Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-05-06 / 19. szám
WNGaiKUSElET Olvastuk Három „Magyar Élet” kiadású könyvet olvastunk ezen a héten. Az egyik könyv Balázs Ferencc: Rög alatt című müve immár a harmadik kiadásban jelent meg. Annakidején, amikor először jelent meg, aki kézbe vette, úgy olvasta, mint egy ismeretlen világ felfedezését. Ma már úgy olvassuk, mint a jelenben folyó hősi eposzok egyikét és nem érezzük többé azt, hogy ilyen eposzi hősünk csak egy van, hanem példája nyomán szerte az országban mások is vállalkoztak erre a feladatra. A könyv maga egy világot járt székely lelkész élete, aki látva a szociális nyomorúságokat, igyekszik segíteni faluján. Eleinte tűzzel-vassal, erőszakkal, míg később megcsendesülve és tapasztalatokat szerzetten példaadással. A bölcsességet szerző fiatalság és a meg nem alkuvó elszántság könyve ez az írás, úgy olvassuk, mint egy érdekes riportot a harcoló erő világából. A második könyv Muharay Elemér: Magyar játékszín című munkája. A szerző nem írta, hanem gyűjtötte ezeket a darabokat. Dramatizált, eljátszott népmesék, balladák ezek, amelyeket minden díszlet nélkül, egészen spontán lehet előadni, úgyhogy magától értetődőnek hatnak. Közös népi kincseinket elevenítik fel ezek a mesejátékok ezért közösséget alkotók is. Nem kell hozzá magyarázat, csak megelevenednek, amik szivünkben már régen szunnyadnak. Annak idején Németországban láttam hasonlót, olyan friss és üde volt, mintha akkor született volna. így lesz — remélhetőleg — ezekkel is. Mindenkinek ajánljuk, aki ifjúsággal foglalkozik és foglalkoztatni akarja őket. — A harmadik könyv egy új sorozat első kötete. Közös címe, Hajlék. Csaba Rezső szerkesztésében. A sorozat célja, hogy felvesse azokat a kérdéseket; amelyek egy új magyár építészeti forma kialakulásához vezetnek és népünknek megfelelővé, magyarrá (nem pedig csak magyarossá!) teszik hajlékainkat. Ebben a füzetben ezért szociológusok — nem építészek — vizsgálják azt a kérdést, hogy mi is az a forma, amelyik magyar népünk lelki alkatának és tájisá- gának a legjobban megfelel. Németh László, Karácsony Sándor, Veres Péter, Féja Géza, Füsti Molnár Sándor, Soltész Jenő és Csaba Rezső írásait találjuk a füzetben. Lehet, hogy közöttük ma politikai különbségeket fedezhetne fel egyikünk vagy másikunk, itt azonban elsősorban jó magyar emberek, akiknek egyetlen céljuk, hogy elsegítsék írásaikkal az illetékeseket a megfelelő stílus kialakítására. Mondanivalójuk sok meglepő gondolatot vet fel, olyat, ami addig eszünkbe kém jutott Ezért gazdagítja magyarságélményünket és ezért nagyon érdemes elolvasni és megjegyezni azt, amit írnak. kp. bin*i Halálozás. Farkas Sándorné, sz. B. Papp Ilona Berta, a Magyar Értesítő felelős szerkesztőjének hitvese, alázatos türelemmel viselt, sokévi betegség után az Ür szent vacsorájával megerősítve 45 éves korában, házasságának 26. esztendejében elhunyt. Temetése április 26-án volt a cinkotai (Ilona- telepi) evangélikus temető halottasházából. 6 Mert kint a márciusi sz-él nyargal által a mezőkön, a nap süt, fehéren, a gyep nő, zölden, s piros az őszi vetés töve. Az élet indul most, nem érti, hogy miért csalfa hát az, ami van. Aztán megint éneklés kezdődik, az orgona felbúg, úgy ringatózik az ének tetején, mint tárgy, fogható valami, mintha az ének víz s az orgona szava sajka volna.“ Még egy idézet: .,Az ember teljesen egyedül van növénnyel, földdel, éggel, ha bármi nem sikerül, nincs senki, akit felelősségre lehetne vonni. Nem lehet az időnek neki ugrani, mint a számtartónak. Az ember itt van a mezőben pőrén, s jöhet a szombat, hiába tartjá. a markát. • Furcsa élet. Iszonyú felelősséggel megrakott élet. Ilyen felelősség alatt görnyedő emberekből gyűl tele vasárnaponként a templom, ezért énekelnek olyan erővel, hogy az ének sokkal erősebb, mint a fal: mert nem tehetnek másként. Valamibe hinni kell nagyon, a hitért magáért, hogy legyen erejük, bátorságuk egész életüket az időnek előlegezni. Hisznek az ének Istenében, mint az időben. ~ Hitre, láthatatlan áldásra nincsen szükség a kubikon. Kétszer kettő négy, ötször öt huszonöt, ha hiszen az ember, ha nem. Legfeljebb meglepetések jönnek a földben, mint most is, a tó kubikolásánál. Csak hogy már itt vannak a gépek. Amik a földet, ha olyan kemény is, mint a kő, felszaggatják. Legfeljebb sztrájkolnak maid béremelésért. Ezért nem járnak a kubikusok templomba. Minek? Ezért járnak mindazok, akiknek földjük van, tehát gazdák. Nő a gondolat buján, színesen, mint a gomba, mert kapálás közben a gondolatok megtisztulnak, formát öltenek s megmásíthatatlanul határozottak. Olyan valami ez, mint bent a templomban Az ember szíve mondja a zsoltárt, s közben árad a gondolat, — szél fú az ember feje felett, avagv a pap prédikál, olvan mindegy. Mi lenne akkor, ha a prédikáció is ugyanaz lenne, mint a zsoltár? Nem tudja. De az valami igen nagv dolog lenne.“ Van ezekben a sorokban sok igaz vád. helyes megállapítás s felvetett kérdés is, mely feleletre vár. Milyen gyülekezet az, amelyik a pap imádkozása alatt olyan, mint szárazságban a napraforgó alatt a por: szürke és semmi. Reakció ez arra a lendületre, mikor a gyülekezet apraja-nagyja belevetette magát az énekbe, mint valami döbbenetes csodába, hegyre felfolyó vízbe? Viszi, emeli-e a lelkész által olvasott, vagy mondott imádság a híveket az áhítatba? Sokszor láttam, hogy istentisztelet alatt, míg a gyülekezet énekel, egyesek kinyitják imakönyvüket s abból imádkoznak. Egy buzgó, templomba járó asszony ezt azzal magyarázta, hogy az orgona búgása s a gyülekezet éneke emeli áhítatát, mikor imakönyvéből imádkozik. Az ágendából elolvasott imádság a legtöbbször száraz, formaszerű közösségi ima. Milyen egészen más az az imádkozás, mikor pld. bibliaórán egyik vagy másik hivő az Ige hatása alatt kitárja szívét s szívének teljességéből szól a szája! A prédikálás ellen két vádat is emel. Miért hangzanak az időből kivénült próféciák, hiszen a gyülekezet érzéketlenül ül a próféciák alatt? Azután a másik, ha meghallgatja, végkép elveszti azt, amit adott a sok elénekelt zsoltár s hiába jött a templomba. A dermesztő szavak, a próféciák fenyegetései inkább a pusztaságba vesznek el és semmivel szemben sem lesz gyorsabban közömbös a gyülekezet, mintha örökösen feddést, ostorozást hall a szószékről. Egy prédikátor állapította meg, hogy ő addig prédikálta örökösén a morált, míg végre egész gyülekezete tolvaj, hazudozó lett. Szomorú megállapítás: A pap pedig prédikál, de nem értik, hogy mit. Az ember szíve mondila a zsoltárt s közben árad a gondolat — szél fú az ember feje felett, avagy a pap prédikál, olyan mindegy. Mindig probléma volt, hogv a prédikátor le tud-e ereszkedni hallgatói gondolatvilágához, úgy beszél-e, hogv azok megértik és képesek követni is, vagy olyan magasra emeli a küszöböt, hogy oda nem tudnak fellépni. S ha prédikálásunk szőrszálhasogató theológia lesz. akkor gyülekezetünk hallván hall és még sem hall. össze tudom-e tartani prédikálásommal a gyülekezetét? Nem beszélünk-e sokat? S a sok beszéddel egyenes arányban van-e az építés; ■ az eredmény? — - •
