Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-04-15 / 16. szám
sítottak, sőt egyes vezetők szinte szövetséges társaknak nevezték őket. Valójában azonban azon az állásponton voltak, hogy minden vallás veszedelmes méreg, akár ,,a kozma, a kokain és a szifilisz”. A forradalmi évek után a szektás mozgalmak erős tevékenységet fejtettek ki, különösen a protestáns irányzatok. A bolsevisták azon kívül, hogy törvényesen megalapozott vallás- és egyházellenes tevékenységet fejtettek ki, elválasztották az egyházat az államtól, kisajátították az egyházi tulajdonokat, ténylegesen és teljesen felszámolták az egyházat, a lelkészek fizetését megvonták és elnyomták őket, kimondott vallás- ellenes tevékenységet fejtettek ki, a kormányhatóságok, és mindenek előtt a párt élénk érdeklődése és támogatása mellett. Ezekhez tartozik többek között az úgynevezett ereklyék megszentségtelenítése és a vezető lelkészek ellen folyamatba tett büntetőjogi eljárások, perek, amelyekhez agitáló népgyüléseket és tüntető körmeneteket rendeztek. 1921-ben bízta meg a párt a zsidó Jaroslawskit, a központi bizottság agitációs és propaganda osztályának ^titkárát, a vallásellenes tevékenység vezetésével. Ebben az időben megbízatása volt magának a pártnak a belső ellenőrzése s a párton belüli kémkedés figyelése, így ezeknek a tevékenységeknek a révén vallásellenes fellépése nagy eredményeket tudott felmutatni. 1922—24-ben az agitátorok istente- lenségi munkájukat egészen megdöbbentő módon folytatták. Istentelen karneválokat, utcai körmeneteket, színdarabokat, népgyűléseket rendeztek az ország különböző vidékein, azonban oly módon, hogy a fellépő megbotránkozás miatt be kellett szüntetniük azokat. A munkás-szervek számára vallásellenes vitákat rendeztek, majd a párt köreiben megszületett a vallástalan "munkások nevelésének a terve. 1918 és 1925 között megjelent sajtótermékekre vetett pillantás mutatja, hogy először csak néhány röpirat és kisebb folyóirat foglalkozott vallásellenes propagandával, majd 1922-től kezdve a Jaroslav/ski szerkesztésében megjelent „Bezbozhnik” (Az istentelen) c. lap vált lassanként az istentelcnségi mozgalom legerősebb szócsövévé. Ugyanekkor jelent meg Kostelowska asszony szerkesztésében a ,,Bezbozhnik u stanka” (Az istentelen a munkapadban) c. lap is. Az istentelenek szövetségének megalapítása és első éve. 1925— 1929. Jaroslawski, hogy a szétharapódzástól megőrizze az istentelen- ségi munkát, központi szerv létrehozására törekedett. 1926. áprilisában a ,.Bezbozhnik” c. lappal baráti és levelező viszonyban állók összegyűltek, s megalapították az istentelenek szövetségét és annak központi szervezetét. A szövetség teljes szervezete egyelőre bizonytalan formájú maradt. Az istentelenek szövetsége tevékenységének a középpontja a propaganda volt, amely már az első években is sokoldalúnak mutatkozott, azonban csekély hatást váltott ki. A nyilvánosság számára különösen az istentelen folyóiratoknak szántak nagyobb szerepet, ezek közül a felülről készségesen támogatott ,,Bezbozhnik” c. lap olvasóinak száma 1927-ben 62.540-ről 1929-ben 144.669-re emelkedett. Az e mellett megjelenő hasonlónevű képes folyóirat olvasóinak száma az 1927-ben kimutatott 19.387-ről 1926-ban 65.700-ra emelkedett, úgv- rz:ntén a vallástalan munkások számára 1926 óta kiadott „Antireli- gioznik” c. lap olvasóinak a száma 5500-ról 17.200-ra emelkedett 1929-ben. Ez utóbbi lap kiadója az istentelenek szövetségének a központi tanácsa volt. Ezen kívül több nyelven, mégpedig ukrán, tatár, német nyelven jelentek meg vallásellenes folyóiratok. A különböző aktuális vonatkozású írásokon kívül — melyet gyakran épen az egyházi ünnepnapokon adtak ki — számos, úgynevezett vallásellenes tankönyv jelent meg. Ezek erősek voltak ugyan az agitációban, de tudományos szempontból gyengének és erőszakoltnak minősülnek. A szövetség vezető tanácsai — orosz módon — lépcsőzetesen voltak egymás fölé helvezve. A legfelső fok volt a tulajdonképeni központi tanács, 40 taggal. Ebből emelkedett ki a 11 tagból álló törzs-tanács, amelynek a magvát az elnökség és az elnök képezte. Ezen kívül a központi tanács a tevékenység különbözősége szerint, több szakosztályra tagozódott. Az egyesület azt a célt szolgálta, hogy minden szociális és világnézeti vonatkozást vallásellenes propagandával fessen át, s mindenekelőtt az egész birodalomban szétszórt istentelen-egve- sületeket átfogó és életképes hálózatban tartsa meg. A vallásellenes munka programmját kidolgozták, s tanfolyamokat szerveztek ennek a rommá I Egyszeriben azon veszi észre magát, . hogy mintha nem is ő beszélne. Isten ! Szent lelke irányítja gondolatait, sza- J vait és a vesztesek serege hitében i megerősödve hagyja el a temetőt. Más- j kor hivő lelkekkel találkozik, akik i Istenben való bizalommal tűrik és viselik a megpróbáltatásokat. Fentebb említett református lelkész említette a következő esetet. A veszély percében férfi is, nő is távol voltak a családi otthontól. Három gyermekük egymást segítve, támogatva mentek le az óvóhelyre. A legidősebb 12 éves, a legfiatalabb 5 éves leányka volt. Mind a hárman ott vesztek. Élettársa másutt lelte halálát. Egy napon négy koporsót kellett sírba helyeznie. A lelkész vigasztalni próbálta a földre sújtott apát, az azonban már akkor megtalálta vigasztalását a romok között előkerült családi bibliában, melyből ezeket a lapokat olvasgatta: „Egy kevés idő és nem láttok engem és ismét egy kevés idő és megláttok engem, mert én az Atyához megyek’’. És ez a mindenét veszített apa beszélni kezdett előttem a közeli viszontlátásról és az Atyánál való boldog találkozásról. Hiszem, hogy a feltámadott Krisztus nemcsak ennek az apának adott kimondhatatlan erős hitet és élő reménységet, hanem ezekben a nehéz időkben, veszteségek súlya alatt roskadozó földi vándoroknak nyomorúságos életébe belekiáltja az örvendeztető húsvéti evangéliumot: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki énbennem hisz, ha meghal is él. És aki csak hisz énbennem, soha meg nem hal”. Pásztor Pál. Pislogó gyertyafény a homályos szórványűton „Harangszó” laptársunktól vesszük át ezt az érdekes cikket. Bizony, ez a kis történet csak pislogó gyertyafény a megrázó és nagyszerű élmények hatalmas égői mellett, de nekem mégis sokat jelent, mert nem egyszer vet világot homályos, keskeny szórvány utamra. Húsvét ünnepe volt. Az idő ugyan inkább karácsonyt mutatott, térdigérő hó volt és csikorgó hideg. Én siettem, repültem — mégis elkéstem az Űr- vacsoráról, mivel ebben a gyülekezetben a reggeli órákban, még istentisztelet előtt szokás az úrvacsorázást tartani. Tisztelendő úr csodálkozott is, hogy már itt vagyok, viszont sajnálta is nagyon, hogy elkéstem. A szórványból nem szokott ilyenkor látogató jönni. Azután szóesett mindenféléről, így a szórvány bajairól és keserveiről is. És i a Tisztelendő úr — hogy mi okból nem tudhatom, de biztosan jó szándékkal — azt mondta: — És mégis, hitünk cselédei inkább járjanak a reformátusokhoz, de híven, mint sehova és így Isten ügye iránt el- közömbösödve, talán elvesszenek. Ennek a nézetnek egyrészt igazat adtam, másrészt — valami dac keménye- dett bennem, de töprengésre már nem I volt idő, mert kopogtattak. Egy tisztességben megöregedett bácsi lép be. Valamikor béres a különböző 3
