborúban egyrészt Amerika és a gyarmatok döntötték el a háború sorsát, másrészt az európai szárazföld évszázados intézményeinek felbomlása mutatta, hogy a régi világ uralkodó öntudata halálosan megbetegedett. Űj öntudatok keletkeztek, de szomorúan kell megállapítanunk, hogy egyik sem a keresztyénség ihletéséből. Voltak ázsiai, órómai, ógermán források, fanatizált erkölcsi erők, technikai erőfeszítések, nagy fellendülések, nagy összeomlások, egy szegény, önmagát marcangoló Európa, mely összeomlásaként most már évről-évre jobban közeledik a jelentéktelenség, a koldusbot, és talán a romok között tengődő rabszolgaság felé. A keresztyénség régi fényességének halavány sugara csillant meg abban, 2 A jövő év kezdéséről Emberi tulajdonság, hogy rendesen azért ábrándozunk, ami hiányzik életünkből. Most, hogy már több, mint négy hónapja szünetel az iskolai tanítás, mindenki a tanítás kezdetéről elmélkedik. Beszélt, ta- talaigatott, biztos híreket terjesztett: már ki is adta valamelyik főigazgató, vagy tanfelügyelő az erre vonatkozó rendelkezést. Ha kevesebb combatámadás érte országunkat, különösen korai időre hirdették a hírterjesztők a tanév kezdetét. Most azután maga az illetékes minisztérium nyilatkozott oily értelemben, hogy szó sincsen szeptember előtti tanítási kezdésről. Negativ megáliapitas, mely azonban elejét veszi minden találgatásnak. Adja Isten, hogy a rendes kezdési időben, tehát szeptemberben taníthassunk! Mert mi is a helyzet? A 17—18. éves fiúk munkaszolgálaton vannak, a kis gyermekeket 14 éves korig elvitték, vagy elviszik Budapestről. Gondolkodjunk csak azon, mint lehetne leghelyesebben gyermekeink iskolai nevelését megkezdeni. Bizonyos az, hogy tavaly helytelein volt novemberig szüneteltetni az iskolai hónapot. Nyugodtak voltak, mert bombázás sem volt; jók e hónapok, mert a nyári szünet után pihent lelkek vágyódnak már a rendszeres munka után; olcsók, mivel sem fűtés, sem világítás nem kell akkor még. így lett négyhónapos a tanév s a tanulók megkapták bizonyítványaikat, melyek í általában „méltányosabbak” voltak a szokottnál. Ezt egyszer meg lehet tenni, de a jövő nemzedék, de hazánk jobb jövendőjének érdekében sem szabad ok nélkül megismételni, — meg kell kísérelni minden más kedvezőbb megoldást. A rádióiskola nem pótolta, nem is pótolhatta a rendszeres iskolai munkát. A legtöbb iskola ezidei évkönyvében olvasható lecketanácsadás sem sokat ér. Mást kell tehát tenni. Mindenesetre kezdeni kell a tanítást — ha lehet — rendes időben, tehát szeptemberben; úgy kell kezdeni, ahogy lehet. Számolni kell a mostani állapottal. A háború hatodik ősze lesz most, s az ifjúság teljesen szétszóródott. Olyan egységes intézkedés nem is képzelhető el, mely a fővárosnak, más nagyobb, ipari városoknak, vagy kisebb helységeknek egyaránt megfelelő lenne. Turóczy Zoltán, tiszai püspök még a miniszteri rendelet megjelenése előtt elrendelte a hírek szerint iskoláiban az augusztus közepi kezdést. Igaza volt: ha lehet, kezdjék meg az iskolai munkát, de ebből nem következik, hogy más helyekre, pl. Budapestre hasonlóképpen lehet rendelkezni. Minket elsősorban budapesti iskoláink érdekelnek, mert az ő helyzetük a legnehezebb. Az épületkérdés még megoldható: a Deák-téri épület befogadja a hadikórház részére lefoglalt és átalakított fasori gimnázium tanulóit is; hogy milyen beosztással, az már mellékes. Még tanárral is kisegítheti egymást a két iskola, hiszen váltakozva tanít. Tehát kezdeni lehet — ha van ifjúság! De hol van most iskoláink ifjúsága? Nem is sejtjük. A kiürítés folytán hiányzó gyermekeket nem lehet és nem is szabad visszahívni; de akkor meg kit tanítunk?! A meglevőket, s általuk értesíthetjük vidéken tartózkodó tanítványainkat s így vonhatjuk be őket is az iskolai munkába, valószínűleg helyesebb egy másik felmerülhető gondolat: mindenki ott járjon iskolába, ahová került. Általános állami rendelkezés hívhatná fel a tanulóifjúságot arra, hogy jelentkezzék ottan, ahol tartózkodik, összeírásra s akkor a valóságos helyzetnek megfelelően kellene általános intézkedést hozni. Egészen szabad kezet kellene azonban adni a felvétel dolgában a számbajövő iskoláknak s rajta kellene lenni, hogy mindenütt annyi osztályt nyissanak, ahányra szükség van, vagy olyan beosztás szerint tanítsanak, ahogyan a körülmények tanácsolják. Gondoljunk csak vissza, hogy mikor az első világháborúban nagyszámú erdélyi menekült gyermek lepte el az anyaországot, menynyit vettek fel budapesti iskolák a létszám fölött túlzsúfolt osztályokba, s láttak vendégül addig, míg újra haza nem mehettek. Most sem szabad nehézségeket támasztani, szabályokon nyargalni, kicsinyeskedni. . Akármilyen belekapcsoiódás az iskolai közös munkába sokkal jobb, mint a szabad, teljesen, a tanuhá, vagy szülői ház belátására, mondhatnám, önkényére bízott, még oly jó tanáccsal irányított munka. Egyházunk keretében főként a bányai egyházkerületnek vannak ebből a szempontból nehézségei, mert itt van a legveszélyeztetettebb hely, Budapest. A népiskolák tanulóit egyszerűen ott kell és lehet
