Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-07-15 / 29. szám

a célok akarása is kell, a kiképzésben való aktív részvétel is kell. Válasszuk ki tehát azokat, akik hajlandók „kö­zönséges” csapattisztek is lenni, akik nem csak lelkileg, hanem testileg is képesek kiképezni a rájuk bízott ifjú­ságot és ezeket bocsássuk minél na­gyobb keretek között a leventekikép­zés szolgálatába. Mert ezekre lesz szük­ség. Nekik kell pótolniok azokat a le­vente tiszteket, akik aktív frontszolgá­latra vonultak be. Adjunk belőlük 25-öt a leventekiképzés szolgálatába (ha ránk evangélikusokra is állni fog ez a fel­szólítás) és ezzel bizonyosan többet ér majd az egyház is, meg a leventekikép­zés is, mint 250 névleges parancsnokkal. ... hogy megkezdődött a harc az Ó- testámentom körül. Az egyik új heti­lap kezdte meg a támadásokat nyíltan, németországi, azóta már ott is elítélt módszerekkel. A védekezést pedig kezdjük hallani, mi laikusok a szószé­kekről, inkább kevésbbé, mint többé ügyes formában. Véleményünk szerint még nem érkezett el a döntő harc ideje, hogy az egyházak és az egyházi férfiak egyéni vállalkozások formájá­ban állást foglaljanak a szószékeken ebben a kérdésben. Nincs itt az ideje mindaddig, amíg a magyarországi zsidó­kérdés megoldása nyugvópontra nem jutott. Nincs itt az ideje azért, mert addig az egyházi férfiak egyéni állás- foglalásából a különböző beállítású hí­vek az egyház felfogását vélik majd ki­olvasni és helyezkednek az ügyes vagy ügyetlen megfontolások alapján az egy­házzal szemben különböző álláspontra. Amíg az állam el nem döntötte törvé­nyeivel a dolgokat, addig várjanak az egyházak. Vagy ha bele is avatkoznak, olyan formában kell, hogy tegyék, hogy abból az egyházakra kár ne származ­zék. Végre is az egyházak csupán egy­háztagjaikkal, azoknak leikével kell, hogy törődjenek és nincsen dolguk a faji kérdésekkel. Akárhogy is dönt .az állam: a faj mindig faj marad, amin a vallás nem változtat — viszont a val­lás is mindig vallás, az egyház egyház marad, amin meg a faji különbözősé­gek nem változtathatnak. Nem magyar fajú egyháztagjaink úgysem panasz­kodhatnak, a templomokban egymás mellett ülhetnek úgy a többi hittestvér­rel, mint ahogy az életben egyébként sehol sem. Ez egyelőre elég kell, hogy legyen lelkileg. Akiket az egyházak befogadtak: azokat védik is, védik a vallásszabadságukat. Mást nem tehet­nek, a többi nem az ő dolguk. Ha tet­tek is többet: nem követelhető senki­től sem, hogy még többet is tegyen. — De jó lenne, ha az Ótestamentumról egyelőre nem esnék szó. Most még csak faji szempontból nézi a megoldások korszaka, de eljő majd az idő, amikor ezen túl, a faji bűnök tengerén túl meg­látja az általános emberi bűnöket és a „választott-nép” istentagadó életén túl a mindenkihez lehajló istenti kegyel­met is. vkm. A fejér-komáromi egyházmegye évi rendes közgyűlése kimondotta Érd és környéke missziói anyaegyházzá szer­vezését. Eljegyzés. Kolgyáry Ildikót eljegyezte vitéz Nyiredy Szabolcs oki. vegyész- mérnök. — Huszár Jolán és dr. Ráth Szabolcs június 28-án tartotta eljegy­zését. hasonló cselekedetünk. A Széchenyi-könyvtárban más lapok évfolya­mait többször böngésztük át. Mennyi ismerős név és mennyi ismerős cikk bukkant szemünk elé. Mi a tíz évvel ezelőtt írott cikkeinket ma is nyugodt lélekkel aláírjuk. Világi laptársaink munkatársai közül ezt kevés tehetné meg. Mért így vannak a dolgok, ezért örülünk annak, hogy a harctéren is állandóan olvassa több testvérünk újságjainkat. Semmi hiúság nincs bennünk ezért a „sikerért”. Csak alázattal gondolunk arra, hogy meny­nyire várjuk kinnlevő testvéreink kezeink vonását. S ez az alázat azt az örök vágyakozást reményli, hogy úgy is együtt leszünk egyszer: az Űr előtti alázatban az Ő házában is. A távollévőkkel együtt vehetjük ismét az Ö testét és vérét, amire ott most nagyon vágyakoznak s együtt hallgatjuk Isten érthető szavait. Amíg ez az idő elkövetkezik, addig is minden betű s minden imádságunk csak azt szolgálja: hogy együtt maradjunk valamennyien Isten szeme előtt. G. L. A mi nacionalizmusunk Az emberiség társadalmi osztályokban és nemzeti közösségekben él és folytatja az életküzdelmet. Egyik se elvi fikció, mindkettő véres valóságú adottságokra épült emberi tömörülés. Az egyik vertikális, a másik horizontális szolidaritás. A társadalmi osztályok szolidaritását nem az osztályharc marxista öntudatosítói találták ki, hanem az egész emberi történelem tanulságaira épült. Tiborc panasza az egész világon végigzeng időtlen idők óta s vele szemben állandóan hallatszik a bir­tokon belüliek kórusa. Az osztálytagoltságban megegyezőleg egyetértett a világ minden „nemese”, akármilyen társadalmi és gazdasági rend­ben élt eddig az ember. Egyetértettek a vezetés és az uralom döntő kérdéseiben. De ugyanígy egyetértett a világ minden szegénye abban, hogy a „szegénynek nincs igazság a földön”, akár magyar volt, akár német, akár orosz, akár amerikai. A nemzeti közösségek valóságát sem a mai nacionalisták találták ki, hanem az benne volt időtlen idők óta az emberi közösségek vér, kultúra, sorsközösség, nyelv és sok más matériális spirituális tényező által meghatározott szolidaritásában. Újabban csak az történt, hogy ez a két valóság a politikai gondo­lat magasságába öntudatosodott s legújabban az, hogy ez az öntudato­sodás igen széles emberi rétegekig eljutott. Először a nemzet valóságát ismerte fel az emberiség politikai gon­dolatnak. S mivel a nemzet, mint politikai fogalom, az uralkodó tár­sadalmi rétegek felfedezése volt, sokáig elnémította, kilúgozta, semle­gesítette az osztálytudat szolidaritását. A nemzeti gondolatra fellel­kesített tömegek nemzeti zászlóik alatt elfelejtették osztálygondjukat, bánatukat. Természetes, hogy így történt. A nemzeti összetartozást sok igen mélyről jövő, érzelmes és ösztönös élmény támogatta. Ezekre a mélyről jövő hangokra a világ minden szegénye is hadba indult s csak néha érezte, hogy az „urak háborúját” szenvedi. Az osztálytudat csak társadalmi és gazdasági összefüggések értel­mes felismerése után lehet politikai gondolattá. Az embert igen el kellett keseríteni, hogy a vére és a szíve hangja helyett a gyomra hang­ját hallgassa. Ez az elkeseredés azonban bekövetkezett. És ahogy a dol­gok a történelemben fordulni szoktak, azonnal reakciószerű végleteket termett. A „világ proletárjai egyesüljetek” — méghozzá a nemzeti gondolat ellen egyesüljetek — politikai gondolata ebből az emberi el­keseredésből született. Kialakult a birtokon kívüliek osztálytudata is, miután már a birtokonbelülieké régen megvolt, a dolog természete szerint, persze hallgatólagosan. Az ember azt hihette volna, hogy az osztályöntudat politikai meg­fogalmazása el fogja söpörni a nemzet-gondolatot. És nem így történt. Még ahol a marxisták vették is át teljesen az uralmat, egyszerre „nem­zetiekké” lettek. Be kellett látniok, hogy a „nemzeti közösség nem el­vont és akármikor megszüntethető fikció, hanem nagyon is valóságos, történelmi és termelési tényezők bonyolult kölcsönhatásából alakult valóság” (Veres). A nemzet termelőközösség is egyben, nemcsak szen­timentális történelmi képlet. Jól figyeljük meg, erre az osztályöntuda­tos szocialisták is rájöttek! 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom