Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-06-24 / 26. szám
_ látni, ha visszanéz az ember, jó tudni a jelenre vonatkozóan, s jó így egészen Istenre hagyatkozva a jövőt is rábízni. Ez az év nekünk jubileumi év, 20 évvel ezelőtt voltam kint a missziós iskolában, a tízéves találkozón még ott lehettem, most nem is tudok testvéreimről. . . Visszatérve Németországból nehéz volt mindent újra kezdeni. A közösségi munka még 1916-ban kezdődött Kassán, 1926-ban alakult meg a leánykor, ahol áldott ébredést adott az Úr a Bethesda létrehozásánál. Azután l§36-ban megindult a Boldogság Ütja.” Hogy ujjong az öröm még egyebütt is. Mégpedig ott, ahol az ifjúság egymásratalál. Élt ifjúság az egész idő alatt és folyt ifjúsági munka mindenfelé a szigeteken. De az egymásratalálás csak az utolsó években következett be. A központi fekvésű Gömör madárdalos hegyei- vlögyei gyűjtötték össze a magyar evangélikus ifjúságot. Két éven át Csetneken táborozott az ifjúság. Az első találkozóknak itt kellett lenniök. Már csak a múltja miatt is. Chovan Sándor, a gyülekezet lelkipásztora, hűséges akarásával, nagy vendégszeretetével és atyai szívével a gömöri leányegyesületeket már addig is összetartotta. 1936—37-ben kiszélesedett a keret és a kisebbségi magyar evan- gélikusságnak maradandó eseményt jelentett ez a két csetneki és a rákövetkező évben Sajógörrúirön megrendezett ifjúsági táborozás. A Vargha Sándor szerkesztésében Rozsnyón megjelenő ..Luther” néplap külön ifjúsági rovatot nvdott és hónapokkal előtte, de utána is tárgyalta ezeknek a táborozásoknak lelkeket gazdagító és megtermékenyítő hatását. * Innen vesszük egy főiskolásnak 1937 szeptemberéből származó és a csetneki napokról beszámoló sorait: „Miért volt olyan csodálatos és fontos ez a táborozásunk? Erre színe magától adódik a felelet. Azért, mert nem csak közös tudatunkat, hanem még mindig pozitív keresztvén világnézetünket teljesen kicsiszolta, amelynek segítségével meg tudjuk állani helyünket a mai világnézeti harcok zűrzavarában . . . Valami furcsa érzés fogott el. amikor a táborozás napján Ürszentvacsora volt az ősi temolomban. Nemcsak bűnbánatot tettünk és bűnbocsánatot nyertünk, hanem amikor Krisztus szent Testét és Vérét vettük magunkhoz, éreztem, hogy valamennyien közös test és vér vagyunk, kik ebben a pillanatban felesküdtünk a 700 éves templomban. Isten és őseink előtt vallásunk és faiunk szeretetére. védelmére, továbbá arra, hogy célkitűzéseinket tiszteletben tartjuk és soha szem elől nem tévesztjük”. Minden szomorúság mellett ilyen örömeink voltak Miért ne újíthatnék fel ezeket is, ha a régi időkre emlékezünk? Mohr Gedeon. Gyóni Géza élete és költészete (Születésének 60. évfordulójára.} (Folytatás) Költőnk öntudatát emelték költői sikerei, az a tudat, hogy a fogolytáborban nélkülözhetetlen. Még az ostrom alatt írta egyik legmegrázóbb versét: a „Csak egy éjtszakára“ címűt. A fogságban jótékony szereplésekben vett részt, előad, felolvas, szaval- és reménvkedik, hogy még hazatérhet. Ekkori versei „Levelek a kálváriáról“ címen jelentek meg és nemrég megjelent naplójából is megismerhetjük vívódását, kínzó gondolatait. Idővel mindinkább fogy a békekötés és a hazatérés reménye. Csak tervezgetései éltetik, hogy maid Szabadkán telepedik le és családot alapít. 1917-ben öccse súlyos beteg lesz, tüdeje nem bírja az éghajlat zordságát, meg is hal június 8-án. E csapás végkép megtöri, maga is tüdőbajban szenved, tébolyszerű idegesség vesz rajta erőt. Enni sem tud már, úgyszólván kiéhezés folvtán hal meg szívgvöngeségben éppen 33. születése napján. Ott nyugszik most is a távoli Krasznojarszk temetőjében. Minden megmozdulás, amely hamvait haza akarta hozni, ereménytelen maradt és a jobb jövő követelése. 2. Költészete. Gyóni Géza életének megrendítő tragédiája után forduljunk költészetéhez.* Főleg háborús költészetét tárgyaljuk, piert ez legnagyobb EMŰLKIET vább új előjellel. Erre azonban nincsen szükség. Új emberre, új belső emberre van szükség, aki munkájával nem dicséretet akar kiérdemelni, hanem belső szükségszerűséget cselekszik, amikor végrehajtja művét. El kell jönnie egyszer annak az időnek, amikor a jutalmak és kitüntetések elsősorban azoknak jutnak, akikben ez az összhang, ez a példaadó élet megvalósult és akik, mint férfiak, mint hazafiak állhatnak oda polgártársaik elé. vkm. Olvastuk A könyvnapi könyvek közül elsőnek egy új kiadó, a Kaszás-cég egyik regénye került kezünkbe. Gellert Vilmos: Novemberi hajnal című regénye ez. Az írói eredetileg inkább költeményekkel indult s csak újabban tért át a prózára. A népi írók közé számítják, bár tárgyait inkább máshonnan veszi. Jellege szerint nem a Veres Péterék és társaik első generációja, hanem inkább a második, aki nem közvetlenül a faluból került elő, hanem inkább a nem agrár proletár sorsot ismeri. Ez a regénye jobboldali regénynél: nevezhető s bizonyos, hogy sokan így is fogják olvasni. Azonban őszintén meg kell mondanunk, hogy a jobboldaliságot csak egy-egy zsidózó mondata és egy jelenete képviseli. Vagyis: talán abban jobboldali, hogy nem akar liberális lenni. Nem egészen tiszta, amit mond, bár nagyon jóakaratú és jószándékú. De látszik, hogy az igazi politikum, ami ebből származik, még nem sajátja. Ösztönösen népi, de önkéntelenül második generáció már, úgyhogy belülről áradó a népisége, inkább másodlagos nosztalgia és elhatározás, állásfoglalás. Regényének hőse is ilyen jellemvonásokat visel, ezért nem tud döntő erejű lenni, ezért bizonytalanabb, esendőbb. Sorsa inkább emberi sors, egyéni, mint közösségi. Egy emberről van itt szó, valószínűleg nem is akart mást az író, csak mások magyaráztak bele egyebeket. Amit ír, az jó és érdekes. Eleven, lüktető stilus- sal rajzolja meg hősének botladozásait és azt a szerencsétlen sorsot, amelyik körülfonja és behálózza és amelyik végül meg is öli, anélkül, hogy még- egyszer megadatnék számára a felemelkedés és újrakezdés lehetősége. Itt jut el azután a szerző az űgazi mélységig, mert nagyon jól érezhető benne a bibliai igazság, hogy jövevények vagyunk csupán és nincsen kezünkben életünk. Jeleneteiben, leírásaiban mértéktartó, úgyhogy megbotránkozást sehol sem kelt. Ez az ízlésessége egyik főerőssége. kp. Láttuk A Nemzeti Színház idén bemutatott darabjai közül az utolsó Kemény János drámája volt: Péter. A szerző a helytállás és az egyéni boldogság kérdését veti fel főhősének alakjában. Ott maradjon-e a megszállott Erdély nyomorúságában a földesúr gróf, vagy pedig menjen el külföldre, ahová műveltsége, kultúrája és egy régi szerelem csábítja. A kérdésre a válasz hosszas és i erősen ujságszólamszerű megnyilatko5
