Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-01-15 / 3. szám

géliumi tanítását hirdette, az általában „svába“ gyanúba került, azaz németnek tekintették s nem volt teljes értékű lengyel hazafi. Pilsudszky kormányzása idején megtörtént ugyan, hogy az alig egy millió lelket számláló lengyel protestánsok közül egyszerre 3—4 miniszter is működött a lengyel kormányban s ha emlékezetünk nem csal, az egyik miniszter éppen a közoktatási tárca birtokosa volt, de ezek az idők ma már a messzi múltban vannak.

A lengyel nemzet földrajzilag ma akármilyen befolyás alá is került, határozottan lehet állítani, hogy a lengyelség nagy része megmarad katolikusnak. Szívesen lesz protestánssá is angol, vagy amerikai területen, de, hogy a német protestántizmussal majd nem óhajt együttműködni, az szerintük érthető, a mi megítélésünk szerint pedig valószínű.

A keresztyénség existenciája eddig inkább akadémikus síkban mozgott, most azonban kezd véresen komoly probléma lenni. Eddig katonák és politikusok döntöttek sok létfontosságú kérdésben, de jnióta az orosz-német háború küzdelmei kezdenek átcsapni lengyel területre is, megszólal sok lengyel ember keresztyén lelkiismerete s a döntés joga a felelős vezetők mellett kezd átmenni az egyházak kezébe is. Az lesz immár a főkérdés, hogy van-e valami mondanivalója a lengyel keresztyénségnek ahhoz, amit az ország jövője tekintetében eddig elhatároztak, s főként a kérdésnek ahhoz a gyakorlati valóságához, hogy a komolyan és mélyen vallásos lengyel nép szövetséges hatalmak katonai garanciája mellett az esetleg egyideig orosz befolyás alá kerülő területen szabadon és jogainak csorbítása nélkül lehet-e keresztyén?

Ez a nagy kérdés a peremállamok népeinek szorongó figyelme alatt vajúdik és érlelődik. Mert nemcsak a lengyel, hanem a lengyel és orosz, szomszédságában élő nagyobb és kisebb államokat és azoknak keresztyén közösségeit is komolyan érdekli a helyzet alakulása és minden yáltozása.

Így jutott a lengyel nemzet a nagy katonai elbukás után öt évre, az egész világ közérdeklődésének első helyére. Az, hogy Eden mit javasolt Rohmer külügyminiszternek, lehet újságíróknak érdekes, nagyhatalmi vágyaktól túlfűtött politikusoknak tetszhetik az a felröpített léggömb, mely azt akarja hirdetni és hitegetni, hogy Lengyelországot áttolják eddigi keleti földrajzi helyzetéből nyugatibb területek felé, de úgy, hogy négyzetkilométerekben semmiféle veszteség nem éri a nemzeti, vagyont. Ezek mind érdekesnek látszó tervek és ötletek, s amennyire újszerűek, vagy érdeklődéskeltők, lehetnek annyira valószerűtlenek is. Minden politikai döntés fölött ott áll a nemzet megmaradásának problémája.

Megértjük, hogy akár magyar, akár lengyel politikusok e sorok olvasása után így gondolkoznak: mit okvetetlenkedik az egyház ezekkel a mindig visszatérő s már unalmasan ható közbeszólásaival? Megértjük ezt a mentalitást, bár nem helyeseljük. Mert pontosan tudjuk, hogy egy nemzet megvédelmezése a katonai fegyverek mellett, a történelem tanúsága szerint már sokszor úgy történt, hogy a keresztyénség egymaga^ a maga szelídségével, alázatával és az Egyház urának segítségével megvédett és megtartott népeket a megsemmisítéstől.

A háború eltarthat még évekig, vagy hosszú hónapokig. De sok probléma kezd tisztulni. Már sokan látják a jövő kialakulásának formáit. Már tudnak jól orientálódni és helyezkedni nemzetek és politikusok egyaránt. Az egyház hallgat és még sem hallgat. Keleteurópa érdekeit az egyesülni nem tudó s mégis egynek tudható és látható keresztyénség védelmezi. Ezért tud imádkozni és ezért fog könyörögni, ha kell Nyugat, vagy Kelet nagyjai előtt is. Mert az egyházak szempontjából, de helyesebben és pontosabban a nemzetek szempontjából nem mindegy, hogy lelkileg miképpen akarnak és fognak majd élni a peremállamok népei.

Érdekes és nem visszás előttünk az, hogy a keresztyén magyarság érdekeit a csak nagyon kis mértékben keresztyén török politika védelmezte eddig is egv-két helyen s hisszük, hogy teszi a jövendőben is. Szívesen és szeretettel adta kenyerét, otthonát az elmúlt öt évben a magyarság a közöttünk élő lengyeleknek, akár katolikusok, akár protestánsok, vagy akár zsidók voltak. A hazánkban működő

Meleg szereztette! köszöntőm az új I esztendő küszöbén mindazokat a testvéreimet, akik az apáktól örökölt, vagy a szívük megtérésével szerzett evangéliumi szent hittel és buzgósággal velem együtt tovább is építeni akarják a Krisztus evangéliumi anyaszentegyhá- zát. Csüggedés nélkül, erős hittel induljunk 'neki az új esztendőnek, mert az Isten, a mi Istenünk örökkévaló és örökkévaló az ő irgalmassága is azokon, akik őt szolgálva szeretik.

Most maradj

Jézus híve!

Nem idejétmulta ma már azt a kérdést vetni fel, hogy keresztyén szempontból mi a véleményünk a háborúról? A háború ötödik évében érdemes még olyan kérdésekkel vesződni, hogy van-e jogos háború, s milyen háború az, amelyet keresztyén ember is elfogadhat? Nem késtünk el ezeken gondolkozni? Azt hiszem, épen az Isten hosszútűrésének kegyelme, hogy az ember nem késik el semmilyen kérdésével addig, amíg él. A halálos ágyon is fel lehet vetni az életünk kérdéseit, s még ott is lehet eszmélkedni, még ott is fel lehet ismerni az igazságot, s fel lehet ismerni az Istent. A háború nem az Isten eszköze. Aki kardot ránt, karddal vész el. Aki Krisztusra gondol, s akinek az élete az Űr Jézus követésében áll, mit szólhat az a háborúhoz? Csak megtagadhatja. De fenn lehet tartani ezt az álláspontot akkor, amikor a keresztyén ember honfitársai és szülő-hazája állanak háborúban? Lehet az ember ilyenkor közömbös? Lehet az, hogy megtagadjam azt a szolgálatot a hazámért és a testvéreimért, amit hitetlenek is bátran elvégeznek? Jézus mondta, hogy az a legnagyobb szeretet, ha valaki az életét adja az ő barátaiért. Isten az ember életét bekötötte emberi közösségekbe, s ezekkel szemben áldozatra kötelezte. A keresztyén embernek háborúban való részvételét indokolják ezek a közösségi kötelezettségek9 Amennyiben ezeket a kötelezettségeket Isten rója az emberre, — kétségtelenül. De ez akkor azt is jelenti, hogy a keresztyén ember tehát elismeri a háború jogosságát? Semmiképen nem. Jézus Krisztus híve a háború tényét ismeri el. A háború sors. ami nem ok nélkül szakad az emberre. A háború a bűn miatt van s maga is bűn. Az emberiség közös nagy bűnesete, s így az Isten büntetése az emberen. Isten a bűn következményeit mutatja meg benne. A háború szörnyűségeiben mutatja meg. hova vezet az ember élete, ha nem engedelmeskedik Neki. A keresztyén ember úgy vonul a háborúba, mint bűnbánó az Isten ostora alá. S azért vállalja elsőnek a katonáskodást, mert elsőnek akarja vállalni népe bünbánatát, s bünhődését is, ha kell. Jézus követője a háborúban bűnbánó vezeklő. Ezért nem fél a haláltól, ezért kész minden megpróbáltatásra, ezért mo-'d le polgári kényelméről, jólétéről egyetlen zokszó nélkül. Vagyis ezért hős. így érthető a keresztyén ember ,.ért hetet len álláspontja" a háborúval kapcsolatban: gyűlöli és elítéli a háborút, de ő a legvitézebb katona.-K.

3