Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-07-22 / 30. szám
tani ilyen, vagy más okok miatt, akkor következik el a háború legborzasztóbb fejezete. A címünkben megismételt hírt én az első hallásra úgy fogtam fel, mint valami nagy veszélyben élő tömegek segélykiáltását. Test’ vonatkozásokban az ember sokkal kevésbé szégyenlősebb, mint lelki vonatkozásban. A betegséget sokkal könnyebb megvallani, mint a bűnt. Ebben van a nemzet szempontjából is a lelkészi szolgálat nagyobb nehézsége is. Nagyszerű sebészeink a legsúlyosabb betegeket is megmentik s nagynevű belgyógyászaink a febsmerhetetlen betegségeket is kitudják tapintani s gyógyírt találnak a nem látható betegségekre is Csodálattal látja ezt az orvos mellett álló lelkész. S mégis munkájában erőforrásnak és vígasztalásnak kell felismernie azt, hogy neki nem szabad látnia soha az eredményt. Valósággal láthatatlan embereket kell megmentenie, soha nem tudhatja meg, hogy mikor és mivel indította a lelkeket Isten felé, de amint az orvos hisz gyógyítása eredményességében, a lelkésznek épenúgy szüksége van a munkája eredményességébe vetett hitre. El tudjuk gondolni, hogy a háború legzajosabb és legtragikusabb perceiben lelkész után kiáltanak a katonák: hiszen lelkűk megtartását is keresniök kell. A lelkész csak testvéri megértő szemekkel és szavakkal közeledhetik a segélykérőhöz, de hinnie kell, hogy ugyanolyan erőt és lehetőséget kapott gyógyítani és menteni, mint az orvos, aki operál és bekötöz. G. L. Ki írja a történelmet? (Folytatás) Amikor azonban eddig eljutunk a kérdés vizsgálásában, az a kérdés vetődik fel, hogyha Isten vezeti a történelmet, és ő írja, akkor honnan van benne az a sok gonoszság, megátalkodottság és bűn. amitől annyira hemzseg a történelem, hogy az emberi történelmet túlnyomórészt a bűn történelmének is mondhatjuk. Nem kielégítő itt az a leibnizi felelet sem, hogy a bűn is a jó szolgálatában áll s belőle is* sok jó fakad, s szinte szükség is van a bűnre, mert ha nem lenne, akkor nem volna a jónak olyan háttere, amelynek a sötétjéből felcsillám- lik a jó fehérsége és szépsége. Mert a bűn nemcsak ilyen egyszerű valami, hanem egyenesen Isten akaratának a fonákja és ellentéte, s a történelemben előforduló bűnöket nem is lehet ilyen simán ki- magvarázni, mert azok jóvátehetetlen, sötét és fekete foltjai az emberi történelemnek. A bukása előtti Róma vagy Bizánc feneketlen romlottságát például senki sem tudja menteni, mert akkor már magának a bűnnek és az erkölcstelenségnek a védőügyvédjévé válik, kivéve, ha éppen erre a babérra“ vágyik. Ugyanígy nemcsak egyes koroknak a bűne ilyen menthetetlen, hanem az egyes kiemelkedő történelmi szereplőké is. Sokszor egyes, eredetileg gazdag tehetséggel megáldott férfiút önt el a bűn s tönkreteszi nemcsak őt, hanem az uralma alatt állókat. A római császárok közül nem egy volt igen tehetséges ember, s a helyett, hogy képesséeginek megfelelő eredménnyel uralkodott volna, szinte démonikus megszállottságban a rémuralom borzalmait jelentette uralkodása (pl. Julianus, az aposztata). így joggal mondja Apologia (II. rész. Az eredendő bűn), hogy a történelem mutatja meg igazán, milyen hatalmas a bűnnek az ereje. így tehát egyfelől azt látjuk, hogy Isten a történelem ura és írója, másfelől viszont azt látjuk, hogy a történelem mégis tele van gyilkossággal, jellemtelenséggel. paráznasággal: egyszóval bűnnel. Ha Isten írja a történelmet, akkor miért keverednek bele ilyen elemek az írásába? E kérdésre semmiképpen sem felelhetünk valami körmönfontan okoskodó felelettel, hanem csak olyan egészen egyszerűvel, mint amilyennel a Szentírás igazít útba minket. Itt pedig azt látjuk, hogy az Adám bűnesete ősképe az egész későbbi emberiség történelmének. —- Isten megteremtette az embert atyai szívének minden szeretetével, lelket lehelt bele a sajátjából s az ő képére és hasonlatosságára teremtette, körülvette az Edénkért jólétével, életcélt szabott elé az istenMNGflIKUSaCI Szóvátesszük ... hogy érdekes harcok folynak társadalmi síkon a munkásság sorába behívott háztartási alkalmazottak és a háziasszonyok között olyan helyeken, ahol mellékesen megtartották cselédi alkalmazásukat is. Két szempontból érdekes a dolog. Az egyik a cseléd szempontja. Ö most kezdi felfedezni azt a fogalmat, hogy „önálló munkás”. Bár egyáltalán nem a maga ura a gyárban, a munkahelyén, — mégis az a tény, hogy többekkel együtt dolgozik, nincsen annyira egynek állandó hatalma és felügyelete alatt — bizonyos érzéseket ébreszt benne. Ez az önállóság, kissé „függetlenség” merőben távol áll a régi paraszti reminiszcenciáktól, azoktól a jobbágyi, szolgai érzésektől, amelyeket sokszor a mezőgazdasági cseléd érzett feltétlen ura és parancso- lója előtt és amelynek lappangó utómaradványai alkották azután a cselédi alázatot a háztartási cselédeknél is: régen. Magyarországon egyelőre még messze vagyunk attól — lehet, hogy a feudális és egyáltalán nem demokratikus alapú magyar társadalmi rendben még a lehetetlenség honába tartozik, legalább egy ideig — ami Finnországban és az északi államokban már régen megvan. Attól nevezetesen, hogy a házi alkalmazottak öntudatos és határozott „munkavállalóként” mintegy azonos alapokon és egyforma társadalmi síkon állónak tudják magukat munkaadójukkal. Ez a demokratikus egyenlőség azonban lehetetlenné teszi a mienkkel hasonlatos jellegű társadalmi harcokat és magától értődőén egymás mellé helyezi az embert és embert. így a cseléd nem lát különösen magasabb és tisztelnivalóbb lényt kenyéradójában, hanem természetszerűen kenyéradóját csupán. Itt azonban magától értődőén más a munkaadó felfogása is, mert alkalmazottjában szintén magával egyen- lcrangú embert lát, akinek csak a foglalkozási viszonya más, mint az övé. A második szempont, amit fel kell vetnünk, az alkalmazó szempontja. Magyarországon csodálatosképpen az alkalmazó mindig egyúttal bizonyos kényúr vagy kényúrnö is szeretne'lenni, aki alkalmazottja minden dolgába beíe- avatkozhatik és tőle teljes odaadást követelhet meg. Bizonyos, lássuk be, hogy sokszor éppen ez a „rabszolgásítás" okozza az ellentéteket. Ma már mássá lett a világ ezen a téren. Lehet ugyan visszasírni a „régi jó feudális időket ', de ezek az idők nem járulnak hozzá a magyar nemzettest építéséhez. Ma az országok és népek demokratikusabb alapokon állanak és a belőlük kifejlődő egységes társadalom a jövő új alapja, öntudatos és szabad munkások és munkaadók, egyenlő értékű, csak más pályán dolgozó emberek egysége, közös céljai, közös új történelme: ez a társadalmi felépítés új feladata. Ebben pedig el kell, hogy tűnjék a foglalkozási ágak lebecsülése, az egyes munka- alkalmak lebecsülése és kell, hogy belőle valami nagy közös megbecsülés alakuljon ki. vkm. ... hogy a nyugtalanság és idegesség még olyan helyen is nagy tüzet sejt, ahol még nemcsak lángja, de füstje sincs. Ennek érdekes példája legutóbbi számunkban ugyanebben a rovatban az Ótesíámentum körüli harc kezdetéről 5 x
