Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-07-15 / 29. szám

Eimm szenvedés nélkül az Ürban csendesen elhunyt. A mezőtúri templomból kísér­ték utolsó útjára. Az egyházközség ál­tal kiadott gyászjelentés azt írja róla: „Gyászoló szívünk minden fájdalma mellett is magasztaljuk és áldjuk az Urat, hogy nekünk adta őt. Ö az égő és fénylő szövétnek vala, aki evangé­liumi bölcseségével, vezérségre termett személyiségével, egyházszerető lelkének lobogásával, minden helyzetben a kö­vetendő legjobb utat világította be a számunkra”. Legyen áldott emlékezete! Nemesszívű adomány. Cserháti Sán­dor gazdatiszt, halnagykereskedő, a mo­hácsi egyházközség II. felügyelője a be­fejezés előtt álló mohácsi templom ré­szére nagy templomi harmóniumot ado­mányozott. Halálozás. Bohus Géza, a dunaszerda- helyi egyházközség felügyelője, Duna- szerdahely község nyugalmazott vezető­jegyzője f. évi június hó 29-én, hosszas szenvedés után visszaadta lelkét Te­remtőjének. Temetése nagy részvét mellett ment végbe Dunaszerdahelyen. Halálozás. Nemes Unger Béla nyug. járásbíró, törvényhatósági bizottsági tag, a szatmárnénreti egyházközség fel­ügyelője július 4-én, hosszas, de a hivő ember türelmével viselt szenvedés után visszaadta nemes lelkét Teremtő Urá­nak. Az egyházközség imatermében tartott gyászszertartás után a szatmár­németi ref. temetőben helyezték nyu­galomra. — Özv. Podhradszky Jánosné tanítóözvegy, Podhradszky János tb. esperes édesanyja 92 éves korában Tor- dason az Ürban elhunyt. — özv. Benes Antalné, sz. Politzer Gizella a június 25-i légitámadás áldozata lett. Június 30-án temették a rákoskeresztúri köz­temetőben. Pályázat. A szentesi evangélikus egy­ház pályázatot hirdet a nyugdíjazás folytán megüresedett kántori állásra. Az állást VKM-el kötött megállapodás értelmében az áll. iskolához kinevezett kántori képesítésű tanítóval lehet be­tölteni, aki a belterületi elemi iskolák evang. tanulóit heti három órában hit­oktatásban is részesíti. Javadalom a teljes állami tanítói fizetésen és lak­béren kívül az egyháztól a város közép­pontjában három szobás, fürdőszobás lakás, nagy udvarral és 300 öles, vete­ményes kerttel. Az egyház kilátásba helyezi továbbá, hogy a kinevezett ta­nítónak, amennyiben az egyházi mun­káját közmegelégedéssel végzi, a kán­tori fizetését három éven belül fel­emeli. Az állást elnyerni kívánók a je­len hirdetmény megjelenésétől számí­tott 7 napon belül írásbeli jelentkezé­süket adják be a szentesi evang. lel- készi hivatalban. A kántori próbára meghívottnak az útiköltségét az egy­házközség kifizeti. Németül is beszélő 53 éves nyugdíjas nő elmenne társalkodó-, felolvasó- és nevelőnőnek Pesten, vagy vidékre. Cím a kiadóban. Nyaraljunk Révfülöpön, az Országos Evangélikus Tanítóegyesület „Balaton- gyöngye” üdülőházában! A penzió ára az 1944. évi nyaralási idényre: lakás, naponta háromszori étkezés, kabinhasz­nálat személyenként 14 pengő. — Min­den vendég cukor- és zsíradagját, a kenyér- és főzőlisztjegyeit vagy a liszt­mennyiséget természetben hozza ma­gával. Tanítóknak kedvezmény. Bővebb tájékoztatót ad: Weltler János üdülő­házi felügyelő, Révfülöp, Zala megye. 8 Budapest feledhetetlen vasárnapja j -i •—*- • ^ (Emlékek a július 2-i légitámadásról.) , Országszerte templomba hívogattak a harangok s ünneplőbe öltö­zött hívek siettek mindenütt Isten házába, hogy egy hosszú, küzdel­mes hét után az Örökkévaló lábainál megpihenjenek s erőt gyűjtse­nek a további küzdelmekre. Tiszta, napfényes reggelre ébredt a fő­város is. A harangok békességet hirdető szavát most nem nyelték el a hatalmas épületek s mindéin Istenházába begyült az előzetes zavará­sok ellenére is egy kicsiny hivő sereg imádkozásra, éneklésre, az Ige vigasztaló szavának meghallgatására. Zengett kevesek ajkán is csodá­latos erővel: „Atyám, nagy kegyességedet Áldom s imádom nevedet Ez ünnepi reggelen, Hogy e napot megérhettem, Hajlékodba betérhet­tem S itt vigaszt nyújtasz nekem”. Volt templom, amelynek mélyén még a szószéki ige is felhangoztt s az igehirdető belekezdett prédikáció­jába. De nem tudta befejezni azt. Az orgonának hazakísérő postludiuma helyett szirénák süvítő orkánja kísérte haza az oltalmat kereső híveket. Férfiatlan magasságban, orvul elrejtőzve kevéssel utóbb villogó gép­madaraikon Isten házai felett is megjelentek azok, akik talán még soha nem voltak templomban s éppen ezért nem is tudhatják, milyen bor­zasztó dolog egy ország imádkozó népét megfosztani a legdrágább óra áldásaitól. Délelőtt fél 10 órakor riadt tekintetű, templomból hazafutó embe­rek képe áll előttünk, de még boldogan fürdik napsugárban minden utca, örvendezik a szép délelőttnek a természeti világ, ö nem akar tudomást venni előre arról, ami már készülőben van ... Itt megszakad vagy három órára a kép, hogy azután Isten szépséges vasárnapja után a gonosz ember által megszentségtelenített vasárnapot állítsa elénk. Az óvóhelyen folytatjuk az istentiszteletet. Ezen a vasárnap-délelőttön mintha áhítatos hivősereg gyűlt volna össze az óvóhelyeken is. A templomból idemenekültek a kielégítetlen- ség vágyával várták azt a percet, amikor a lelkész félbeszakított prédi­kációját legalább röviden folytatja s ott is elénekelhetnek egy-egy éneket, elimádkozhatnak egy alkalmi imádságot. Több lelkésszel be­széltem, aki velem együtt odalent folytatta az istentiszteletet. Csodá­latos erőt adott az embereknek a legnagyobb veszély perceiben is, azok elmúltával is ez az istentisztelet. Beszéltem édesanyákkal, fiatal fiúk­kal, akik odafent csak lakóházuk romjait találták, akiknek minden szerzeményük elpusztult s mégis örömtől sugárzó arccal mondogatták: „Mind» jó, amit Isten tészen, Ö az én reménységem”. Tépett zászlók az Aréna-úton. Szétdúlt emberi otthonok, egész élet munkáinak gyümölcse veszett el néhány pillanat alatt. Borzasztó volt látni azokat a házakat, melye­ket földdel egyenlővé tett az ellenség. Mégis a legmeghatóbb látványt omladozó házak tetején a tépett zászlók jelentették. Kint lobogtak már napok óta s hirdetői voltak a jobb magyar jövendőnek mindaddig, míg az ellenség őket is széttépte. Az Aréna-úton lettem figyelmes először egy ilyen lobogóra. Por, füst és korom szinte felismerhetetlenné tette rajta a színeket, alig tartotta egy-két szál a zászlórúdon s mégis len­gett a szellőben. Néztem hosszan, bánatosan ezt a zászlót mindaddig, amíg könnyek szöktek szemembe s a tépett zászló eszembe juttatta az ezredéves magyar sorsot, a tengernyi pusztulást, könnyet, fájdal­mat, de benne Isten hosszútűrő kegyelmét és szeretetét is. Ezen a na­pon mindennél többet beszéltek a tépett zászlók . .. Washington György szobra is áldozatul esett a nagy pusztulásban. Amíg erre gondolunk, valami kis reménység él szívünkben aziránt, hogy talán a bombázókat észre- téríti nagy vezérük emlékének meggyalázása s belátják majd szívük­ben, hogy aki ellenséges terrortámadást hajt végre- mások ellen, az ön­magát is kárhoztatja és elítéli. • Pásztor Pál. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom