Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-06-24 / 26. szám
Ezzel szemben a Gorkij önkéntes személyében az elkínzott orosz katonát mutatja; buzdítja: „Fordulj vissza, míg nem hiába, S vágd oda cárod részeg arcába, Vágd oda már, Gorkij önkéntes: Orosz anyák, ha mind hármat szülnek, Diadalt itt akkor sem ülhet, Soha, soha, Gorkij önkéntes. Kancsuka zúghat, száz cári gazság, Egy fegyver győzhet csak: az Igazság. S az a miénk, Gorkij önkéntes.” Milyen lelkesítő volt ez: a hang ott bent a várban s milyen nagyon emelte volna a hangulatot itt Magyarországon is, ha nem lett volna már belső métely, mely ellenkező határra dolgozott és ellenkező hangulattal bomlasztotta a hát mögötti országban oly fontos lelki egységet. E kis szemle mutatja, mi tette igazi magyar költővé és háborús látnokká Gyóni Gézát. Hallgassuk meg még utolsó verseit. Mindig remélte a békét, mindig a visszatérésre áhítozott. 1917 június 15-én, tehát halála előtt 10 nappal írja: A béke jön — már mehetek; Ne féljetek, ne szóljatok, Bajtársak, Isten veletek. Ott leszek én a kapunál.” Felhőlovam nyergeivé áll: BftNCflMJSELET beíratásokat júl. 1. és 3. napján tartja. Evangélikusokat feltétlen előnyben részesítenek. Halálozás. Alexy Lajos ny. evangélikus főgimnáziumi tanár június 12-én hosszú, de türelemmel viselt szenvedés után 66 éves korában elhunyt. Temetése június 14-én volt Sopronban. — Svehla Antónia nyug. gimnáziumi tanárnő szintén június 12-én halt meg. Munkás tagja volt a budapest—fasori nőegyletnek. Ezüstmenyegző Kappel Mátyás bank- tisztviselő, lapunk buzgó olvasója és felesége, Jékel Etelka június 17-én ünnepelte házasságkötésének 25. évfordulóját a fasori templomban. Születés. Lágler Béla porrogszent- királyi lelkészt és feleségét, Varsányi Évát Isten leánygyermekkel áldotta meg, ki a szent keresztségben Erzsébet Éva Lenke nevet kapott. — Csep- regi Béla kér. missziói lelkész és Med- gyaszay Piroska házasságát Isten fiúgyermekkel áldotta meg, aki a szent keresztségben a Béla nevet kapja. Házasságkötés. Zoltai Gyula evangélikus lelkész és Stráner Emma (a ka- passzekcsői lelkész leánya) június 29-én tartják esküvőjüket a kaposszekcsői evangélikus templomban. A bányai egyházkerület legutóbb felszentelt új segédlelkészeinek D. Raffay Sándor püspök és a budapesti egyházak paróchus lelkészei Luther-kabátot adományoztak. A szükséges szövetanyagot az egyetemes egyház igényelte. Reméljük, másutt is követik a szép példát és megkönnyítik lelkészeink az életbe induló új lelkészek nehéz gondjait. Házasságkötés. Kiss Béla oki. mérnök és Zalántay Herta június 3-án tartotta esküvőjét a bpest—kelenföldi templomban. Az esketést dr. Kiss Jenő egyet, tanár, a vőlegény édesatyja végezte. Hatvan. Június 4-én templomi ünnepély keretében igét hirdettek Bogya Géza, Farkas Ferenc és Torda Gyula lelkészek, szavalt Piska Márta, Buth Mária és Kiszáczky Erzsébet. Orgonáit Filcsik Márta és Gömböcz József, énekelt Varga Judit, Szabó Juliska és Piska Magda, Vladár Mihály orgonakíséretével. Az első papszentelés ápr. 23-án volt a visszafoglalt Viipuriban. Ez alkalommal 7 végzett hittudománykari hallgatót szenteltek lelkésszé a viipuri-i helyőrségi templomban. J. Björklund és I. Salomies püspökök végezték több más lelkésszel együtt az élményszerű szertartást. Salomies püspök többek között ezt mondotta: A lelkész útja az örven8 Megáll majd a Kárpátok szikláinál dező szív és a megpróbáltatások útja.- Az Ür azt akarja, hogy az Ö szolgái legyenek az*Ö követői is. Tartalom nélküli, formai vallásosság Isten számára borzalom. A lelkész mindenkinél jobban megtanulja, hogy valójában milyen keskeny az az út, mely az életre vezet. A tiszavidéki egyházmegye közgyűlése. A tiszavidéki egyházmegye a rendkívüli viszonyok miatt június hó 8-án Nyíregyházán tartotta meg az eredetileg Nagyváradra tervezett évi rendes közgyűlését Csajka Endre hivatalára nézve legidősebb egyházközségi felügyelő és Túrmezei Sándor esperes elnöklete alatt. Dr. , Streicher Andor egyházmegyei felügyelő katonai szolgálata miatt nem vehetett részt a gyűés megáldja a visszatérőket: lésen. A gyűléssel kapcsolatban egyház- megyei presbiteri konferencia is volt, melyen „Harc a belső ellenség ellen” és „Harc a külső ellenség ellen” címen két előadás hangzott él. Előadók voltak: dr. Levente István nagyváradi kir. ügyész és Józsa Márton kárpátaljai missziói lelkész. A Pozsonyi Evangélikus Egyházmegye 1944. évi június hó 29-én d. e. 10 órakor a felsőszelii evangélikus templomban közgyűlést tart, melyen újonnan megválasztott felügyelőjét vitéz Jány Gusztáv ny. vezérezredest, valamint újonnan választott esperesét, Mátis István felsőszelii lelkészt felesketés után beiktatja egyházmegyei felügyelői, valamint esperesi székébe. „S a vérrel vont határokon Békés népekkel jó rokon, S boldog legyen már a magyar! Vérnek ágyából mely kikéi, Áldott legyen már a kenyér, S annyi mártírsír felett Süssön fel édes szent napod, Munka, Békesség, Szeretet.” íme, még halába előtt is, annyi kínos szenvedés után is a szeretet előtte a legnagyobb kincs, mit áldáskérően kíván a magyarnak. Utolsó sorait június 15-én írta; kis vers ez, melyet a kórház falára írt, s melyet egy fogolytársa másolt le. Utolsó megnyilatkozása a Gyónás. „A halál igazságot oszt, Gonosz, ki mást szavakkal ámít. Térjetek meg és szeressetek, Elnyel mindeneket a hőség, S csak Istené a dicsőség.” Pályája elején lelkésznek indult, talán atyai befolyásra, de utolsó percében is lelkészként hirdeti a szeretet diadalát és erejét; még elboruló lélekkel is megtérésre hív és Isten dicsőségét zengi. Dr. Bánkúty Dezső.