Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-06-24 / 26. szám
mmuiEiET Imahadjárat Először a katolikus akció folyóiratában olvastam ezt a szót. Megdöbbentett, mert a hadjárat nem valami rokonszenves dolgot jelent. Szorongatott helyzetet annak a számára, aki ellen vezetik. De nem lehet tudni, hogy nem az kerül-e veszedelmesebb helyzetbe, aki a hadjáratot megindította. A napilapok is lépten-nyomon használják a hadjárat szót vallásos fogalmakkal való vonatkozásban. Arról az evangélizációs istentiszteletekről, melyeket pünkösd előtt a főváros 32 protestáns templomában tartottak meg s melyek a tékozló fiú példázatról szóltak, úgy emlékezett meg a napi sajtó, mint egy „nagy evangélizációs hadjáratról”. Ezzel ugyanis annak a népszerű, a közhiedelemnek tetszetős és elfogadható elgondolását juttatták kifejezésre, hogy ha azt a hadjáratot, amit a népek és nemzetek fegyverrel indítottak egymás ellen, nem lehet befejezni, akkor meg kell indítani az ima, az evangélizációs hadjáratot minél nagyobb erővel. Az imahadjárat elnevezésre rászolgált az Amerikai Egyesült Államok elnökének eljárása, aki az invázió megkezdése előtt imádságot mondott s azt valamennyi angol-szász rádió közvetítette. Roosevelt a partraszálló seregek győzelméért imádkozott s imáját az éterbe száz és egy rádióállomás harsogta bele. Valamikor hekatombákat mutattak be j az isteneknek s azt vélték, hogy száz ! áldozattal inkább megnyerik, őket 1 ügyük számára, mintha csak egy áldó- j zatot mutatnak be nekik. Ugyanezt | csinálják modern formában az ima- I hadjárattal. Amikor a katolicizmus imahadjáratot indít, akkor voltaképpen nem tesz olyan valamit, amivel lényegével ellentétbe kerülne. Az evangélium alapján, Jézus szellemében és nevében való imádság azon- 1 ban nem lehet hadjárat. Ne úgy imádkozzatok, mint a farizeusok és az írástudók és ne úgy, mint a pogányok. Az imádságnál nem a sok beszéden, vagy hogy minél többen hallják, van a hangsúly, hanem azon, hogy menj be a te titkos kamrádba s amit titokban kérzs, j azt megadja neked az Ür nyilván. Az j imádságban a hivő lélek erősen fogja I az Isten kezét s azt mondja: Akár sújt, akár áld, de el nem eresztem azt. Nem azért imádkozunk, hogy Isten teljesítse a kívánságainkat, hanem hogy legyen meg az Ö akarata. Amikor pedig nyugtalanul, szinte türelmetlenül zörgetjük az Isten kegyelmének az ajtaját, akkor se az a gondolat visz az Ür színe elé, hogy zörgetünk, tehát nyittassák is meg nekünk, kérünk, tehát adassák i is meg nékünk, hanem az az érzés, ! hogy Isten minden jónak a kútforrása, | akik Öt szeretik, azoknak minden ja- | vukra szolgál, még a baj, a szenvedés és a nyomorúság is. Az imahadjáratnak végzetes hatása lehet a vallásosságra. Tegyük fel azt az esetet, hogy a körülmények azt igazolnák, hogy az imahadjárat eredményezte a háború végét, a béke eljövetelét. Mennyi elbizakodottságot váltana ki emberekből és egyes felekezetekből! Azt mondhatnák, hogy megtalálták a csodaszert. Az imahadjáratra jönne a reakció, az Istenről való elfeledkezés, üres templomok és csak a földi gyö2 Imádság és hódolat Ágendákban, az úgynevezett lelkészt szolgálat kézikönyveiben századok óta kegyes imádságok írattak meg és olvasandók voltak a királyok születésenapján. Lelkészek és hívek egyaránt természetesnek tartották, hogy ennek így kell lennie. Hazánkban is elterjedt ez a szokás s nálunk is majdnem parancsszámba ment, hogy az osztrák császári ház fejének születés, vagy névünnepén templomainkban imádságokat mondjanak. A magyar protestáns egyháztörténelem soha meg nem írható eseményei közé tartozik az, hogy hány „rebellis” magyar lelkész hogyan játszotta ki a schwarc- gelb gyanúsításba kerülhetés vádját azzal, hogy az ünnepnapról így, vagy amúgy megfeledkezett. Országunk megcsonkítása után, az elszakított részeken szolgáló lelkésztestvéreink még ennek az osztrák császári szellemnek hatásaképpen kötelezve voltak arra, hogy az államfő és az új államok nemzeti ünnepein templomaink is imádsággal emlékezzenek meg arról, amit szívük meleg dobbanása semmiképpen sem kísért. Magyar hazai viszonylatainkban elsősorban egyháztörténeti érdekesség az, hogy az iskolai hatóságok kormányzónk születés és névnapi ünnepén hódoltak előtte egyházi és világi ünnepségeinken, az egyházak azonban szertartáskönyveikben — legjobb tudomásunk szerint — nem akarták az államfő személyére vonatkozó egyházi ünnepélyességet, míg a nemzeti ünnepek rendje helyet foglalt bennük, bevezetni. Ezzel szemben örömmel jegyezzük fel, hogy népünk, gyülekezeteink és papjaink hálás imádságokban könyörögtek mindenha a mi kormányzónk életéért. Feledhetetlen emlék az a nagyszerű nap, amikor egy évvel ezelőtt egyik magánszínházunk prológusaként az azóta elhunyt kiváló író, Harsányi Zsolt, a Mi Atyánk parafrázisát imádkozta el fenkölt, bensőséges és áhítattal teljes alázattal megszövegezett egyéni és a nemzet lelkét is megszólaltató imádságban. Úgy érezte ott akkor mindenki, hogy ez a protestáns írói és hitvallásos cselekedet a magyar nemzet szivéből szakadt ki. A két világháború közötti időben sok európai államban katonák állottak az országok élén. Az első világháború legendás hőse: Hinden- burg a megszégyenített Németország élén mint megingathatatlan gránitszikla állt. Ebben az ő merev, kitartó, tökéletesen német és mindem percében evangélikus keresztyén alázatában nemcsak eszménye volt népének, hanem nemzetének atyja. Politikájában, tanácskozásaiban, katonai tevékenységében és tervezgetéseiben és vasárnaponkénti rendszeres evangélikus templombajárásával népe előtt példázta egész belső emberét és sokak előtt utat mutatott, merre vezessen nemzetének jövendője. Petain, a francia nemzet egykori dicsőséges marsallja, aki háborúban sohasem futamodott meg s nyugdíjas visszavonultságában emlékeinek és hitéből élt, úgy állt ismét népének élére, mint ahogy a pásztor nélkül maradt nyájnak élére áll a pásztor. Visszahozta magával a nemes francia erényeket s mindenekelőtt a francia katolicizmus kissé gloire ízű, de csak azért is alázatos buzgóságát, mintegy dokumentálva azt, hogy a forradalmi és egyházellenes francia szellem az ő idejében uralomra nem kerülhet. Tőle megtanulta ezt nemzete és vallja, hogy megmaradásuk záloga az a hit és vallásosság, amely államfőjüket is áthatja. A huszas évek elején a Ráday-u.-i református teológia dísztermében tartotta az egyik protestáns diákegyesület díszgyűlését. Az elnöki emelvényen három férfiú ült: vitéz nagybányai Horthy Miklós Magyar- ország kormányzója, jobbján dr. Ravasz László református, balján D. Raffay Sándor evangélikus püspök. Ez a kép, mint egy vizuális emlék maradt meg valamennyiünkben s azóta is él sokunkban e három mgyar protestáns lélek nyugalmának, munkakészségének, hitének és hazaszeretetének együttes kiáramlása. Húsz év után kormányzónk dicsősége állandóan növekedett s olyan hivő alázattal hordozza személyes meglátogatottságait koporsók és kedves sírhantok mellett, hogy régi református lelkészőseinek hitbizonyossága látszik meg életén.
