Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-01-08 / 2. szám

Válasz négy kérdésre

A Magyar Értesítő szerkesztője felkereste D. Raffay Sándor bányakerületi püspököt és tekintettel arra, hogy a szokásos módon a Deák-téri iskolák dísztermében, betegsége miatt nem szólhat nyilvánosan egyházunk közönségéhez, megkérte őt, hogy adjon választ négy rövid kérdésre. Mondja meg, mit szeretne hívei figyelmébe ajánlani, milyen mondanivalója van a magyar társadalomhoz, hogyan látja a nemzetek jövendőjének feltételeit és félszázados lelkipásztori pályáján mi volt a legszebb tapasztalása? Ezekre a következő érdekes válaszokat kapta:

— Mit üzenek híveimnek? Ősi hitet az újesztendőben! Egyházunk négyszáz esztendős élete sose volt gondtalan, sőt a próbáltatásoknak olyan tömege zúdult néha rá, hogy valósággal csak az Isten kegyelme tartotta meg. így az evangélikus hivőnek egyháza történeti múltjából kell merítenie tanulságot, hogy miképpen viselje el az új próbatételeket. Az a világalakulás, amely napjainkban a földkerekség ábrázatát gyúrja át, evangélikus egyházunk felett sem műlhatik el hatások nélkül. A szenvedésekre el vagyunk készülve, de azzal a tudattal* vállaljuk azokat,

hogy az Isten mindig velünk van és hogy a szenvedés vége mindig megdicsőülés és megbékélés . . .

— Mondanivalóm a magyar társadalomhoz? A magyar társadalomnak szóló testvéri üzenetem az, hogy kevesebbet beszéljünk a magyar összetartásV

ról és legyünk erősebbek egymás eltűrésében és támogatásában. Ma olyan sok szó esik a közéletben összetartásról, nemzeti egység szükségességéről, — lássuk már egyesek és társadalom részéről a tetteket. . .

— Kisnemzetek? A népek boldogsága csak ugyanazon erkölcsi alapokon épülhet fel, mint az egyes 'embereké: ha kinek-kinek megadják, ami őt megilleti s tiszteletben tartják egyéni céljait mindaddig, amíg azok a közösségnek ártalmára nincsenek! Bizony, nagy kérdés: ,,Hogyan jutunk el boldogabb jövőhöz mi, magyarok és hogyan a világ?“ Mi, magyarok boldogabb jövőt, nézetem szerint, csak akkor várhatunk, ha nem keresi az egyes csak a magáét, hanem tekintettel van embertársára is, akinek a boldogsághoz éppen olyan joga van, mint neki. Nemzetképpen csak úgy érhetünk boldogabb jövendőt, ha öntudatosabbak vagyunk magyarságunkban, kitartóbbak a tisztes erkölcsökben és erősebbek a közjó szolgálatában. Az egész világ boldogsága pedig attól függ, hogy a népek sorsának intézői menynyire tudják megérteni az Isten parancsainak testvériségre kötelező útmutatását. „Boldoggá tenni“ csak szeretettel és megértéssel lehet, ez áll társadalomra és minden közösségre egyformán. Nyugalmat és békességet csak a szeretet teremthet . . .

— Legszebb tapasztalásom az, hogy az emberek nem olyan rosszak, mint amilyenek a cselekedeteik. Valahány ember, mind szereti a jót, a tisztát, az erkölcsöset; de a környezet, a csalódás, a kísértések, a hálátlanság viszi legtöbbjüket olyan cselekedetekre, amelyeket aztán maga is szégyell és megbán ... Hiszek tehát az erkölcsi jó felsőbbrendűségében és diadalában s éppen ezért szeretem hivatásomat, amely az emberekben a velük-született jót igyekszik megtartani és megerősíteni. És meg vagyok arról győződve, hogy a mostani világégésből, amely annyi szenvedéssel, gyásszal és keserűséggel búsít, az emberiség ki fog vergődni Isten segítségével s ez a „nagy tűz“ kiégeti belőle a rosszat.

1